Cikkek
Cikkek Új szolgáltatással jelentkezik a Google 
Privátbankár.hu | 2011. február 17. 06:53
A Google által One Pass névre keresztelt szolgáltatása lehetővé teszi a tartalmak értékesítését, és azoknak az internetes weblapokon, illetve az okostelefonokra és táblagépekre fejlesztett alkalmazásokkal (app-ek) történő felhasználását. A szolgáltatás a díjbeszedés több formáját is támogatja: előfizetéseket, korlátozott hozzáféréseket és egyes cikkek megvásárlását. Az amerikai Apple egy nappal korábban, kedden jelentette be hasonló szolgáltatásra vonatkozó terveit. Az akkori bejelentést negatívan fogadták a tartalomszolgáltatók, mivel a tervek szerint az értékesítési díjbevételek 30 százaléka az Apple-nél maradna. A Google bejelentése nem tartalmazott arra vonatkozó információt, hogy mennyit kérne az internetes óriásvállalat a szolgáltatásért. A Google ugyanakkor blogbejegyzésben közölte, hogy a szolgáltatással terjesztett kiadóvállalatok maguk dönthetnék el értékesítési feltételeiket. A One Pass szolgáltatáshoz egyelőre kanadai, francia, német, olasz, spanyol, brit és amerikai kiadók csatlakozhatnak. MTI
Cikkek Alku nélkül: albérletben a panel a nyerő? 
Privátbankár.hu | 2011. február 17. 06:48
Budapesten a panel 1000-1100, a tégla 1500 forint körül adható bérbe négyzetméterenként, vidéken 700, illetve 900-1000 forint között alakulnak az árak
Cikkek Ajándékkártyával nem lehet felsülni? 
Privátbankár.hu | 2011. február 17. 06:00
A Cardnet Zrt. az ajándékkártyák hazai vásárlási szokásairól készített - nem reprezentatív - kutatása szerint az ajándékok csaknem fele nem tetszik a megajándékozottaknak - olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben. Ezzel a hazai felmérések is a brit kutatási eredményeket igazolják, miszerint a megajándékozottak mintegy 45 százalékának nem tetszik a kapott ajándék és sokszor nagyobb csalódást okoznak vele, mint örömöt - állapítják meg. A felmérésből egyértelműen kiderült, hogy a magyarok szívesen vennék, ha az ajándék egyfajta ajándékkártya formájában jelenne meg, hiszen a megkérdezett közel 1 000 fő 77 százaléka válaszolt igennel az erre vonatkozó kérdésre. Ezen ajándékozási forma jóval korszerűbb és tetszetősebb, mint a papír alapú utalványok - teszik hozzá. A kutatás készítői kíváncsiak voltak arra is, hogy kiknek ajándékoznának szívesen ajándékkártyát. A megkérdezettek 40 százaléka elsősorban barátnak, barátnőnek adná, legtöbben pedig (a válaszadók 37 százaléka) 15 000 Ft feletti értékkel töltenék fel azt. Privátbankár
Cikkek Egészség a netről: a bennünk lakozó Dr. House 
Privátbankár.hu | 2011. február 16. 19:00
Az egészséggel kapcsolatos tájékozódás területén egyre inkább nő az internet szerepe a laikusok körében - egyre felkészültebben mennek a páciensek az orvoshoz
Cikkek Tovább tart a felfordulás Egyiptomban: ki csinál rendet? 
Privátbankár.hu | 2011. február 16. 18:19
Egyiptomban szinte teljesen megbénult a gazdasági élet, miután több ágazatban is demonstrációkat tartottak a dolgozók, jobb fizetéseket követelve. Munkaügyi konfliktusok miatt zárva tartanak a bankok, és a zavargások kezdete óta még nem nyitott ki a tőzsde sem. Sok gyár csökkentette a termelést, vagy teljesen leállt a demonstrációk következtében, illetve azért, mert a bankok zárva tartása miatt az ügyfelek nem tudnak fizetni. A legnagyobb tiltakozási akció az egyiptomi gazdaság egyik fontos ágazatában, a  textiliparban bontakozott ki: tizenkétezren sztrájkoltak a Nílus deltatorkolatában fekvő Al Mahallah al Kubrában, Egyiptom legnagyobb textilgyárában magasabb fizetést és jobb munkakörülményeket követelve. A Földközi-tenger partján fekvő Damiettában hatezer szövőgyári munkás demonstrált ugyanezért. Legalább tizenegy járatot törölni kellett Kairó repülőterén, mert a vámosok és a karbantartók sem vették fel a munkát, ők is több pénzt, jobb munkakörülményeket követeltek. Még a Szuezi-csatorna közelében is volt tiltakozó akció: a félmilliós Port Szaíd mintegy ezer lakója demonstrált azért, hogy zárjanak be egy vegyipari üzemet, ami súlyosan szennyezi a közeli tó vizét. Itt-ott tiltakozó akciókat szerveztek rendőrök, acélipari dolgozók, idegenvezetők is. Ugyanakkor sok gyár nemcsak sztrájk miatt zárta be kapuit, hanem azért is, mert attól tartanak, hogy a megmozdulások kiszélesednek, veszélyeztetve az üzemek berendezéseit, felhalmozott készleteit. "Sok sztrájkolónak nincs is igazán problémája, csak egyszerűen meg akarják ragadni a politikai helyzet kínálta alkalmat" - vélekedett a fémipari vállalatokat tömörítő kamara egyik vezető tisztségviselője, aki szerint az ideiglenes hatalmat birtokló katonai tanácsnak keményebb hangon kellene beszélnie a sztrájkolókkal, hogy ne menjen még jobban tönkre a zavargások miatt már egyébként is jelentős veszteségeket elszenvedett gazdaság. MTI
Cikkek Külföldi szelek fújják a BUX vitorláját 
Privátbankár.hu | 2011. február 16. 18:06
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 157,39 pontos, 0,70 százalékos emelkedéssel, 22.529,86 ponton zárt szerdán.  A részvénypiac forgalma 11,8 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények a csökkenő Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Éledezik a múlt heti korrekció után a magyar értékpapírpiac a külföldi emelkedések nyomán - mondta Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletkötője. Felhívta a figyelmet arra, hogy a válság mélypontja óta csúcson van  az amerikai és a német piac is, a hangulat tehát jó. "Sok pici lépéssel, de a magyar piac is próbálja felvenni ezt a ritmust" - tette hozzá. Szerda délelőtt még nem érződött ez ennyire, a nyugat-európai piacok sem mutattak jelentős elmozdulást, a kedvező amerikai makrogazdasági hírek után azonban a változás a tengerentúlon is érezhető volt, a magyar piacot is ez ragadta magával a nap végére - mutatott rá az üzletkötő. Darók Gábor, az Equilor Befektetési Zrt. nemzetközi üzletág vezetője szerint is vélhetően a nemzetközi hangulat hatására indult meg felfelé a magyar piac is. A bizonytalanság azonban még érződik a magyar piaccal kapcsolatban - tette hozzá. Nézze meg, hogyan zártak részvényei! >> MTI
Cikkek Díjak és pótdíjak: matrica nélkül igazán drága a sztráda 
Privátbankár.hu | 2011. február 16. 18:01
Mit tegyünk, ha matrica nélkül hasítottunk a sztrádán, vagy ha volt matricánk, de mégis csekk érkezik az autópályakezelőtől?
Cikkek 5 milliárd dolláros kártérítést fizethet Izland 
Privátbankár.hu | 2011. február 16. 17:44
Az izlandi parlament, az Althingi szerdán zöld utat adott Nagy Britannia és Hollandia számára történő, összesen 5 milliárd dollár értékű kártérítés fizetésére, kárpótlásul a két országnak az izlandi gazdaság összeomlásakor elszenvedett káraiért. A törvényt még Ólafur Ragnar Grímsson köztársasági elnöknek is jóvá kell hagynia, aki egy évvel korábban nagy meglepetésre népszavazást kezdeményezett a kártérítési visszafizetéséről. Akkor a lakosság jelentős többsége a kártérítési terv elutasítása mellett döntött. A köztársasági elnök vasárnap már úgy nyilatkozott az izlandi közszolgálati televíziónak, hogy a mostani javaslat "sokkal jobb megállapodás". Korábban a holland és brit kormányok fizették ki az izlandi internetes bank, az Icesave 2008-as összeomlása miatti károkat állampolgáraiknak. A két EU-s tagállam és Izland között jelentős feszültséget okozott az ügy, amelynek rendezése megszüntetheti az egyik legnagyobb bizonytalanságot a szigetország gazdaságának kilábalása körül, és lendíthet Izland majdani EU-csatlakozásának esélyein. A 63 tagú parlament szavazásán 44-en szavaztak az Icesave összeomlása miatti károk visszafizetése mellett. Összesen 16 ellenszavazat érkezett, és hárman tartózkodtak. MTI
Cikkek A svájciak is megszenvedik az erős frankot 
Privátbankár.hu | 2011. február 16. 16:29
A svájci kormány szerdán több olyan intézkedést jelentett be, amelyeknek célja, hogy támogatást nyújtson az erős frank miatt hátrányos helyzetbe került vállalatoknak. Az egyik ilyen ágazat az idegenforgalom, amely az idén és jövőre 12 millió frank (hozzávetőleg 2,48 milliárd forint) pótlólagos támogatást kap a reklámkiadásokhoz való hozzájárulásként. Ezen kívül, meg nem nevezett összeggel támogatják az exportra termelő vállalatoknál az innovációt, és egyszerűbbé válik az exportbiztosítás. A bejelentést követően kissé gyengült a svájci frank az euróhoz képest, később azonban visszaerősödött. A svájci frank árfolyama rekord magasságokba emelkedett az elmúlt hetekben a frank hagyományos befektetési menedék szerepe okán, az euróövezeti adósságszolgálati válság következményeitől tartó, és az amerikai gazdasági fellendülés kilátásai miatt aggódó befektetők vásárlásai miatt. Ez az erősödés komoly veszteségeket okoz az exportra termelő svájci vállalatoknak: számítások szerint az euró három centtel való gyengülése összesítve 800 millió frankkal, hozzávetőleg 621 millió euróval kurtítja meg a svájci cégek profitját. A jegybank egészen 2010 júniusáig nyíltpiaci műveletekkel folyamatosan akadályozta a frank árfolyamának erősödését, nehogy az erős frank deflációs örvénybe taszítsa a svájci gazdaságot. A beindult gazdasági fellendülés hatására enyhülő deflációs kockázat miatt azonban felhagyott intervenciós gyakorlatával. Szerdán kora délután egy euró 1,3096 svájci frankot ért, nagyjából egy évvel ezelőtt egy euróért még 1,50 svájci frankot adtak. Mennyit ér most egy svájci frank? Real-time devizapiaci árfolyamok a Privátbankáron >>   MTI
Cikkek Kínában indul a jüan opciókkal való kereskedés 
Privátbankár.hu | 2011. február 16. 16:17
Kína április elsejétől, korlátozásokkal ugyan, de engedélyezi a jüan opciókkal való belföldi kereskedést - közölte a pekingi kormányzat. Az új piac hozzájárulhat a rugalmasabb jüanárfolyamok kialakulásához. A devizafelügyeletért felelős kínai szabályozószerv (SAFE) szerint a belföldi opciókereskedést olyan vállalatokra és bankokra korlátozzák majd, amelyek fedezeti ügyleteket hajtanak végre, azaz nem nyitják meg a piacot az árfolyam-ingadozásokra játszó spekulánsok előtt. Jelenleg több külföldi értéktőzsdén, elsősorban Hongkongban lehet jüan opciókkal kereskedni. Kínában eddig a vállalatok csak olyan határidős üzleteket köthettek, amelyekkel árfolyam-ingadozási kitettségüket csökkenthették. A hatóság tájékoztatása szerint a jüan árfolyama most már kellően rugalmassá vált a belföldi kereskedés megindításához és az április elsejei piacnyitás csak az első lépés a belső piac kialakításához vezető úton. A SAFE bejelentése szerint a belföldi opciók az európai rendszernek megfelelőek lesznek, azaz csak lejáratkor lehet majd őket lehívni. Az új piacon kizárólag vételi jogot megtestesítő papírokkal lehet majd kereskedni. A valutaopció olyan értékpapír, amely jogot - de kötelezettséget nem - testesít meg adott időben vagy periódusban, adott mennyiségű valuta értékesítésére vagy vásárlására, az opcióban meghatározott árfolyamon. "A reform elsődleges oka, hogy a későbbiekben át lehessen adni a piacnak a jüanárfolyam meghatározásának szerepét, és ebben a tekintetében az eddigi legfontosabb lépés Kína szigorú árfolyam-politikájának enyhítése felé" - mondta egy európai bankház sanghaji kereskedője a Reuters brit hírügynökségnek. MTI
Cikkek Hagyó Miklós rács mögött marad 
Privátbankár.hu | 2011. február 16. 16:16
A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) május 17-ig  meghosszabbította Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes előzetes letartóztatását - közölte a  Fővárosi Bíróság szerdán az MTI-vel. Hagyó Miklóst a többi között bűnszervezetben elkövetett, nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel és zsarolással gyanúsítják. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a szerteágazó, szövevényes ügyben változatlanul folyik a nyomozás, és "további nyomozati cselekményeket kell elvégezni". A PKKB határozata szerint a bűncselekmény jellegére, szervezettségére, H. Miklós gyanú szerinti irányító szerepére és a kiszabható büntetésre tekintettel csak a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelésével biztosítható, hogy Hagyó Miklós jelen legyen az eljárási cselekményeken. A közlemény szerint továbbra is tartani lehet attól, hogy Hagyó Miklós szabadlábra helyezése esetén a még ki nem hallgatott személyekkel együttműködve, összejátszva vagy más egyéb módon meghiúsítaná, vagy megnehezítené a bizonyítási eljárás eredményességét. A volt szocialista főpolgármester-helyettest május 26-án helyezték előzetes letartóztatásba, miután az országgyűlési választásokat követően megszűnt a mentelmi joga. Csaknem két héttel korábban, május 14-én gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. MTI
Cikkek Egymillió betöltetlen állás van Németországban 
Privátbankár.hu | 2011. február 16. 16:09
A gazdaság fellendülésének köszönhetően egyre több a betöltetlen állás Németországban. A német munkaügyi hivatal kutatóintézete, az IAB szerdán ismertetett adatai szerint 2010 végén nagyjából egymillió állás volt betöltetlen, 25 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A negyedik negyedévben 22 százalékos volt a növekedés a harmadikhoz képest.  Egy másik felmérés - amelyet a Marburger Bund német orvosi szakszervezet hozott nyilvánosságra szerdán - arról ad képet, hogy németországi klinikákon 12 ezer üres orvosi állás van. A minden eddiginél széleskörűbb felmérésben 12 ezer orvos vett részt. A megkérdezettek 59 százaléka alapvetően elégedett a munkakörülményekkel, és a tavaly ilyenkor elvégzett felméréshez képest most kevesebben foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy elhagyják a pályát, de arányuk még így is igen magas, 44 százalék az egy évvel korábbi 53 százalékkal szemben. A német kórházszövetség adatai szerint a 2.100 németországi egészségügyi intézményben 120 ezer orvos áll alkalmazásban. Mint arról beszámoltunk, május elsején - uniós csatlakozásunk hetedik évfordulóján - végleg és teljesen megnyílik Ausztria és Németország munkaerőpiaca a 2004-ben csatlakozott tagállamok, így Magyarország dolgozói előtt is - részletek >> MTI
Cikkek Otthagyja a Híradót D. Tóth Kriszta 
Privátbankár.hu | 2011. február 16. 16:01
Távozik az MTV Híradójának képernyőjéről D. Tóth Krisztina - derül ki az MTV közleményéből. Arról, hogy pályafutását a közmédia valamely másik műsorában folytatja-e, jelenleg is folynak az egyeztetések. D. Tóth Kriszta 2002 óta  vezeti a Híradót, közben, 2004. júniusától 2007. márciusáig, az MTV brüsszeli tudósítója volt. A közlemény szerint képernyőről történő távozásának oka egyrészt családi, másrészt szakmai: a műsorvezető-szerkesztő szeretne minél több időt gyermekével, családjával tölteni, másfelől pedig 15 év politikai újságírás, televíziós tevékenység után  váltani akar, a televíziózás más területén szeretné kamatoztatni tapasztalatait. Amíg a végleges döntés nem születik meg, a  Magyar Televízió és az érintett nem kíván nyilatkozni.Privátbankár
Cikkek Egyelőre kevés helyen fizethetünk PayPass-szal 
Privátbankár.hu | 2011. február 16. 15:50
Bár nő az elfogadóhelyek száma, a gyorsaság ellenére még mindig a legfőbb elutasítási ok, hogy kevés helyen lehet fizetni a PayPass-szal
Cikkek Médiatörvény: a kormány kiegyezett a Bizottsággal 
Privátbankár.hu | 2011. február 16. 15:42
Két héten belül a parlament elé kerülhet a médiatörvény módosítása. Visszavonják a kiegyensúlyozottság követelményét, és nem tilos személyeket, csoportokat megsérteni
Cikkek Tovább tombol az influenzajárvány 
Privátbankár.hu | 2011. február 16. 15:23
Február 7-13. között az országban 58 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű panaszokkal, 3 százalékkal többen, mint az ezt megelőző héten
Cikkek Ki nem ver át? Jön a lista 
Privátbankár.hu | 2011. február 16. 15:10
A fogyasztóvédelmi hatóság bevezeti a vállalkozások úgynevezett pozitív listáját március elsején - mondta a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója
Cikkek Forintban is népszerű a magyar államadósság 
Privátbankár.hu | 2011. február 16. 15:02
Az idén 4 milliárd eurónyi devizaalapú kibocsátást tervez az adósságkezelő úgy, hogy ez minél kevésbé befolyásolja a forintalapú állampapírok iránti keresletet
Cikkek Óriástartozások: cégek tizenhatodszor is a szégyenlistán 
Privátbankár.hu | 2011. február 16. 14:42
Egy év alatt 18 százalékkal nőtt a százmilliókkal tartozók száma: a tavalyi év végén összesen 1999 cég neve került be ebbe a körbe
Cikkek Ki a gyorsabb? Egymásnak esett a Magyar Telekom és a Vodafone 
Privátbankár.hu | 2011. február 16. 14:16
Eljárást kezdeményezett a Gazdasági Versenyhivatalnál (GVH) a Magyar Telekom (MT) amiatt, hogy a Vodafone Magyarország azt állítja magáról a hirdetéseiben, az övé a leggyorsabb mobil adatátviteli hálózat. A Vodafone szerint állítása megalapozott. Király István, az MT marketing vezérigazgató-helyettese az eljárás hátteréről szerdán Barcelonában az MTI érdeklődésére elmondta, a hálózati gyorsaság mérésének eredménye nagyban függ attól, hogy a vizsgálatot milyen feltételekkel végzik. Például attól, hogy csak külső térben vagy épületeken belül is mérik a sebességet. "A T-Mobile saját méréseit állítja be objektívnek, ezzel azt sugallja, hogy a maga által mért eredmények hitelesebbek, mint egy független szervezeté" - jelentette ki Suba János, a Vodafone Magyarország kommunikációs igazgatója az MTI-nek. Hozzátette: a Vodafone adathálózata a telekommunikációs szektor vezető európai mérnöki irodájának, a német P3 Communications legutóbbi mérései alapján bizonyult a leggyorsabbnak a le- és feltöltési sebesség, valamint a webes böngészés tekintetében. A P3 Communications mérésének módszertana bárki számára megismerhető, illetve az eredményéről kiállított hivatalos tanúsítvány letölthető a P3 Communications oldaláról. "Konkurensünk ezzel szemben egy olyan mérésre hivatkozik, amelyet ugyan egységes módszertan alapján, de különböző személyek, eltérő helyeken és időpontokban mértek. Kimaradt az érvelésükből az a tény is, hogy ezt az évenkénti mérést a három szolgáltató munkatársai saját maguk végzik el saját mobil adathálózatukra vonatkozóan, és az összegzett adatokat küldik meg a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságnak" - tette hozzá Suba János kommunikációs igazgató. MTI
Cikkek Ki tudja majd fizetni a kormány a nyugdíjunkat? 
Privátbankár.hu | 2011. február 16. 14:04
A Moody´s Investors Service szerdai elemzésében egyértelműen negatív fejleménynek nevezte Magyarország adósi megítélése szempontjából a magyar nyugdíjrendszer átalakítását
Cikkek Újra elhalasztották a tőzsdenyitást Egyiptomban 
Privátbankár.hu | 2011. február 16. 13:24
Ismét elhalasztották a kairói értéktőzsde megnyitását, amely január 27-e óta van zárva. A tőzsdefelügyelet szerdán azt közölte, hogy vasárnap még biztosan nem nyit ki a börze. Ezt azzal indokolta, hogy számos állami tulajdonú bank alkalmazottja sztrájkol a hét eleje óta. A hétvégén még arról volt szó, hogy a kereskedés szerdán újraindul. A tőzsdén a kereskedés akkor folytatódhat tovább, amikor "helyreáll a pénzügyi szektor stabilitása" - közölte a tőzsde egy képviselője szerdán. A tőzsde munkáját január 27-én függesztették fel a Hoszni Mubarak mára már lemondott elnök elleni tüntetések kirobbanásának harmadik napján. Az előző két nap során a vezető részvények EGX30 indexe összesen 17 százalékkal zuhant. Még a hétvégén a tőzsdefelügyelet azt közölte, hogy ha a kereskedés újraindítása után a tőzsde átfogó indexe, az EGX100 öt százalékkal csökkenne, akkor fél órára felfüggesztik a kereskedést, amit még hosszabb időre leállítanak a tőzsdemutató 10 százalékot meghaladó esése esetén.MTI
Cikkek Az Ab döntése nem rehabilitálja az elbocsátottakat 
Privátbankár.hu | 2011. február 16. 13:05
Vállaljon moratóriumot a kabinet a kormánytisztviselők elbocsátására május 31-ig, kéri a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) a kormányzattól
Cikkek 10 ezren sikeresen teljesítették a PSZÁF vizsgáját 
Privátbankár.hu | 2011. február 16. 12:21
Közel 10 ezer hitelközvetítő magánszemély tett sikeres hatósági vizsgát a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) koordinálásával 2010 októberétől 2011. február elejéig. Az összes vizsgázó száma meghaladta a 12,5 ezer főt, vagyis a vizsgázók egy részének nem sikerült megszerezni a hitelközvetítéshez szükséges tanúsítványt. A hitelintézeti törvény szerint 2011. június 30-tól nem végezhet majd pénzügyi szolgáltatáshoz kötődő közvetítést Magyarországon olyan természetes személy, aki nem rendelkezik megfelelő szakirányú felsőfokú vagy egyéb, a jogszabály által felsorolt szakmai végzettséggel (például könyvvizsgálói oklevéllel, banki, pénzügyi vagy értékpapír-piaci szakügyintézői képesítéssel), ezek hiányában pedig nem tette le a PSZÁF által koordinált hatósági vizsgát. A PSZÁF a tavalyi év derekán közzétette – s azóta frissítette – honlapján (www.pszaf.hu) a hatósági vizsgaszabályzatot, a képzések és vizsgák időpontjára vonatkozó tájékoztatókat, a képző szervek listáját, elérhetőségét, illetve az írásbeli hatósági vizsgán feltehető vizsgakérdések teljes lajstromát is. A vizsgára jelenleg 37, a felnőttképzési törvény szerint akkreditált képző intézménynél lehet felkészülni szerte az országban, minimum 30 órás tanfolyam keretében, de a közvetítőket foglalkoztató pénzügyi intézmények maguk is szervezhetnek kurzusokat. A törvénymódosításoknak köszönhetően jelentősen kibővült a hitelközvetítők fogyasztóvédelmi célú ügyfél-tájékoztatási kötelezettsége. Közölniük kell például az ügyfél számára, hogy a közvetítés során ki fizeti számukra a közvetítői díjat, munkájuk során a pénzügyi intézmény vagy (alkuszként) az ügyfél megbízásából járnak-e el, hol érhető el felügyeleti nyilvántartásuk, s hogyan állnak helyt az ügyfélnek esetlegesen okozott kárért. A PSZÁF koordinálásával 2008 októbere óta van lehetőség a biztosításközvetítő magánszemélyeknek is a hitelközvetítőihez hasonló hatósági vizsga letételére. Idén február elejéig közel 11,5 ezer független és több mint 9,5 ezer függő közvetítő tett le sikeres vizsgát, közel 700 fő pedig már mindkét végzettséggel rendelkezik. A biztosításközvetítői vizsgáztatást jelenleg 39 felnőttképző intézmény és 222 vizsgabiztos segíti.Privátbankár
Cikkek Olcsó autót fejleszt a Toyota 
Privátbankár.hu | 2011. február 16. 12:18
Forintban számolva alig 2 millióba kerülő autót tervez a Toyota. A világ legnagyobb autógyára a Daihatsuval közösen fejleszti a kocsit, amely a tervek szerint 800-900 ezer jenbe - 1,9-2,1 millió forint közötti összegbe - kerül majd. A két japán vállalat elsőként az ázsiai piacot célozza meg. A gyártás 2013-ban indulhat Indonéziában. Az első évben 50 ezer darab készülhet a modellből - írta szerdán Nikkei című tokiói gazdasági lap. A kocsit egy új üzemben gyártják majd, amelyet a kisautókra szakosodott Daihatsu épít. Az 51 százalékban a Toyota tulajdonában lévő cég 20 milliárd jen nagyságú beruházást tervez, évi 100 ezer kocsi gyártására alkalmas üzemet létesít a beszámoló szerint. A Toyota szóvivője a beszámolóval kapcsolatban csupán annyit közölt, hogy termékfejlesztési tervekről nem nyilatkoznak. MTI
Cikkek Mátrix újratöltve: a céginformációk hálójában 
Privátbankár.hu | 2011. február 16. 12:15
Régóta tudjuk, hogy az információ hatalom - hát még ha üzletkötés előtt áll rendelkezésünkre leendő partnerünkről, céges kapcsolatairól
Cikkek Gyurcsány pártot épít a pártban 
Privátbankár.hu | 2011. február 16. 11:52
Puch László szerint Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíció nevű, még országossá nyilvánításra váró platformja párt a pártban; az MSZP pártigazgatója az fn.hu-nak adott szerdai interjújában úgy értékelte, a volt kormányfő "verziójában" kizárólag az Orbán-ellenesség kötné össze a résztvevőket, ezért alkalmatlan a hosszú távú politizálásra. A volt miniszterelnök egy ajkai lakossági fórumon arról beszélt: "az MSZP átalakításával a Fidesszel szemben álló, demokratákat összegyűjtő, lényegében új pártot kell létrehozni", amit az újságíró úgy értelmezett, "értsd: vagy az enyém lesz a párt, vagy kettészakítom". Puch László erre úgy reagált: "ha valóban ilyesmi jár a fejében, talán az lenne a legjobb, ha ránk hagyná a baloldal képviseletét, ő pedig megalakítaná a maga liberális-demokrata pártját. Aztán majd a választások közeledtével mindenki eldönthetné, részese kíván-e lenni a Fidesszel szemben felálló koalíciónak". El kell dőljön, milyen pártot akar a többség - mondta a pártigazgató, aki szerint a balközép státus hívei lesznek többen. Ebben az esetben Gyurcsánynak döntenie kell: alkalmazkodik vagy kilép - fogalmazott az fn.hu-nak Puch László.MTI
Cikkek Milliós nyereségre kanyarodott fel a Daimler 
Privátbankár.hu | 2011. február 16. 11:48
A német Daimler 4,7 milliárd euró adózás utáni nyereséget ért el 2010-ben. A Kecskeméten 800 millió eurós beruházással Mercedes-gyárat építő társaság összesen 1,9 millió gépjárművet adott el tavaly, ami 22 százalékos növekedés 2009-hez képest.  A szerdán megjelent beszámoló szerint az árbevétel 24 százalékkal 97,8 milliárd euróra nőtt. A Daimler 2009-ben még veszteséges volt, az adózás utáni mínusz 2,6 milliárd eurót tett ki. MTI
Cikkek Járai biztosítója nyerte a BKV tenderét 
Privátbankár.hu | 2011. február 16. 11:22
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. biztosítja a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) Zrt. dolgozóit, miután megnyerte a BKV közbeszerzési tenderét - jelentette be a biztosító társaság a BÉT honlapján kedden. A BKV befektetési egységekhez kötött élethosszig tartó életbiztosítás nyújtására írt ki gyorsított tárgyalásos közbeszerzési eljárást legfeljebb a társaság teljes munkavállalói létszámára, mintegy 12 ezer főre vonatkozóan 2010. november 30-án. A szerződés megkötésére a jogszabály szerinti szerződéskötési tilalmi időszak utolsó napját (2011. február 23.) követően kerülhet sor a tájékoztató szerint.MTI
Cikkek Erősödött a forint, de a jó hangulat igen törékeny 
Privátbankár.hu | 2011. február 16. 10:20
Erősödött a forint szerdán délelőtt, az eurót fél tízkor 270,60 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a kora reggeli 271,18 forintos és a kedd délutáni 270,89 forint után. A kereskedők szerint jelenleg kedvező a hangulat a piacon, ugyanakkor törékeny is, és bármikor fordulhat az irány. Délelőtt nem várnak nagy ármozgásokat, mivel az eurózónában szerdán nem közölnek olyan fajsúlyos adatokat, amelyek megmozgathatnák az árfolyamokat. Délután viszont Amerikában több fontos makrogazdasági mutató is nyilvánosságra kerül - egyebek közt januári ipari termelési és ingatlanpiaci adatok -, amelyek befolyásolhatják a pénzpiacokat.  A dollár 199,75 forintot ért délelőtt, míg kedden délután 200,48 forinton jegyezték. A svájci frank árfolyama viszont 207,40 forintra emelkedett az előző napi 206,57 forintról, miután a frank az euróval szemben is erősödött. Száz japán jent 238,70 forinton jegyeztek, a keddi 241,21 forinttal szemben. Kövesse élőben a devizapiac alakulását >>> MTI
Cikkek Számolt a jegybank: 4,7% a hiány, 80% felett az államadósság 
Privátbankár.hu | 2011. február 16. 10:15
A pénzügyi számlák előzetes adatai szerint az államháztartás nettó finanszírozási igénye 2010-ben a GDP 4,7 százalékát tette ki úgy, hogy a magánnyugdíjpénztári tagdíjak átirányítása 90 milliárd forinttal enyhítette a finanszírozási igényt.
Cikkek Végre valami jó is történik ma a BÉT-en? 
Privátbankár.hu | 2011. február 16. 09:04
A nemzetközi piacokat követve várhatóan emelkedéssel indul a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén szerdán. Csáky Attila, az UniCredit Bank Hungary kereskedési igazgatója szerint emelkedéssel nyithat a BÉT, és az amerikai piacok délutáni iránymutatása függvényében várhatóan pluszban is zárja majd a kereskedést. Az ázsiai kereskedésben megfordult a piacok iránya, pluszban zártak a tőzsdeindexek annak ellenére, hogy az amerikai tőzsdék előző nap gyengüléssel fejezték be a kereskedést. Ez előrejelzi az európai piacok, így a magyar börze pozitív nyitását is - mondta a szakember. Hozzátette, hogy kicsit még bizonytalanok a piacok, de a vevők dominálnak. Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szintén úgy véli, hogy talán a BÉT is emelkedhet egy kicsit a külföldi piacokkal, amelyek várhatóan felfelé kezdenek. Az elemző kifejtette, hogy a világ "alapjárattal" emelkedik, a magyar piac azonban mostanában nem tart velük, pedig lenne honnan felpattanni. Az ok az lehet, hogy az év eleji magyar optimizmus most egy kicsit megcsappant. Egyre több helyen olvasni, hogy a márciusban bejelentendő intézkedés csomagba vetett piaci bizalom túlzó lehet. Emiatt a magyar piac enyhén alulteljesítő a régióban, egészen majd a következő hangulatváltásig, ami akár nagyon gyorsan is bekövetkezhet. A BUX 179,50 pontos, 0,80 százalékos csökkenéssel, 22.372,47 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 9,27 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama csökkent az előző napi záráshoz képest. Kövesse figyelemmel a részvénypiac alakulását >>>MTI
Cikkek Gyanús sikerdíjak: nyomozás a külügyi tárcánál 
Privátbankár.hu | 2011. február 16. 08:58
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával nyomozást rendelt el a Legfőbb Ügyészség (LÜ) a korábbi külügyi államtitkár és szakállamtitkár által aláírt sikerdíjas szerződés miatt
Cikkek Dízel vagy benzin? A kutaknál most mindegy! 
Privátbankár.hu | 2011. február 16. 08:14
Még soha sem fordult elő Magyarországon, hogy a gázolaj és a benzin literenkénti országos átlagára megegyezett volna. Ár szempontjából a jövő nem túl biztató viszont
Cikkek A legszívesebben a magyar dolgozókat várják az osztrákok és a németek 
Privátbankár.hu | 2011. február 16. 07:56
Ausztriában és Németországban is a lehetséges érkezők közül a magyarokat látnák a legszívesebben a munkaerőpiaci nyitás után - bár az osztrákok borúlátóbbak
Cikkek Befektetők: jó idegrendszer kell Magyarországhoz 
Privátbankár.hu | 2011. február 16. 07:47
Tisztázatlan viszonyok címmel közölt kedden írást a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) a magyar gazdaságról, a lap szerint a befektetőknek jó idegrendszerre van szükségük, ha Magyarországról van szó. A FAZ megemlíti, hogy a költségvetés szerkezeti reformja elmaradt, ez pedig - ahogy írják - növeli a fizetésképtelenség kockázatát
Cikkek Új alkotmány: mégis elképzelhető a népszavazás 
Privátbankár.hu | 2011. február 16. 07:27
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője egy rádióműsorban először beszélt arról, hogy elképzelhetőnek tart egy megerősítő népszavazást az új alkotmány kapcsán
Cikkek A versenyszféra kiakadt az akciócsoportokon 
Privátbankár.hu | 2011. február 16. 07:18
A kormány akciócsoportjának ötletén kiakadt a versenyszféra. Szerintük a bérmegállapodás eddig sem volt kötelező jellegű, Borsik János szakszervezeti vezető egyszerűen "butának" minősítette az elképzelést
Cikkek Oszkó: mire kell a stabilitási csomag? 
Privátbankár.hu | 2011. február 16. 07:15
Az eddigi gazdaságpolitikai intézkedések csak halogatásra, átmeneti időnyerésre voltak jók - mondta egy interjúban a volt pénzügyminiszter, aki nem tudja, mi szükség van a stabilitási csomagra
Cikkek Mától csak a gázolaj lett drágább 
Privátbankár.hu | 2011. február 16. 07:05
Három forinttal emelte a gázolaj nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a benzin ára nem változott. Az emeléssel a gázolaj átlagára 360 forintra nő, a benzin átlagára pedig 359-360 forint marad. Az autósok 30 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál. Az előző héten nem változott az üzemanyagok ára. Ha tudja, hogyan változik a benzin ára a jövő héten, nyerjen vele egyetlen kattintással! Fogadjon rá 6000 forintos pénzvisszafizetési garanciával! MTI
Cikkek Családi adókedvezmény: a törvény nem ismer határidőt 
Privátbankár.hu | 2011. február 16. 06:01
A családi kedvezmény igényléséhez kapcsolódóan bármiféle határidő csak a munkáltató belső szabályzataiban értelmezhető, jogszabályi előírás erre vonatkozóan ugyanis nincsen
Cikkek Mégsem jött össze? Baj lehet a tavalyi hiánycéllal 
Privátbankár.hu | 2011. február 15. 18:37
Az önkormányzati szektor hiánya a tavalyi első három negyedévben 97 milliárd helyett 247 milliárd forint lett, holott a kormány eddig az egész tavalyi évre 190 milliárdos hiányt várt - a gyorsjelentések alapján rezeg a léc a tavalyi "teljesített" hiánycél alatt
Cikkek Lejtmenetben a BUX, jól kezdett az újonc a BÉT-en 
Privátbankár.hu | 2011. február 15. 18:08
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 179,50 pontos, 0,80 százalékos csökkenéssel, 22.372,47 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 9,27 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények árfolyama csökkent az előző napi záráshoz képest. Mohos Imre, a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletkötője azt emelte ki, hogy a piacon igen alacsony forgalom mellett zajlott a kereskedés. Az üzletkötő szerint jelentősebb elmozdulásra a kormány konkrét gazdasági intézkedés-csomagjának nyilvánosságra kerülését követően lehet csak számítani. Addig várhatóan iránykeresés folyik, esetleges kisebb korrekciókkal. Darók-Székelyhídy Gábor, az Equilor Befektetési Zrt. nemzetközi értékpapír üzletág vezetője szintén az alacsony forgalomra hívta fel a figyelmet. Megjegyezte: a részvénypiacokon megjelent a kamatemeléstől való félelem, amely befolyásolhatja a továbbiakban a befektetői hangulatot. Az üzletág-vezető kifejezetten pozitív meglepetésként értékelte a kedden, a BÉT-re újonnan bevezetett Plotinus Vagyonkezelő Nyrt. törzsrészvényeivel való kereskedést. Ennek eredménye a 224,9 millió forintos napi forgalom, amely az ötödik helyet biztosította a Plotinus-papírnak a részvények között. A társaság 64,2 millió forint össznévértékű részvényeit a tőzsde ”B” kategóriájába vezették be. A 250 forint névértékű részvény záró árfolyama a kereskedés végén 1.588 forint volt. Ez papír az idei év első tőzsdei részvénybevezetése, tavaly hat új társaság jelent meg a BÉT-en. Kövesse figyelemmel a részvénypiac alakulását >>>
Cikkek Háromszoros bért jelent az egyetemi diploma 
Privátbankár.hu | 2011. február 15. 17:58
Megéri tanulni, mert diplomával jóval többet lehet keresni - derül ki a Fizetések.hu bérfelméréséből. A diplomások közül az egészségügyben dolgozók kullognak a sor végén
Cikkek Azonnali kirúgások: az Ab meg is szüntette, meg nem is? 
Privátbankár.hu | 2011. február 15. 17:53
Az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítette a kormánytisztviselők indoklás nélküli felmentésére vonatkozó szabályt keddi határozatában. Az alkotmányjogász szerint ez valójában kiegyezés a politikával
Cikkek Lendületet adott a forintnak a GDP-adat 
Privátbankár.hu | 2011. február 15. 16:13
Erősödött kissé a forint kedden, az eurót kora délután 270,89 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfői 271,85 forint után. Piaci elemzők kedvezően fogadták a negyedik negyedéves és az éves magyar GDP-növekedési adatokat, valamint az infláció januári lassulását. Az euró kedden reggel korrigálta az előző nap a német WestLB bank esetleges megmentésének szükségessége okán, illetve az EKB-elnöki poszt betöltése körüli bizonytalanság miatt az euróövezettel kapcsolatban ismét feltámadt piaci aggodalmak miatt elszenvedett árfolyamveszteségét. Hétfőn az euró három heti mélypontra gyengült a dollárral szemben. Kedden az euró erősödését segítette a német ZEW gazdasági kutató intézet euróövezeti üzleti hangulatindexének javulása is. A hat hónapra előretekintő konjunktúra várakozások indexe 29,5 pont volt februárban, 4,1 ponttal magasabb a januárinál.  Az euró a kora reggeli 1,3460-as dollár jegyzésekről 1,3540 fölé erősödött délutánra. A svájci frankkal szemben az euró 1,3060-as jegyzésekről 1,3130 fölé erősödött. A forint 272,00 feletti euró jegyzésekről 271,00 környékére erősödött az adatok közzétételét követően, majd a nap folyamán ezen a szinten stagnált. A dollárt 200,48 forinton jegyzik kedden délután 1,3522 dolláros euró árfolyam mellett. Hétfőn délután a dollár 201,90 forinton forgott, az eurót 1,3462 dolláron jegyezték.  A svájci frank árfolyama 206,57 forint volt a hétfő délutáni 207,90 forint után, száz japán jen jegyzése 241,21 forint szemben a hétfői 242,13 forinttal. Kövesse élőben a devizapiac alakulását >>> MTI
Cikkek Rogán vezeti a "bérkommandót": felgyorsítják az időt 
Privátbankár.hu | 2011. február 15. 16:11
Bér- és adómonitoring bizottságot hozott létre a Fidesz-KDNP-frakció; a Rogán Antal vezette testület feladata az lesz, hogy mind a köz-, mind pedig a magánszférában megvizsgálja, teljesültek-e az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén született bérmegállapodások. Rogán Antal, a Fidesz országgyűlési képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: első helyen a közszférát és ahhoz tartozó állami vállalatokat vizsgálják meg, de - mint fogalmazott - szeretnének "körülnézni az önkormányzatok környékén is". A béremeléshez szükséges források szerinte rendelkezésre állnak. Emellett a magánszférát érintően is vizsgálódni akarnak, álláspontja szerint ugyanis fel kell gyorsítani azt az időt, amíg a bérmegállapodásról szóló döntések "végigmennek" a bérrendszeren. Megyei bontásban tájékoztatást fognak kérni a kamaráktól, továbbá létrehoznak egy olyan zöld számot és internetes felületet, amelyen bárki bejelentheti, hogy rá vonatkozóan milyen mértékű béremelés történt január 1-jét követően - ismertette, hozzátéve: első jelentésüket egy hét múlva szeretnék letenni. MTI
Cikkek Matolcsy reformcsomagját még a héten megtárgyalják 
Privátbankár.hu | 2011. február 15. 15:42
A magyar kormány a héten tárgyalja első olvasatban a szerkezeti reformok programját - közölte a nemzetgazdasági miniszter kedden Brüsszelben. Matolcsy György, miután ellátta az elnöki teendőket az uniós országok pénzügyminisztereinek tanácskozásán, Olli Rehn pénzügyi EU-biztossal közösen tartott sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre elmondta: az első olvasatbeli megvitatás után a magyar kormány a programról tájékoztatja Brüsszelt, és kikéri a véleményét. Ezután - még a hónap végéig - meghozzák programmal kapcsolatos kormányzati döntéseket. Ezek részleteiről még nem sokat tudni. Tegnapi parlamenti nyitóbeszédében a kormányfő úgy nyilatkozott, hogy még a március 15-ei ünnepségek előtt nyilvánosak lesznek a részletek - bár a piacok előzetesen február végére várták a bejelentést. MTI, Privátbankár
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG