3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Ukrajna folyamatosan készül az orosz offenzívával szembeni ellentámadásra, amely azonban csak akkor kezdődik, ha megérett rá az idő - mondta a Sky News brit kereskedelmi hírtelevíziónak nyilatkozva kedden az ukrán kormányfő.

Denisz Smihal, aki III. Károly király koronázása alkalmából látogatott Londonba, és nagy-britanniai kiképzésben részesülő ukrán katonai alakulatokat is meglátogatott egy angliai támaszponton, az interjúban úgy fogalmazott: Ukrajna nagy gondot fordít az ellentámadás előkészítésére, mivel nagyon fontos, hogy "sikert tudjon felmutatni".

Arra utalva, hogy kedden Moszkvában a náci Németország feletti győzelem évfordulóját ünnepelték, Smihal kijelentette: Ukrajna számára a legfontosabb győzelem napja az lesz, amikor győzelmet arat "e rettenetes, totális orosz agresszió felett".

Denisz Smihal ukrán kormányfő szerint épp időben fog indulni az ellentámadás. Fotó: Youtube
Denisz Smihal ukrán kormányfő szerint épp időben fog indulni az ellentámadás. Fotó: Youtube

Arra a kérdésre, hogy a nagy-britanniai kiképzésben részesülő ukrán katonák részt vesznek-e majd az ellentámadásban, Denisz Smihal kitérően úgy válaszolt, hogy a brit kiképzési programba bevont "jövőbeni katonák, fiúk és lányok egyaránt" minden olyan különleges tudás és gyakorlati tapasztalat birtokában lesznek, amelyre a hadszíntéren szükség van.

Nagy-Britannia tavaly széleskörű kiképzési programot kezdett több tízezer ukrán katona számára. A legutóbbi hivatalos adatok szerint 2022 második felében tízezer ukrán katona részesült harckészségfejlesztő képzésben brit támaszpontokon, és az idei kiképzési programban további húszezer ukrán katona vesz részt.

A brit védelmi minisztérium emellett külön képzési programokat indított azoknak a harceszközöknek a működtetésére, amelyeket Nagy-Britannia adományozott Ukrajnának.

A Downing Street az év elején bejelentette, hogy Ukrajna 14 Challenger 2 típusú brit harckocsit és "hozzávetőleg harminc" AS90 önjáró löveget kap a brit kormánytól. Nem sokkal később megérkeztek Nagy-Britanniába azok az ukrán katonák, akik a brit fegyveres erők szakértőitől ezeknek az eszközöknek az üzemeltetésére kapnak kiképzést.

Nagy-Britannia - a nyugati szövetségesek közül elsőként - kezdte meg ukrán pilóták NATO-szabványoknak megfelelő kiképzését is, de a brit kormány rendre hangsúlyozza, hogy nem készül harci repülőgépek ukrajnai szállítására, a pilóták kiképzése arra irányul, hogy Ukrajna a NATO által meghonosított harcászati módszerekkel védhesse meg légterét "a jövőben".

Az ukrán miniszterelnök a keddi Sky News-interjúban - arra a kérdésre, hogy miért húzódik ilyen sokáig az ukrán ellentámadás elindítása - úgy válaszolt: Ukrajna nagyon gondos előkészületeket folytat, mivel nagyon fontos műveletről van szó, "és tudjuk, hogy sikert kell felmutatnunk e művelet során társadalmunknak, partnereinknek, az egész világnak és ellenségünknek is".

Denisz Smihal szerint az ellentámadás "abban a pillanatban megkezdődik", amikor Ukrajna erre "abszolút készen áll", és amikor a katonai és politikai vezetés meghozza az erről szóló döntést. A kormányfő megerősítette azt a hivatalos kijevi álláspontot, hogy Ukrajnának nem volt köze a Kreml ellen megkísérelt múlt heti dróntámadáshoz, amelyet hivatalos moszkvai körökben Vlagyimir Putyin orosz elnök megölésére irányuló kísérletnek minősítettek.

Smihal kijelentette: Kijev szerint elsősorban provokáció történhetett, de az ukrán kormánynak nincsenek adatai az incidensről, mivel nem ukrán műveletről volt szó.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Reálisak a kormány gazdasági tervei? Pogátsa Zoltánt erről is kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense november 10-én, kedden 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink, nézőink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG