3p
A Századvég Gazdaságkutató Zrt. prognózisa szerint a magyar gazdaság növekedési üteme 2015-ben elérheti a 3,1 százalékot, míg jövőre a 2,4 százalékot. A kutatóintézet elemzői arra számítanak, hogy a jegybank akár 1,5 százalékig csökkenti az alapkamatot az idén.

A Századvég szerint a Magyar Nemzeti Bank az elkövetkező hónapokban több lépésben, akár 1,5 százalékra is csökkentheti az irányadó rátát.

Már a jegybankban is úgy látják: négy nap múlva kamatvágás jön >>>

A globális és hazai nyomott inflációs környezet, az alacsony inflációs várakozások és Magyarország kedvező pénzpiaci megítélése a monetáris lazítás irányába mutatnak. Szintén ezt erősítik az elmúlt hónapok nemzetközi monetáris intézkedései: az Európai Központi Bank mennyiségi lazítása és a Lengyel Központi Bank kamatvágása - olvasható a kutatóintézet pénteken közzétett, "Makrogazdasági monitor és konjunktúraelemzés" című kiadványában.

Várakozásuk szerint az éves infláció az idén 0,3 százalékos lehet, jövőre viszont felpörög és 2,6 százalékra emelkedhet a fogyasztói árindex.

A TakarékBank néhány nappal ezelőtt közzétett elemzése erre az évre 3,2 százalékos gazdasági növekedést vár. Részletek >>>

Idén a fogyasztás húz - és jövőre?

A kutatóintézet elemzői azzal számolnak, hogy a gazdasági teljesítményt az idén elsősorban a fogyasztás, jövőre pedig újból az export vezérelheti. Várakozásaik szerint a kivitel növekedése továbbra is tartósan felülmúlja az importét, köszönhetően az erőre kapó nemzetközi gazdasági környezetnek. A behozatalt pedig az idén várhatóan nem érik a tavalyihoz hasonló olyan egyedi sokkok, mint a gáztározók feltöltését szolgáló jelentős földgáz import.

A főbb makrogazdasági változók várható alakulása. Forrás: Századvég


A gazdaságpolitikai intézkedések mellett az alacsony kamat- és inflációs környezet is emeli a fogyasztási hajlandóságot, amit a munkaerő-piaci folyamatok tartós javulása is segít. Emellett az idén a forintosítás és a bankok elszámoltatása is növeli az elkölthető jövedelmet. 

A munkanélküliségi ráta 2015-ben 7,4 százalékos lehet, az emelkedő aktivitás és foglalkoztatottság mellett pedig 2016-ban már 7 százalék alá süllyedhet.

Visszaeshetnek a beruházások

A beruházások idei, mérsékeltebb ütemű növekedését a versenyszféra mellett az uniós forrásokból megvalósuló állami beruházások továbbra is segítik. Jövőre ugyanakkor a korábbi uniós tervezési időszak lezárása miatt a beruházások visszaesésére számítanak a Századvég elemzői.

Mi lesz a hiánnyal?

A Századvég Gazdaságkutató Zrt. becslése szerint a 2015. évi költségvetést övező pozitív és negatív kockázatok kiegyenlítik egymást, így tartható a kormányzati hiánycél: az államháztartási hiány az idén a GDP 2,4, jövőre 2,1 százalékát teheti ki.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG