3p

Nem változott most sem az alapkamat. Az infláció magas, a növekedés pedig nem a fogyasztás miatt gyenge. A forintra is sokan spekulálnak, meg van kötve a jegybank keze. 

A várakozásoknak megfelelően 6,5 százalékon tartotta az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is. Tavaly szeptember óta nem nyúlt az MNB az alapkamathoz. A kamatcsökkentésre nem nagyon maradt lehetőség, hiszen a legutolsó, júniusi inflációs adat 4,6 százalékos lett, magasabb a vártnál, és a jegybank 2-4 százalék közé eső toleranciasávjából is jócskán kilógott. 

A geopolitikai feszültségek sem csillapodnak, ez is óvatosságra intheti a jegybankot. Emellett a magyarországi kormányzati intézkedések is kifejezetten inflációt növelő és élénkítő hatásúak, amelyek szintén visszafogott monetáris politikát indokolnak. 

“Ezúttal is kamattartásra számíthatunk, mivel sem a külső, sem a belső tényezők nem teszik egyelőre lehetővé a kamatvágást. A jegybank várhatóan továbbra is az óvatos, türelmes megközelítést fogja hangsúlyozni a közleményben” – írta reggeli hírlevelében az Equilor. Ugyanígy vélekedtek reggeli hírlevelükben az MBH Bank elemzői.

Az árrésstop semmit sem ért az infláció ellen

Az OTP-nél is ez volt a várakozás. A legutóbbi, 4,6 százalékos júniusi inflációs adat magasabb lett a májusi 4,4 százalékhoz képest, és 0,4 százalékponttal a lokális minimumot jelentős áprilisi adatot is felülmúlta annak ellenére, hogy az elmúlt 2 hónapban mind a drogériákra kivetett árrésstop intézkedések, valamint a bankok és telekom szolgáltatók árcsökkentései is megjelentek az inflációs adatokban. Sőt a jegybank legutóbbi inflációs jelentésében közzétett rövid távú inflációs lefutásra vonatkozó várakozására vonatkozó sáv felső széléhez volt közelebb az adat. 

„Előrejelzésünk szerint az infláció a következő hónapokban stabilizálódhat, és a 4,2-4,7 százalékos sávban ingadozhat, azonban az elmondható, hogy idehaza a dezinfláció lassan háromnegyed éve teljesen elakadt, mióta tavaly szeptemberben 3 százalékosra süllyedt az infláció mértéke” – mondja Eppich Győző, a bank makroelemzője. 

Hiábavaló volt az árrésttop, az infláció makacsul magas maradt.
Hiábavaló volt az árrésttop, az infláció makacsul magas maradt.
Fotó: Klasszis Média

Az idén már nem várható kamatvágás

Bár a gazdasági növekedés gyenge, az infláció szempontjából meghatározó lakossági fogyasztás továbbra is viszonylag ütemesen bővül, az OTP szerint a kamatcsökkentésnek csak akkor lenne értelme, ha a foglalkoztatásban, a bérnövekedésben vagy a fogyasztás alakulásában jelentkezne drasztikus romlás. Ez azonban eddig nem történt meg, emiatt indokolt az óvatos kamatpolitika. 

Szintén az óvatos megközelítés mellett szóló érv, hogy tavaly ősz óta az HUF-EUR kamatkülönbözet folyamatosan tágult, ezért mostanra a piacon felépült egy forint melletti spekulatív pozícióállomány. Mivel a forint állampapírpiacon a kereslet viszonylag gyengén alakult, feltételezhető, hogy ez a forint melletti nettó pozíció elsősorban a kamatkülönbözetre játszó „hot money” befektetőknek köszönhető. Ezek a befektetők addig maradnak, amíg az EKB és az MKB kamatszintje közötti különbségen keresni tudnak, az EKB-ról pedig azt feltételezik, hogy hamarosan – legalább ideiglenesen – abbahagyhatja a kamatcsökkentéseket, így ez behatárolja a magyar jegybank mozgásterét is. Az OTP emiatt az idén már nem is számít kamatcsökkentésre. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem tágít a jegybank: újabb kamatcsökkentésre utalt Varga Mihály
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 16:45
Varga Mihály két fő okkal indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának júliusi, 25 bázispontos kamatcsökkentését, amivel az irányadó ráta több mint 4 éves mélypontra, 5,75 százalékra süllyedt. A döntés egyhangú volt, a közel-keleti háború kiéleződése ellenére sem volt olyan tanácstag, aki kamattartásra szavazott volna.
Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
Makro / Külgazdaság Véget ért a foci-vb, máris rátámad Trump az északi szomszédjára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 08:53
Vaskos vámot vetne ki Kanadára, akikkel közösen rendezték a vasárnap lezárult foci-világbajnokságot.
Makro / Külgazdaság Méregdrágává vált a benzin Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:37
Nagyon fáj az amerikaiak pénztárcájának is a további háborúskodás Iránnal szemben.
Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG