1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Bár a forint tegnap is folytatta egy hete elkezdett vergődését az euróval szemben, a Concorde szerint legfeljebb átmeneti jelleggel lehet jelentősebb mértékű leértékelődésre számítani
Bár a forint tegnap is folytatta egy hete elkezdett vergődését az euróval szemben, a Concorde szerint legfeljebb átmeneti jelleggel lehet jelentősebb mértékű leértékelődésre számítani. A cég elemzői szerint nagyobb az esélye a hazai deviza dollárral szemben történő gyengülésére, ez pedig a zöldhasú euróval szemben elszenvedett értékvesztésének korrekciójával lesz magyarázható.

Euró-forint: a pillanatnyi állás

A forint gyengülése az elmúlt öt munkanap alatt nagyjából 2 százalékpont volt, ez szinte hajszálra megegyezik a cseh korona, illetve a lengyel zloty euróval szembeni leértékelődésével - áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott elemzésben. Az árfolyamcsökkenés Samu János, a Concorde makrogazdasági elemzője szerint elsősorban a nemzetközi fejleményeket tükrözi, és sokkal inkább egy globális folyamat része, semmint országspecifikus. 

Az elemzés szerint a magyar fundamentumok szerencsére rengeteget javultak az elmúlt másfél-két évben: a költségvetés rendbetétele csökkentette a hazai befektetések kockázatát és az intézkedések a folyó fizetési mérleg hiányának mérséklésén keresztül a forint stabilitását is növelték. A magyar helyzet Achilles-ina Samu János szerint a magas lakossági devizahitel-felvételi dinamika, amely adott esetben akár a hazai bankrendszerre is kihathat, és így drágíthatja a fizetési mérleg hiányának finanszírozását – ezáltal akár forintgyengüléshez vagy hozamemelkedéshez is vezethet.

- 3,07 százalékot zuhant a BUX!
- Elvérzett a forint is
Ez jelenleg azonban csupán elméleti lehetőség, a korábbi évek konzervatív banki hitelezési politikája miatt nem jelent prompt veszélyt a forint árfolyamára - áll az elemzésben. E kockázatot komolyan mérsékelheti a felelős monetáris és fiskális politika folytatása, amelyre a közlemény szerint igen jó esélyt adnak a közelmúlt tapasztalatai: a Monetáris Tanács konzervatív hozzáállása, illetve a reális költségvetési tervezés a Pénzügyminisztérium részéről.

A hazai feltételek tehát összességében inkább kedvezőnek tekinthetők árfolyam-szempontból a Concorde munkatársa szerint. A nagy kérdés "csupán" annak eldöntése, hogyan viselkednek a befektetők a feltörekvő piacokkal szemben. Ebből a szempontból is kedvezőbb a kép, mint ami a legutóbbi válságok esetében volt: a legnagyobb gazdaságok esetében az elmúlt éveket fizetési mérleg-többlet és felelős fiskális politika jellemezte. A fizetőképességükkel kapcsolatban tehát túlzott aggodalomra nem lehet ok.

A forint euróval szembeni jelentős leértékelődésére a Concorde összességében nem számít. Bár átmenetileg elképzelhető az árfolyam komolyabb kiingása, az az elemzés szerint nem valószínű, hogy eléri 2006 nyári értéket (akkor 270-280 forint közé emelkedett az euró ára), vagy ha ez mégis bekövetkezne, az feltételezhetőleg csak átmeneti lesz, és egyben komoly forint vételi lehetőséget jelenthet. A forint dollárral szembeni leértékelődése már jóval valószínűbb forgatókönyv. Itt azonban elsősorban a dollár euróval szemben elszenvedett korábbi komoly értékvesztésének korrekciója a fő motiváció - olvasható az elemzésben.

A diagnózis: színtiszta pánik
Kamatemelés is felvetődött
Kitört a pánik - vérbe fullad a mai kereskedés?
Ázsia a mélybe taszította Európát
A legsúlyosabb válság jöhet a II. világháború óta

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG