1p
Az Országgyűlés Számvevőszéki és Költségvetési Bizottsága hétfői ülésén 19 igen szavazattal 4 ellenében támogatta a kormánynak a jövő évi költségvetés 320 milliárd forintos módosítására irányuló javaslatát. Az NGM helyettes államtitkára szerint a nyugdíjrendszert érintő viták még nem lezártak, további szabályozásra lesz szükség.

A módosítást Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára azzal indokolta, hogy a kormány jelenlegi becslése szerint a jövő évi gazdasági növekedés 0,5 százalékos, az euró árfolyama 299,4 forint lesz. A kormány arra törekszik, hogy ennek ellenére teljesüljön a GDP 2,5 százalékában meghatározott hiánycél.

Ezt figyelembe véve javasolja a kormány a korábban már betervezett 200 milliárd forintos tartalék zárolását szeptember végéig, a kamatkockázati tartalék növelését 52 milliárd forinttal, illetve a magánnyugdíjpénztári 10 százalékos nyugdíjjárulék elterelését a Nyugdíjbiztosítási Alapba, ami 48 milliárd forintot jelent, végül a dohány jövedéki adójának megemelését, amitől 20 milliárd forint többletbevételt várnak.

Szekeres Imre (MSZP) szerint új költségvetést kell készíteni, mert véleménye szerint a beterjesztett büdzsé a mostani kiegészítő javaslatokkal együtt sem tartható, ráadásul nem kiszámítható. A kormány által beterjesztett módosító javaslatok között van egy olyan, a magánnyugdíj-pénztári befizetések átirányítása a Nyugdíjbiztosítási Alapba, amely "rendkívül sok aggályt és méltatlan helyzeteket teremt" - tette hozzá Szekeres Imre. Feltette a kérdést: szabad-e, alkotmányos-e és célszerű-e így befejezni a magánnyugdíj-pénztári folyamatot. Egyben jelezte: az MSZP nem támogatja a 2012. évi költségvetés elfogadását.

Banai Péter válaszában azt hangsúlyozta, hogy "a jövő évi költségvetés tartós és kiszámítható, a mostani ismereteink szerint". Természetesen nem lehet kizárni, hogy szükség lesz kiigazításra, ahogy az 2010-ben, illetve 2011-ben is történt, mert a nemzetközi környezet nem tartós és nem kiszámítható, ugyanakkor a 2,5 százalékos hiánycél teljesítése elsődleges szempont - tette hozzá. Az NGM helyettes államtitkára elismerte, hogy a költségvetésben vannak kockázatok, ahogy azt a makrogazdasági pálya miatt a Költségvetési Tanács is jelezte hétfői állásfoglalásában. A nyugdíjrendszert érintő viták még nem lezártak, további szabályozásra lesz szükség - felelte Szekeres Imre kérdésére az NGM helyettes államtitkára.

Matolcsy György csütörtökön jelentette be: jelentős, 320 milliárd forintos kiigazításra kényszerült a kormány a jövő évi költségvetésben. Nagy részét elveszik a jövő évi tartalékból, a többit minisztériumi fejezetekben zárolják, megint megcsapolják a magánnyugdíj-pénztári rendszert és emelik a dohánytermékek jövedéki adóját - részletek >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG