A dpa német hírügynökségnek adott vasárnap interjút Mateusz Moravieczki lengyel miniszterelnök, amelyben bejelentette, hogy múlt szerdán aláírta a második világháborús pusztítások ügyével foglalkozó intézet felállításáról szóló dokumentumot.
Belengetett furkósbot
A Jan Karski nevű ellenállóról elnevezett intézet feladata egyebek között Varsó háborús jóvátételekre vonatkozó követelésének megalapozása, valamint e követelések megfogalmazása lesz.
A miniszterelnök elmondta azt is, hogy egy 2017-ben felállított, második világháborús német kárpótlással foglalkozó lengyel parlamenti munkacsoport jövő februárban fejezi be a munkáját. Hozzátette: egyelőre nem döntötték el, mikor és milyen formában mutatják be a jelentést, de mindenképpen a világ elé tárják.
A munkacsoport elemzése szerint Lengyelország és állampolgárai a többi érintett országhoz képest aránytalanul szerény jóvátételt kaptak Németországtól, a lengyel áldozatoknak Berlin eddig nem egészen 1 százalékát fizette ki annak az összegnek, amellyel a nyugat-európai országok, az Egyesült Államok és Izrael állampolgárait kárpótolta.
Eltérő álláspontok
A lengyel kormány az egykori NDK-val 1954-ben megkötött szerződést, amelyet a lengyel kommunista rezsim Moszkva nyomására írt alá, nem ismeri el jogszerűnek.
A német kormány viszont már évek óta hangsúlyozza, hogy a maga részéről jogilag és politikailag lezártnak tekinti a háborús jóvátételek ügyét. Berlin elsősorban a német újraegyesítést lehetővé tevő, nemzetközi „Kettő-plusz-Négy-Szerződésre” hivatkozik, amely nem rendelkezik jóvátételről.
Már nyáron izzott a levegő
Armin Laschet, CDU/CSU volt közös kancellárjelöltje idén júliusban a német megszállók elleni 1944-es varsói felkelés évfordulós megemlékezésein vett részt a lengyel fővárosban.
Ez alkalomból a második világháborúért vállalt német felelősségről beszélt, egyúttal aláhúzta: a német háborús jóvátétel kérdése Lengyelország felé „a múltban véglegesen elrendeződött a kölcsönös megállapodás révén”. Elutasította, hogy a témát „minduntalan politikai eszközként használják”.
Erre reagálva Pawel Jablonski lengyel külügyminiszter-helyettes azt mondta: több más német politikushoz hasonlóan Laschet is politikai okokból próbálja lezárt ügynek beállítani a jóvátételt.
”Fel kell tenni a kérdést, hogy Németország kifizette-e Lengyelországnak a háborús károkért, hatmillió lengyel állampolgár meggyilkolásáért járó jóvátételt?” – mondta a lengyel diplomata, hozzáfűzve: a válasz nemleges. „Lengyelország a jóvátételt nem kapta meg, az ügy nem zárult le, továbbra is aktuálisnak, a kétoldalú kapcsolatokban rendkívül fontosnak tartjuk” – húzta alá.
Varsó négy éve kezdte a játszmát
A lengyel kormány 2017 őszén teljes vállszélességgel kezdte el követelni Németországtól a második világháborús pénzügyi jóvátátelt. A nemzetközileg beszorult PiS párt ezzel valójában a lengyelekben mélyen kódolt német-ellenességet korbácsolja föl belpolitikai haszonszerzésért.
2017 szeptemberében a lengyel parlament kutatási irodája tett közzé egy 40 oldalas jelentést, amely Varsó igényeit támasztja alá. Ezek szerint az az 1953-as lengyel kormányzati állásfoglalás, amellyel lemondtak a német háborús jóvátételről, nem tekinthető érvényesnek, mivel az a Szovjetunió nyomására született és csak az NDK-ra vonatkozott, nem Németország egészére. Witold Waszczykowski akkori külügyminiszter kijelentette, hogy Varsó igényei Berlin felé elérik a 840 milliárd eurót.
Nein, nein, nein!
A lengyel vájkálás a múlt sebeiben azonban a jelek szerint fölébresztette a német démonokat is, még ha nyilvánosan egyelőre csupán az akadémiai szintjén. Akkor a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungban Gregor Schöllgen történész arra figyelmeztette Varsót, hogy ha folytatja a jóvátátételes kampányát, akkor azzal feltépi a lengyel határok kérdését is. Schöllgen szerint „aki ügyet csinál a jóvátátel kérdéséből, az egyben ügyet csinál Lengyelország nyugati határainak kérdéséből is.”
Jó, de akkor jön a határok kérdése
A történész szerint azzal, hogy Sztálin nyugatra tolta Lengyelországot a második világháború végén, óriási német ingatlanvagyon került lengyel kézbe, amellyel az 1953-as lengyel nyilatkozat számolt is. Schöllgen szerint az NSZK elismerte Lengyelország nyugati határait az Odera-Neiße vonalon 1970-ben, Willy Brandt kancellár Keleti Politikájának (Ostpolitik) részeként. Az utóbbi évtizedekben csak a neonácik, az elüldözöttek és a CDU/CSU egyes szélsőségesei követelték az „elveszett keleti területek” visszatérését.
Schöllgen aztán leveszi a kesztyűt. „Aki napjainkban német jóvátételt követelt Lengyelországban, annak tudnia kell, hogy a tűzzel játszik. Aki pedig ügyet csinál Lengyelország nyugati határának kérdéséből, az elkerülhetetlenül ügyet csinál Lengyelország keleti határaiból is. Aki pedig ügyet csinál Lengyelország keleti határaiból, az elkerülhetetlenül ügyet csinál Lengyelország viszonyából Ukrajnával és Fehéroroszországgal”.
A két ország közti kapcsolatok erősítését várják tőle. 
