3p

Megszólalt az orosz elnök.

Az orosz elnök korábbra tervezett beszédét egy kibertámadás miatt el kellett halasztani a szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon. Dimitrij Peszkov szerint a támadás használhatatlanná tette a rendezvény akkreditációs és beléptető rendszerét, de délutánra megoldották a problémákat, így két órás késéssel Putyin is felszólalhatott.

Orosz részről korábban annyit árultak el, hogy az elnök „fontos bejelentést” fog tenni ezen az alkalmon.

Beszédét az Egyesült Államok elleni támadással kezdte. Szerinte Amerika úgy tesz, mintha nem venné észre, hogy a világon más hatalmi centrumok is vannak rajta kívül. Azt is kijelentette, hogy az amerikaiak magukra úgy tekintenek, mintha egyenesen Isten küldte volna őket a földre, ezért a saját érdekeiket szentnek tartják.

Ezután kitért arra, hogy a Nyugat megpróbálja elszigetelni és eltörölni a „rossz” államokat. Szerinte ez abból fakad, hogy a nyugati országok még mindig múlt századi fejjel gondolkodnak, és gyarmatként kezelik a többi államot, pedig közben „forradalmi elmozdulások történnek geopolitikai szinten”. Szerinte most már nem lehet tovább figyelmen kívül hagyni a globális politikában, gazdaságban, technológiában és nemzetközi kapcsolatokban bekövetkezett tektonikus elmozdulásokat, amelyek „alapvető, kérlelhetetlen változásokhoz” fognak vezetni.

„Hiba lenne azt hinni, hogy e változások közepette valaki csak ülhet egyhelyben, és minden úgy marad, ahogy volt. Úgy tűnik, egyes nyugati országok vezetői pontosan ilyen illúziókat dédelgetnek, nem figyelve a nyilvánvaló tényekre, folyamatosan a múlt szellemeit idézve meg. Azt hiszik, hogy a nyugat dominanciája, a világpolitika és a világgazdaság változatlanok – de semmi sem tart örökké.”

Vlagyimir Putyin június 17-én. Fotó: kremlin.ru
Vlagyimir Putyin június 17-én. Fotó: kremlin.ru

A szankciókról szólva leszögezte, hogy az orosz gazdaságot illető gyászos előrejelzések nem váltak valóra, az orosz gazdaság tönkretételét célzó törekvések sikertelenek voltak, a bankrendszer stabilizálódott. Azt is megemlítette, hogy az Európai Unió több mint 400 milliárd dolláros veszteséget szenvedhet el az Oroszország elleni szankciók következményeképpen.

Figyelmeztett arra is, hogy a szankciók „kétélű kardok”, az európai vezetők pedig saját gazdaságukra mértek „súlyos csapást”. Az energia- és élelmiszerárak mindenhol emelkednek, az európai életszínvonal és versenyképesség pedig csökken. Ez szerinte hosszú távú következményekkel fog járni, az európai társadalmakban fennálló problémákat is súlyosbítani fogja.

A globális élelmiszerválságot érintve Putyin annak a véleményének adott hangot, hogy ez „nem ma kezdődött”, Európa pedig másra akarja hárítani a felelősséget.

„Biztosan nem Oroszország a felelős, hiába hibáztatnak minket [a nyugati országok], mindenért, ami a világgazdaságban történik.

Vlagyimir Putyin beszédében kitért arra is, hogy sok olyan ország van, amely együtt akar működni Oroszországgal, és bár nem fogja megnevezni őket ez, „Földön élő emberek túlnyomó részét” jelenti. Az elnök ezért kijelentette, hogy Oroszország kiterjeszti interakcióit és kapcsolatrendszerét mindenkivel, aki érdekelt, annak ellenére is, hogy a Nyugat el akarja szigetelni.

Oroszország kénytelen volt megindítani a hadműveletet Putyin szerint

Putyin szerint Oroszország döntése, hogy „különleges katonai műveletet” indítson Ukrajnában, nehéz, de kénytelen döntés volt. Oroszország „különleges katonai műveletének” minden feladatát teljesíteni fogja - tette hozzá Putyin.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagyot emelkedett az olaj- és a gázár, gyenge kezdés a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:50
A kereskedés kezdetekor alig mozdultak a legnagyobb New York-i tőzsdeindexek, a Brent olaj hordónkénti ára viszont már 107 dollár felett jár.
Makro / Külgazdaság Döntött az ügyészség Matolcsy György védőjének panaszáról a Simor András-ügyben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:55
A gyanú szerint a Magyar Nemzeti Bank vezetői nyomást helyezhettek az Erste Bankra, hogy Simor András lemondjon felügyelőbizottsági tagságáról. Matolcsy korábban „hamis mesének” nevezte a felvetést.
Makro / Külgazdaság Kidobott pénz vagy pluszvédelem két biztosítás ugyanarra?
Dr. Gazda Zsuzsanna | 2026. október 12. 10:11
Előfordul, hogy úgy kötünk különböző biztosításokat és fizetünk akár éveken át díjat több biztosítónak, hogy nem tudjuk: biztosításaink részben vagy akár teljes egészében ugyanarra a kockázatra nyújtanak fedezetet. Kár esetén jelent ez bármiféle előnyt? Vagy csak feleslegesen kidobott pénzről van szó? A válasz nem is olyan egyszerű – derül ki a Pénzügyi Békéltető Testület előtti ügyekből.
Makro / Külgazdaság Még be sem vezettük, de már segít az euró
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:12
Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója az euróbevezetési szándékot tartja az egyik legerősebb hozamcsökkentő tényezőnek. Ezt nyilatkozta a Portfolio-nak Tardos Gergely.
Makro / Külgazdaság Topmilliárdosok vallottak a vagyonadóról: kiderült, mit gondolnak a jelenlegi tervezetről
Imre Lőrinc | 2026. október 12. 08:02
Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu három, A 100 leggazdagabb című kiadványban szereplő milliárdos véleményét kérdezte az október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezetről. Nagy Eleket és Scheer Sándort a 100 milliárd forint feletti, Bojár Gábort pedig az 50 milliárd forint feletti kategóriából érte el a portál.
Makro / Külgazdaság Eximbank-ügy: újabb cég üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:31
Visszautasította a működésével kapcsolatos politikai összefonódásra vonatkozó feltételezéseket és vitatta a vagyonvesztésre vonatkozó kijelentéseket az Exim exportösztönző magántőkealap kezelője, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:16
A jövő héten az augusztusi építőipari, ipari és kereseti adatokat teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Egyre több hazai kkv számol a terhek növekedésével
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 09:52
Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon – derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
Makro / Külgazdaság Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek
Imre Lőrinc | 2026. október 11. 06:04
Elkészítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaságra vonatkozó részletes értékelését, amiben több reformintézkedést is javasol a kormánynak. Szerintük ezek a lépések a növekedés beindítása, a költségvetési egyensúly megtalálása és az euróövezethez való csatlakozás szempontjából is fontosak lennének. Az IMF legfontosabb megállapításait a kormány már eddig bejelentett intézkedéseivel és ígéreteivel is összevetettük.
Makro / Külgazdaság A szállásadók abban reménykednek, megfontolja kérésüket a kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:44
Szeretnék, ha egy évvel meghosszabbodna a budapesti szálláshelynyitási moratórium és ha eltörölnék a kiadható napok számának önkormányzati meghatározását.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG