3p

Az Egyesült Államok és a kollektív Nyugat országai egyre inkább részeseivé válnak az ukrajnai konfliktusnak azzal, hogy Kijev harckocsikkal történő támogatása mellett döntöttek - közölte Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságírókkal.

"Az európai fővárosokból és Washingtonból folyamatosan olyan nyilatkozatok érkeznek, melyek szerint a különböző fegyverrendszerek, köztük harckocsik Ukrajnába küldése semmiképpen sem jelenti azt, hogy ezek az országok vagy a szövetség (a NATO) részt vesznek az Ukrajnában zajló harci cselekményekben. Ezzel kategorikusan nem értünk egyet. Moszkva mindent, amit a szövetség és az általam említett fővárosok tesznek, a konfliktusban való közvetlen részvételnek tekint. Úgy látjuk, hogy ez fokozódik" - mondta Peszkov.

Korábban Joe Biden amerikai elnök azt mondta, hogy Washington nem az Oroszország elleni, hanem a szabadságáért folytatott harcához szállít tankokat Ukrajnának, ami szerinte nem jelentett fenyegetést Oroszországra nézve. Az azt a tisztázó kérdésre, hogy a Kreml őszintének tartja-e Biden szavait, a Kreml szóvivője kijelentette:

"Igazodjanak ahhoz, amit fentebb mondtam".

Közölte, hogy a Kreml a tankszállítások bejelentése után sem kíván változtatni a "különleges hadművelet" státusán.

A tankszállítások hírére reagált Peszkov. Fotó: MTI
A tankszállítások hírére reagált Peszkov. Fotó: MTI

Konsztantyin Gavrilov, a katonai biztonságról és fegyverzetellenőrzésről szóló bécsi tárgyalásokon részt vevő orosz delegáció vezetője a Rosszija 24 hírcsatornának nyilatkozva azt hangoztatta, hogy az Ukrajnába juttatandó nyugati tankok nem fognak változtatni az ukrajnai font helyzetén. A diplomata szerint a lépés mögött Európa alárendelésének szándéka áll, az, hogy az amerikaiak a lehető legkevésbé keveredjenek bele a konfliktusba, Európát pedig szembefordítsák Oroszországgal. "Minél jobban bővül az Ukrajnának nyújtott segítség, annál szélesebbé válnak a különleges művelet határai" - mondta a diplomata.

Gavrilov szerint a nyugati országok az Oroszországgal való konfrontáció új szintjére lépnek azzal, hogy tankokkal szerelik fel az ukrán fegyveres erőket.

"Korábban a tárgyalások során a kézifegyverekkel kapcsolatos kérdésekkel foglalkoztunk itt (Bécsben) - vagyis azzal, hogy megakadályozzuk az ilyen fegyvereknek a konfliktusövezetekbe kerülését -, valamint a hordozható légvédelmi rakétarendszerek feletti ellenőrzéssel. Dokumentumokat dolgoztunk ki, de mostanra ezek gyakorlatilag mind félre lettek téve, mert a Nyugat egyszerűen nem tartja be őket, sőt, új szintre lép" - mondta Gavrilov.

Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára a testület sajtószolgálatának közleménye szerint kijelentette, hogy az ukrajnai helyzet a hibrid háborúra való többéves amerikai előkészületek következménye, valamint a többpólusú világ kialakulásának megakadályozására tett kísérlet.

Peszkov egyébként kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök már régóta megszűnt potenciális tárgyalópartnernek lenni Vlagyimir Putyin orosz államfő számára.

Emlékeztetett arra, hogy Zelenszkij a béke ígéretével nyerte meg a választásokat, ám, mint kiderült, nem is állt szándékában teljesíteni a rendezés alapjának tekintett minszki megállapodásokat, hanem a háborúra készült.

A szóvivő így kommentálta Zelenszkijnek a Sky News brit tévécsatornán tett kijelentését, miszerint "nem érdekelt" a Putyinnal folytatandó tárgyalásokban, aki, mint az ukrán elnök fogalmazott, számára egy "senkivé" vált a háború kirobbantásával. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagy Mártonék megmagyarázzák: emiatt nő megint az infláció
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 09:07
A Nemzetgazdasági Minisztérium a második hónapja ismét emelkedő éves infláció láttán azt írta: folytatódik a harc az indokolatlan áremelésekkel szemben.
Makro / Külgazdaság Bumerángot dobott el az Orbán-kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 08:30
Az adatok szerint nem hatott, hogy a március közepétől még csak az élelmiszerekre érvényes árrésstopot május végétől kiterjesztették a háztartási cikkekre is.
Makro / Külgazdaság Halmozza a devizát a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 08:18
Kína devizatartaléka, amely a világon a legnagyobb, júniusban további 32 milliárd dollárral, 3317 milliárd dollárra, 2015 decembere óta legmagasabb szintre emelkedett – áll a kínai központi bank jelentésében – írja az MTI.
Makro / Külgazdaság Izrael: maradt a negatív kilátás
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 06:45
Megerősítette változatlan negatív kilátással Izrael hosszú és rövid futamidejű, devizában és helyi valutában denominált szuverén kötelezettségeinek „Baa1” besorolását a Moody's Ratings – írja az MTI.  
Makro / Külgazdaság Kötelezettségszegési eljárás indul az árrés miatt Magyarország ellen: vaklárma vagy valós diszkrimináció?
Sasvári Péter | 2025. július 8. 05:47
Az árrésstop miatt uniós kötelezettségszegési eljárás indult Magyarországgal szemben, mert az Európai Bizottság szerint a korlátozó intézkedéscsomag diszkriminatív lehet. A kormány és Nagy Márton azonban minden jel szerint minden áron ragaszkodik hozzá. De vajon van gazdasági racionalitás az intézkedések mögött? Milyen hatásai voltak eddig az árrésstopnak, és mi várható most, hogy még ki is terjesztették?
Makro / Külgazdaság Nem fújolni, hanem megtapsolni kéne Jeff Bezos vagy Mészáros Lőrinc sikereit?
Litván Dániel | 2025. július 7. 19:42
A szupergazdagok hatalmas szeletet hasítanak ki maguknak a nemzeti vagyon tortájából. De mi van akkor, ha a torta közben sokkal nagyobb lesz?
Makro / Külgazdaság Donald Trump úgy tett, mint a mesebeli okos lány
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 13:28
Az elnök mindenkit összezavart, hozott is információt, meg nem is. 
Makro / Külgazdaság Üzenet a kormánytól: a magyar gazdagok most végre tényleg a pénztárcájukba nyúlnak?
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 12:21
A Privátbankár Árkosár legfrissebb eredményei alapján a nem túl fényes inflációs kilátások is szóba kerültek a Trend FM reggeli műsorában hétfőn, ahol Gáspár András, a Klasszis Média lepigazgatója volt a vendég. A beszélgetés második felében pedig azt járták körül: vajon számíthatunk-e komolyabb adakozási, jótékonysági hullámra a választásokig?
Makro / Külgazdaság Bajban van az európai autóipar, három nagyhatalom kér segítséget
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 09:26
Ursula von der Leyenhez fordulnak.
Makro / Külgazdaság KSH: itt költötték a pénzüket a magyarok májusban
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 08:30
Megérkeztek a KSH friss adatai.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG