266-ig gyengült a forint
A piacot volatilitás jellemezte, a gyenge, a kereskedők szerint elsősorban az ázsiai piacok rossz teljesítményére visszavezethető nyitás után az árfolyam egészen 267,20-ig gyengült, ez azonban erős ellenállási pontnak bizonyult, és a fokozatos erősödés egészen 264,80-ig tartott. Ekkor érkeztek meg az amerikai inflációs adatok, és a világszerte romló hangulat Budapesten is hatott, a forint ismét gyengülni kezdett.
Az euró/forint 266,05/10-es értéke azt jelenti, hogy a forint 5,77 százalékra került a beavatkozási sáv közepétől az erős oldalon, szerdán 81 bázisponttal, az utóbbi három nap során 169 bázisponttal gyengült.
A forint a dollárral szemben is jelentősen vesztett értékéből: a dollár/forint szerda délutáni árfolyama 181,50/60 volt a keddi 178,85/95 után.
Kereskedők szerint a forintot külföldiek adták, és a piacon bizonytalanság fog uralkodni az MNB monetáris tanácsának február 25-én esedékes kamatdöntéséig. Nem történt változás a bankközi forintpiacon: az O/N kamatszint 7,50 százalék.
Az állampapírok másodpiacán hektikus kereskedés zajlott. A piac alapvetően a devizapiac fejleményeit követte, ez vezetett a "hullámvasutazáshoz" - mondták kereskedők. Nyitáskor a borús hangulat mintegy 5 bázispontos hozamemelkedéssel járt, a később megkezdődő irányváltást profitkivéttel magyarázzák az elemzők, de délután ennek az irányzatnak is vége szakadt, és amerikai hatásra újra nőni kezdtek a hozamok. Nem tett jót a hangulatnak a minimális túljegyzést, emelkedő hozamot hozó hat hónapos kincstárjegy aukció sem, a szerdai nap összesített eredménye 3-5 bázispontos hozamemelkedés az összes lejáraton.
Legfrissebb devizaárfolyamok
MTI