2p

Pedig még még csak az áprilisi adatokat közölte Varga Mihály minisztériuma.

Sajtóközleményben ismertette a Pénzügyminisztérium az államháztartás április végi helyzetét. A beveztőben hansúlyozzák, "a kormány elsődleges célja, hogy az elhúzódó háború és a nyomában járó szankciós energiaválság közepette is megvédje a családokat, megőrizze a munkahelyeket és a nyugdíjak értékét."

A magyar költségvetés teljesítményének értékeléséhez is talán egy Trabant lenne a megfelelő hely most. Fotó: Facebook/Varga Mihály
A magyar költségvetés teljesítményének értékeléséhez is talán egy Trabant lenne a megfelelő hely most. Fotó: Facebook/Varga Mihály

Ennek azonban ára volt, mivel április végéig az államháztartás központi alrendszere 2709,7 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 2671,6 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 39,3 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 77,4 milliárd forintos hiányt mutattak.

A fentiek azt jelentik, hogy az éves hiánycél 79 százaléka már összejött április végére, és csak az év 4. hónapjában 620 milliárdos hiánnyal zárt a büdzsé.

A közlemény azonban ezzel nem, viszont a kiadások szerkezetével részletesebben is foglalkozik, e szerint az év első négy hónapjában a lakástámogatásokra fordított kiadások összege 283,3 milliárd forint volt, mely az előző év azonos időszakához viszonyítva 106,4 milliárd forinttal teljesült magasabban. Az eltérés fő oka az Otthonfelújítási Támogatás esetében megnövekedett kifizetés, melyet a Magyar Államkincstár folyamatos feldolgozás mellett folyósít.

Az állami vagyon kiadásainak összetétele is bővült, mivel 2023-ban a magasépítési beruházások mellett nagymértékben fejlődik a közlekedési infrastruktúra fejlesztése is. Az egyedi és normatív kiadásokon belül a rezsivédelmi kiadásokkal összefüggésben április végéig 848,5 milliárd forintot fordítottunk a távhőszolgáltatók és a lakossági villamos-energia és földgáz egyetemes szolgáltatás kompenzációjára.

Mindezek mellett meghaladták az egy évvel korábbi kifizetést a nyugellátásokra és a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összegek is. Nyugellátásokra 2136,2 milliárd forintot, míg a gyógyító-megelőző ellátásra 742,7 milliárd forintot fordítottunk április végéig - zárul a PM közleménye.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rá sem lehet majd ismerni az idei Győzelem-napi parádéra Moszkvában
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 16:20
Május 9-én rendezik a putyini Oroszország legfontosabb nemzeti ünnepét, a Győzelem-napi ceremóniát.
Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG