3p
Megindultak a választások Olaszországban, a szavazókörökben már gyűlik a gyűjtés. Ugyanakkor egy nagyon furcsa indok miatt megbénult az ország közlekedése: a szavazókörök elnöki posztja ugyanis olyan jól fizet, hogy a buszsofőrök négy napra ott hagyták a munkájukat. Egész Európa tűkön ülve várja az eredményt, de biztosat csak keddre tudunk majd.

Olaszországban a városi közlekedési vállalatok dolgozói – főleg buszsofőrök – jelentkeztek ugyanis arra, hogy lebonyolítsák a szavazást. Az elnöki tisztségek ugyanis remekül fizetnek, emiatt azonban nincsen elég sofőr szolgálatban, amitől gyakorlatilag összeomlott a tömegközlekedés a mai napra Olaszországban. A szavazókörök elnökei napi bruttó 187 eurót kapnak péntektől keddig, Rómában még ennél többet is, 224 eurót, itt ugyanis tartományi választás is zajlik.

Így négy nap alatt több száz eurót tudnak összegyűjteni a sofőrök, emiatt viszont alig maradt szolgálatban bárki is. Rómában csökkenteni kellett a buszok számát, Velencében a vaporettoforgalom is csökkent, mivel a vízibuszok sofőrjei is épp szavaztatnak. Az elnök mellett egy titkár és négy szavazatszámláló dolgozik minden választókerületben. Mivel a választókörzeteket iskolákban állították fel, így szerdáig Olaszország-szerte szünetel a tanítás, a végleges eredmény legkorábban keddre várható.

Így szavaznak az olaszok

A szavazófülkékben mindenkinek két nagy méretű szavazólapon kell beikszelnie a kiválasztott jelöltet vagy a pártlistát. Az egyik szavazócédula rózsaszínű, ezen a képviselőházi jelöltre lehet szavazni, míg a másik sárga színű, amin a szenátusi mandátumokra voksolhatnak. A képviselőkre minden 18. életévét betöltött olasz állampolgár szavazhat, a szenátus tagjainak megválasztásához a választónak 25 évesnek kell lennie.

A szavazólapokon kizárólag a választókörzetben kapott speciális, kitörölhetetlen nyomot hagyó ceruzával lehet jelölést tenni. Most először a szavazólapokat - összehajtogatásuk után - a választók átadják a választókörzet elnökének, aki egy kóddal azonosítja őket a szavazási csalások elkerülésére. A szavazócédulát csak ezután dobják be az urnába. Az első részvételi adatok valamikor dél után érkezhetnek.

Urnához járulnak a politikusok is

A tervek szerint Paolo Gentiloni ügyvivő miniszterelnök Rómában szavaz, Matteo Renzi a balközép Demokrata Párt (PD) főtitkára szülővárosában, Firenzében, az Északi Ligát vezető Matteo Salvini Milánóban, Luigi Di Maio az Öt Csillag Mozgalom (M5S) miniszterelnök-jelöltje a dél-olaszországi Campaniában. Az adócsalásért elítélt Silvio Berlusconinak, a Hajrá Olaszország (FI) ellenzéki olasz jobbközép párt vezetőjének azonban nincs szavazati joga.

A szavazásra jogosult több mint 4 millió külföldi olasz már leadta szavazatát postán vagy a diplomáciai képviseleteken: ők 12 képviselőt és 6 szenátort választanak maguknak a római parlamentbe. A külföldi olaszok szavazatait is a vasárnap esti 11 órás urnazárás után kezdik el összeszámolni.

Putyin barátja veheti át a hatalmat – de ki menti meg a bankokat?

Másfél hónap múlva jönnek az olasz általános választások és a 81 éves Berlusconit már egyenesen az olasz populizmus elleni garanciaként ajnározzák az EU vezetői. A nagy kérdés a zombi-állapotban leledző olasz bankrendszer, amelyet egy stabil kormányzatnak kellene kipucolni a beépült érdekcsoportoktól, de ilyen kormányzat nincs a láthatáron. Putyin is drukkol Berlusconinak, akivel nagyon szoros bizalmi viszonyt ápol. Káncz Csaba jegyzete. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Bemondta az S&P, hogy mi a legvalószínűbb forgatókönyv Grönlanddal kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. február 7. 09:10
Megerősítette Dánia hosszú és rövid lejáratú hazai és külső szuverén kötelezettségeinek lehetséges legjobb, „AAA/A-1 plusz” szintű besorolásait az S&P Global Ratings, ami mellé továbbra is stabil kilátást mellékelt. A nemzetközi hitelminősítő indoklásában kiemelte, hogy az Egyesült Államokkal Grönland ügyében kialakult viszály diplomáciai megoldását valószínűsíti.
Makro / Külgazdaság Pontosan kiszámolták, ki mennyire jár jól a rezsistoppal
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 20:10
A gázzal fűtők, és az egyedül élő előrefizetős mérőórások lehetnek a rezsistop nyertesei. Az elemzés alapján utóbbiaknak érdemes nyilatkozni arról, hogy a villanyszámlára kérik a jóváírást.
Makro / Külgazdaság Osztogat vagy fosztogat a kormány? Jégkockaként olvadt el a GDP-növekedés – Ez Viszont Privát Extra
Havas Gábor – Herman Bernadett – Izsó Márton | 2026. február 6. 18:41
Különleges adással érkezik a héten az Ez Viszont Privát. Gyükeri Mercédesszel és Tóth Leventével beszélget a gazdaság és közélet aktuális témáiról Herman Bernadett főmunkatársunk. 
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy milyen árakon tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 10:53
Nem lesz árváltozás. 
Makro / Külgazdaság Már Kínával üzletel leginkább Németország
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:55
Nőtt Németország kivitele és behozatala is decemberben, novemberhez viszonyítva – közölte a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal. A teljesítmény az elemzőket is meglepte, akik kisebb mértékű bővülésre számítottak.
Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG