.jpg)
Mindemellett - szintén forintárfolyamon - a kukorica világpiaci ára augusztus eleje óta 16 százalékkal, a búzáé 25 százalékkal, a szójáé 20 százalékkal emelkedett. Jóllehet a magyar inflációs adatsorokban az élelmiszer-összetevő áremelkedése már eddig is 4 százalékponttal volt magasabb az augusztusban vártnál, valószínű azonban, hogy a világpiaci agrártermék-árak legutóbbi emelkedése még nem is szűrődött át teljesen a hazai árakba, áll a Goldman Sachs térségi elemzésének Magyarországgal foglalkozó fejezetében.
A GS szerint "nagyon valószínű", hogy az MNB új inflációs előrejelzésében a 2008-ra jósolt élelmiszerár-pálya magasabb lesz az előzőnél, legalább annyival, mint amennyivel az előző becslésnél eddig magasabb volt e komponens áremelkedése, de az MNB jó eséllyel még további várható késleltetett hatásokat is hozzáad az új prognózishoz.
A Goldman Sachs mindezek alapján azt jósolja, hogy az MNB a novemberi inflációs jelentésben a 2008-as átlagos inflációra adott előrejelzését 0,9 százalékponttal megemeli, 5,4 százalékra a legutóbbi prognózisban szereplő 4,5 százalékról. A londoni befektetési ház várakozása szerint a magyar jegybank a 2009-es előrejelzést is emelni fogja, hozzávetőleg 0,6 százalékponttal éppen a 3 százalékos hosszú távú cél környékére.
Az MNB most már a 2009-es inflációra figyel, és "beletörődött" abba, hogy a 2008-as ütem magasabb lesz a célnál. A jövő évi túllépés mértéke azonban mégis számít pénzügypolitikai szempontból, mivel minél nagyobb, annál nagyobbak az inflációs várakozások, és ez rövid távon megakaszthatja a kamatcsökkentéseket, áll az elemzésben.
A Goldman Sachs londoni részlege mindezeket összevetve módosította eddigi pénzügypolitikai előrejelzését: most már azt várja, hogy 2008 első negyedében csak 7,00 százalékig csökken a magyar jegybanki alapkamat a ház által eddig jósolt 6,50 százalék helyett, és a GS az idén már nem számít további kamatcsökkentésre.
Hajszálon múlt a kamatdöntés
A Monetáris Tanács hat tagja az alapkamat szinten tartását támogatta, hat tag pedig 25 bázispontos csökkentésre szavazott a testület október 29-ei ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által közzétett jegyzőkönyv szerint.
A jegybanktörvény értelmében szavazategyenlőség esetén az elnöki szavazat dönt, s mivel Simor András a szinten tartásra voksolt, a jegybanki alapkamat 7,5 százalék maradt.
Ecostat: 4,7%-ra csökken az infláció márciusra
Simor: Tenni kell még a 3 százalékért
Maradt a 7,50 százalékos alapkamat!
MTI