„Minden tagország egyetért abban, hogy Ukrajna a NATO tagja lesz” – jelentette ki Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára még június közepén egy brüsszeli sajtótájékoztatón.
A fenti kijelentéssel csupán két probléma van: az egyik, hogy „a minden tagország” kitétel nem feltétlenül igaz – Orbán Viktor miniszterelnök például már áprilisban, Stoltenberg kijevi látogatása idején kifejezte ellenérzését a tervvel kapcsolatban.
Tagság, majd valamikor
A másik probléma – Kijev szemszögéből nézve –, hogy a főtitkár még megközelítőleg sem nevezett meg időpontot. ”A vilniusi csúcson nem a meghívást fogjuk megvitatni, hanem azt, hogy miként tudjuk közelebb hozni Ukrajnát a NATO-hoz” – jelentette ki a ma kezdődött, kétnapos ülésre utalva.
Ezzel párhuzamosan ma délutáni sajtótájékoztatóján azt mondta: a szövetség tagjai egyetértenek abban, hogy nincs itt az ideje a teljes jogú tagságnak. Ugyanakkor segítenek Ukrajnának elérni a NATO-standardokat, új Ukrajna-NATO Tanácsot hoznak létre, a kétlépcsős csatlakozási folyamatot egylépcsősre cserélik le (a NATO Tagsági Akciótervtől ez esetben eltekintenek), az ország pedig akkor csatlakozhat a szövetséghez, ha ehhez minden tagállam hozzájárul, és a feltételek teljesítve lesznek. Időtávot azonban most sem említett.
A szándék egyértelmű: az észak-atlanti szövetség szeretné az eddiginél is szorosabbra fűzni a kapcsolatát Ukrajnával, mégha ennek vannak is bizonyos korlátai.
Keleti szomszédunk a 2008-as bukaresti csúcson nem kapott ugyan meghívást a tagság előszobáját jelentő NATO Tagsági Akciótervbe, de a csúcs záródokumentumába bekerült az a mondat – szintén időtáv említése nélkül –, miszerint a tagországok megegyeztek abban, hogy Ukrajna és Grúzia „NATO-tag lesz”.
Moszkva már akkor tiltakozott a terv ellen, „óriási stratégiai hibának” nevezve azt, Orbán Viktor az akkor ellenzéki Fidesz vezéreként viszont pártolta azt, azaz Ukrajna mielőbbi felvételét sürgette.
A NATO vezető tagállama, az Egyesült Államok a Krím-félsziget 2014-es orosz annektálása óta már óriási katonai támogatást (hadieszközök, kiképzés) is nyújt az országnak: ennek értéke már meghaladja a 44 milliárd dollárt az amerikai külügyminisztérium adatai szerint.
Az azonban kérdés, hogy a kapcsolat szorosabbra fűzése valóban tagságot is jelent-e majd, és ha igen, mikor.
Komoly aggályok
Ukrajna NATO-csatlakozását több tényező is hátráltatja. Az egyik – erről még Rácz András Oroszország-szakértő beszélt tavaly lapcsoportunk Klasszis Klubjában –, hogy a NATO „nem szokott olyan országot felvenni, amelynek folyamatban lévő területi konfliktusa van”. Márpedig Ukrajna esetében két ilyen konfliktus is van: a Krím-félsziget és a két kelet-ukrajnai szakadár állam, mondta anno Rácz András.
A másik hátráltató tényező, hogy a NATO-tagállamok egy része, köztük az Egyesült Államok és Németország enyhén szólva sem tartja jó ötletnek a gyors csatlakozást.
Joe Biden amerikai elnök a CNN-nek adott interjúban a napokban arról beszélt, hogy Ukrajna még nem áll készen erre, és a háborúnak be kell fejeződnie ahhoz, hogy egyáltalán megfontolják az ország felvételét. Hozzátette ugyanakkor, hogy Washington és más NATO-tagországok a jövőben is ellátják Kijevet a háború befejezéséhez szükséges „biztonsággal és fegyverekkel”, ahogy teszik azt Izrael esetében is.
Még szkeptikusabban fogalmazott az ukrán NATO-álmokkal kapcsolatban a német kancellár a Die Weltnek május végén adott interjúban. Olaf Scholz arra a kérdésre, miszerint támogatná-e a háború utáni ukrán csatlakozást, azt válaszolta: ”A NATO 2008-ban Bukarestben olyan döntéseket hozott, amelyek hosszútávú perspektívát fogalmaztak meg. Mindenki számára világos, hogy ez (az időpont) nincs belátható időn belülre kitűzve. Azért sincs, mert a NATO-tagság kritérumaihoz egy sor olyan feltétel tartozik, amelyeket Ukrajna jelenleg még nem is tud teljesíteni.”
A másik(és talán fontosabb) ok pedig nyilvánvalóan az, hogy sem Washington, sem Berlin nem akar megkockáztatni egy nyílt Oroszország-NATO háborút.
Márpedig a Kreml a csúcs előtt jelezte, hogy az ukrán tagság „nagyon negatív következményekkel” járna Európa biztonságára nézve, Oroszország fenyegetésnek tekintene egy ilyen lépést, amely „kemény választ” követelne.
Moszkvának persze – tesszük hozzá – Putyintól függetlenül is lehetnek jogos biztonsági-geopolitikai igényei, hiszen például Washington sem engedné meg soha, hogy Mexikó egy rivális katonai szövetség tagja legyen.
Az ukrán csatlakozás a háború idején már csak azért is szinte kizárt, mert a tagokra automatikusan vonatkozik az alapító szerződés 5. cikke (ha egy tagállamot fegyveres támadás ér, akkor azt a NATO az egész szervezetet ért támadásként értelmezi, és támogatja a megtámadott felet), ami azonnal NATO-Oroszország háborút jelentene.
Az izraeli modell
Mi lesz tehát a mostani csúcson? (A zárónyilatkozatot csak később adják ki.) A katonai szövetség egyrészt – ahogy Stoltenberg fogalmazott előzetesen – „egyértelmű, egységes és pozitív üzenetet küld majd az Ukrajna tagsága felé vezető úton.”
A Guardian szerint a szervezet az eddiginél is szorosabb integrációt kínál majd fel keleti szomszédunknak és erős politikai deklarációt fogad el a tagságról, a tagországok pedig bilaterálisan újabb fegyverszállítmányokra vállalnak kötelezettséget.
Franciaország és Németország már be is jelentette az újabb fegyverszállítmányokat.
Ugyanakkor egyelőre nem kap meghívást Ukrajna a szervezetbe, tehát feltehetően konkrét csatlakozási feltételrendszer és menetrend sem lesz felállítva a jelenleg is zajló háború okozta bizonytalanság miatt.
Ugyanezen ok miatt megjósolhatatlan, mi lesz majd a harcok vége után.
Az azonban szinte biztos, hogy Ukrajna mögé – akár tag lesz, akár nem – egyre nagyobb erőkkel áll majd be a NATO, és bennfentesek szerint – ahogy erre Biden is utalt – azt a biztonsági modellt követheti, amit az Egyesült Államok követ Izrael esetében.
Tehát olyan modern fegyverekkel, valamint hírszerzéssel és kiképzéssel látja majd el Ukrajnát, amely elegendő elrettentő erővel bír a jövőbeni támadások megelőzéséhez.
A Nagyító többi cikkét itt olvashatják.
Sikeresen indították a Szarmat rakétát. 
