2p
Egy belga államtitkár kapott gyanús port és egy töltényt tartalmazó levelet, lépfenére gyanakodtak.

A Le Soir című belga napilap cikke szerint felmerült, hogy Theo Francken esetleg lépfenével (anthraxszal) fertőzött csomagot kapott, emiatt azonnal kiürítették a brüsszeli menekültügyi és migrációs államtitkár irodáját, valamint elővigyázatosságból a közelben lévő kormányfői hivatalt is. Az evakuálás után az épületet különleges szakértői egységek, illetve rendőrök és tűzoltók szállták meg, a fehér port laboratóriumban elemzik.

Brüsszelben az elmúlt hetekben kétszer is ezrek vonultak utcára Theo Francken lemondását követelve, miután az államtitkár bejelentette, annak dacára is folytatni fogják az elutasított szudáni menedékkérők kitoloncolását, hogy a korábban visszaküldött menekültek közül többen arról számoltak be, hogy hazájukban bántalmazták őket. Az ügy a belga kormánykoalíció pártjai között is komoly feszültséget okozott, egyesek válságtól tartottak, ám végül a négypárti szövetség kiállt Francken mellett.

Miért veszélyes az anthrax?

A lépfene, más néven anthrax egy akut, néhány formájában magas halálozási aránnyal járó fertőző megbetegedés, melyet a Bacillus anthracis nevű baktérium okoz, írja a Wikipedia. A lépfene baktérium jellemzően kérődző haszonállatokban telepszik meg, tehenekben, birkákban. Amennyiben az ember ezen állatokkal, vagy azok szőrével, illetve a bennük megbújó lépfene-spórákkal érintkezik (esetleg laboratóriumi baleset során), maga is megfertőződik.

Emberről-emberre ugyan közvetlenül nem terjed, ám a magas halálozási arány miatt a holttestek maguk is spóraközvetítőkké válnak. A lépfenegyanús egyéneket emiatt azonnal karantén alá kell helyezni, és mihamarabb meg kell kezdeni a kezelésüket - a kór ugyanis a tüdőbe jutva 95 százalékos eséllyel vezet halálhoz.

Miliméterekre a jövőtől: ez menthet meg a levélbombáktól?A nanotechnológia az élet szinte minden területére bevonul, a diagnosztikába, a gyógyításba, az informatikába, az építészetbe, a textil- és a kozmetikai iparba is. Így annyira nem meglepő, hogy egyéb anyagok vizsgálatára is használható - például a halálos kórság, a lépfene spóráinak megtalálására is. A Privátbankár.hu cikkéért kattints ide! >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG