5p

Vannak akik szerint meg is tette. Öltönyt viselt vagy nem az ukrán elnök? Tudta, hogy ilyesmire is lehet ám fogadni?

Mint az köztudott, az Ukrajna elleni nyílt orosz támadás, azaz 2022 február vége óta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nyilvánosan csak katonai öltözetben jelenik meg. Ezt például Donald Trump amerikai elnök szóvá is tette neki a Fehér Házban tett, emlékezetesen balul sikerült látogatásán.

Talán ez is közrejátszhatott abban, hogy Zelenszkij némileg változtatott a ruhatárán. A zöld „gyakorlót” és zubbonyt egy fekete szettre cserélte a június végén tartott NATO-csúcs idejére, és azóta is ebben jelenik meg a külföldi vezetőkkel tartott találkozóin. Ezen jóval kevésbé hangsúlyosak a katonai elemek, de a zakó/kabát szabása továbbra is egyértelműen a katonai vonalat idézi, de a fekete bakancs sem éppen szokásos viselet egy formális eseményen.

Kiöltözött, de nem eléggé? Vilmos Sándor holland király fogadja Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt a NATO kétnapos csúcsértekezletének idején a hágai Huis ten Bosch palotában, 2025. június 24-én
Kiöltözött, de nem eléggé? Vilmos Sándor holland király fogadja Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt a NATO kétnapos csúcsértekezletének idején a hágai Huis ten Bosch palotában, 2025. június 24-én
Fotó: MTI/EPA/ANP pool/Remko De Waal

De lehet-e mondani, hogy Zelenszkij öltönyt viselt a NATO-csúcson? Jó kérdés, lehet így is vagy úgy is érvelni, de mondhatnánk, hogy ízlés, megítélés dolga, valójában azonban nem teljesen mindegy? Vannak emberek, akiknek nagyon nem.

Na fogadjunk!

Létezik ugyanis egy Polymarket nevezetű netes platform, amelyen szinte bármire lehet fogadni. Sőt, tulajdonképpen egyfajta „részvényeket” vehetünk valamilyen kimenetelben, és a hogy változnak a várható valószínűségek, akár még a kérdéses esemény bekövetkezte előtt el is adhatjuk ezeket, jobb vagy rosszabb „árfolyamon”, mint ahogy vásároltuk.

A Polymarket legtöbb fogadása elég egyértelmű. Cikkünk írásakor (július 11-én) például megtippelhetjük, hogy ki nyeri a wimbledoni férfi egyes elődöntőit, ahogy azt is ki lesz a végső nyertes (utóbbira nem csekély, 16 millió dollárnyi össztétet raktak már fel), de a New York-i polgármesterválasztás eredményét is (20 millió dollárnyi tét), Bitcoin idei csúcsárfolyamát (17 millió), vagy éppen a Forma-1-es egyéni világbajnok kilétét is (63 millió).

Igen ám, de vannak azért nem ilyen egyértelmű kérdések is. Köt-e tűzszünetet Izrael és a Hamász augusztus előtt. Mi van mondjuk akkor, ha – mint Iránnal – Izrael nem ír alá formálisan semmilyen megállapodást, de létrejön egyfajta ha ti nem lőttök, mi sem lövünk állapot. Vagy mi van, ha születik egy megállapodás, de órákkal később meg is szegik?

És akkor vannak ennél is nehezebben eldönthető kérdések. Melyik cégnek lesz a legjobb mesterséges intelligencia modellje 2025 végére? Az össztét egymillió dollár, a válaszlehetőségek között a piac főbb szereplői – akiket ha megkérdeznénk, természetesen rávágnák, hogy az ő modelljük a legjobb.

Hasonló volt az a kérdés is, amellyel visszakanyarodunk Zelenszkij öltönyéhez. Fog-e Zelenszkij öltönyt viselni július elejéig? Az összes fogadás nem volt annyira sok, 242 ezer dollár (jelenlegi árfolyamon nagyjából 83 millió forint), de mivel „nem” esélye a fogadási időszak alatt csaknem végig 90-95 százalék felett volt, aki az igenre fogadott, nagyot nyerhetett. Volna.

Így alakultak a nem esélyei a fog-e Zelenszkij öltönyt felvenni júliusig kérdésre a Polymarket oldalán
Így alakultak a nem esélyei a fog-e Zelenszkij öltönyt felvenni júliusig kérdésre a Polymarket oldalán
Fotó: Polymarket

Ugyanis az oldal végül is úgy döntött, Zelenszkij fekete hacukája bizony nem nevezhető öltönynek, így bukták a tétjeiket azok, akik az „igen”-re fogadtak.

Független bíráskodás?

Az ilyen, vitás esetek eldöntésére egyébként egy, az oldaltól független „döntőbíróság” működik. A Universal Market Access (UMA) nevű platform elméletileg egy decentralizált, ennél fogva „igazságos” döntéseket hozni képes entitás, amely a vitás ügyekről szavazással dönt. Szavazati joga annak az embernek vagy szervezetnek van, amely rendelkezik UMA tokenekkel.

Csakhogy a tokenek jókora hányada (egy vizsgálat szerint 95 százaléka) úgynevezett „bálnák”, azaz rengeteg tokent birtokló felhasználók kezében van. Az ő szerepüket erősíti az is, hogy a token-kisbirtokosok gyakran bérbe adják saját tokenjeiket is, ezzel tovább koncentrálva kevés kézben a szavazati jogokat. A kritikusok szerint emiatt egyáltalán nem nevezhető decentralizáltnak az UMA, és néhány felhasználó hatalmas befolyással lehet a döntésekre – megteremtve a lehetőséget a háttérben kötött kétes ügyletekre.

Ezúttal Trumpnak sem volt baja tárgyalópartnere ruhájával - de vannak, akik dollárszázezreket buktak rajta. Volodimir Zelenszkij ukrán (b) és Donald Trump amerikai elnök megbeszélése  a NATO-tagországok kétnapos csúcsértekezletének második napján, 2025. június 25-én Hágában
Ezúttal Trumpnak sem volt baja tárgyalópartnere ruhájával - de vannak, akik dollárszázezreket buktak rajta. Volodimir Zelenszkij ukrán (b) és Donald Trump amerikai elnök megbeszélése a NATO-tagországok kétnapos csúcsértekezletének második napján, 2025. június 25-én Hágában
Fotó: MTI/EPA/Ukrán elnöki sajtószolgálat

Nem tudjuk, milyen motivációkkal, mindenesetre az UMA egyértelműen a „nem” mellett foglalt állást a Zelenszkij-öltöny ügyében, ezzel számos Polymarket-fogadót akár több százezer dolláros nyereménytől fosztva meg.

Az UMA társalapítója, Hart Lumbur visszautasítja, hogy az öltönyös döntést manipulálták volna.

„Semmilyen bizonyíték nincs az UMA manipulációjára”

állítja, de nyitott arra, hogy az ügy fényében párbeszédet kezdeményezzenek a platform további fejlesztéséről.

Nagy a tét

A Polymarket egyébként fenntartja magának a jogot, hogy bizonyos esetekben felülírja az UMA döntését, és erre volt is már példa (a fogadók akkor visszakapták elvesztett pénzüket), ebben az esetben azonban egyelőre nem úgy tűnik, hogy közbelépne az oldal.

A csalódott fogadók elégedetlenségük hangoztatása mellett szervezkedni is kezdtek, felmerült egy közös per indítása a Polymarket és az UMA ellen.

„Csatlakozni tervezek a perhez – mondja egy Adversary nevű felhasználó, aki egy ponton 300 ezer dolláros nyereményben reménykedhetett Zelenszkij később nem-öltönynek minősített öltözéke kapcsán. – Erkölcsi károkat is szenvedtem e zűrzavar következtében. Az egész ügy pedig hatalmas stresszt okozott.”

Az ügynek az érintett felhasználók pénzén túl is komoly tétje van. A tavalyi amerikai elnökválasztások kapcsán a hírekbe bekerülő (a Polymarket és hívei szerint az ő, a felhasználók által alakított oddsai pontosabban jelezték előre a végimenetelt, mint a drága pénzen végzett közvéleménykutatások) platform éppen egy tőkebevonási projekt közepén tart, a becslések szerint értékét egymilliárd dollárra árazhatják be. Ha azonban a fogadói piac integritása megkérdőjeleződik, akkor az a felhasználókat és befektetőket is elfordíthatja a platformtól.

„A Polymarket csöndje fülsüketítő”

– fogalmaz az egyik „öltönyös” felhasználó.

(via Wired)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Itt vannak az újabb 3 százalékos hitel részletei
Privátbankár.hu | 2025. október 5. 15:49
Egy és 250 millió forint között lehet felvenni.
Makro / Külgazdaság A szomszédból kaphatnak erős riválist a „magyar” elektromos autók
Privátbankár.hu | 2025. október 5. 09:49
Évi 50 ezer darab gördül majd ki a zsolnai gyárból a KIA új modelljéből, Magyarországon is erős eladásokat várnak tőle.
Makro / Külgazdaság Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal
Privátbankár.hu | 2025. október 5. 09:04
Fontos adatok jönnek – tarthatók lesznek a tervek?
Makro / Külgazdaság Klasszis Befektetői Klub: nem érdemes most a forint ellen tenni
Imre Lőrinc | 2025. október 5. 06:14
Paradigmaváltás történhetett a Magyar Nemzeti Banknál, aminek a hazai fizetőeszköz az egyik legnagyobb nyertese. Ezer milliárd forintnyi forró pénz áramlott az elmúlt időszakban forintbefektetésekbe, a magyar deviza stabilitása pedig akár a 2026-os választásokig is kitarthat. A globális piacokon a kedélyek április óta valamelyest megnyugodtak, egyre inkább a sztorikat, és nem a volatilitást érdemes megvenni. A lapcsoportunk, a Klasszis Média által szervezett Klasszis Befektetői Klubon jártunk.
Makro / Külgazdaság Világcsúcs ütemet diktál Magyarország a vagyonosodás tempójában
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 17:16
Mészáros Lőrinc például még Elon Muskot is lepipálja a gazdagodás gyorsaságában.
Makro / Külgazdaság Ismét távozásra szólította fel Magyar Péter az egyik kormánytagot
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 14:31
Megismételte követelését, hogy Takács Péter távozzon posztjáról. A Tisza párt évi plusz 500 milliárdot csoportosítana át az egészségügyre.
Makro / Külgazdaság Plusz pénzhez juthatnak a hazai kkv-k
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 13:27
Jelentősen bővültek a Széchenyi Mikrohitel MAX+ lehetőségei a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor elárulta, mekkora növekedést várnak idén és jövőre
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 12:01
Erről laptársunk kérdésére beszélt a magyar miniszterelnök. 
Makro / Külgazdaság Itt van Orbán Viktor bejelentése: hitel a magyar kkv-knak három százalékos kamattal
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 10:56
Már hétfőtől elérhető lesz. 
Makro / Külgazdaság Kiszámíthatatlan változásoktól kell tartania a központi bankoknak?
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 16:51
A New York-i Fed-vezér szerint igen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG