.jpg)
A miniszter jelezte, hogy a 10 százalék feletti költségvetési hiány 3 százalékra csökkentése növekedési veszteséggel jár. Idén és jövőre a növekedés ezért 3 százalék alatt marad, de 2009-től meghaladja a 4 százalékot. (Magyarországon az átlagos növekedés 1997 és 2005 között 4,5 százalék, míg Csehországban 2,7 százalék volt.) Az alacsonyabb növekedéssel tehát kalkulált a kormány, de az agrárárak drasztikus emelkedésével és a 100 dollár feletti olajárral nem lehetett számolni.
Az adóváltozások jövőre tovább szélesítik az adó- és járulékalapot és egyes szabályok is egyszerűsödnek. A 2009-től tervezett adóstruktúra változásokról nem ismertetett részleteket a pénzügyminiszter, mivel ezekről 2008. január végéig állapodik meg a két kormánypárt.
Az ingatlanadóval kapcsolatban elmondta a miniszter, hogy az nem alkalmas az önkormányzatok által beszedett évi 400 milliárd forintnyi iparűzési adó kiváltására. Veres János a konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatón az MTI kérdésére azt válaszolta, hogy az ingatlanadóból 60 milliárd forint körüli bevételhez juthatnak az önkormányzatok. Az ingatlanadó bevezetéséhez nem fog az állam tizmilliárdokat elkölteni az egyedi becslésekre, így a mai ingatlan-nyilvántartás (regiszter) nem egészül ki az ingatlan értékére vonatkozó adattal.
Szintén a sajtótájékoztatón részletezte Veres János azt, hogy a költségvetés idei többletbevételeit mire fordítják. Először is 100 milliárd forinttal - ez a legnagyobb tétel - a hiányt csökkentik 6,9 százalékról 6,4 százalékra. Az infláció és a bérkiáramlás tervezettnél magasabb aránya miatt a kormány köteles emelni a nyugdíjakat, az egészségügyi intézmények átalakítására 10 plusz 15 milliárdot fordít a kormány, és jut a többletbevételből a MÁV tőkepótlására is.
A 2009-től megvalósuló adóstruktúra-változásokról rendezett kerekasztal beszélgetésen László Csaba, a KPMG partnere úgy vélte, hogy idáig ezekről semmi sem szivárgott ki, így vagy nagy titokban készül, vagy még nincs is minek kiszivárognia. Veres János csak annyit jegyzett meg, hogy az új szabályok a Pénzügyminisztériumban készülnek, de a Versenyképességi Kerekasztal adózási munkacsoportja, és számos szakértő véleményét is beépítik a javaslatokba. László Csaba javasolta, hogy kerüljön be a járulék rendszerbe egy magas plafon, amely felett nem kell tb-járulékot fizetni. Ennek hatására a "kisíbolt" és a tőkejövedelemmé transzformált személyes jövedelmek visszajönnének a legális szférába. Az egykulcsos adóról szakmai vitát javasolt.
Oszkó Péter, a Deloitte Magyarország elnök-vezérigazgatója a 2009-től esedékes adóváltozásokkal kapcsolatosan a jelenlegi 50 adónem csökkentését javasolta. Véleménye szerint nem az szja-, vagy éppen áfa-törvény a bonyolult, hanem a sok kis adót kellene kiiktatni a rendszerből.
Belátható időn belül nem lehet, és nem is lesz eurónk?
Félő, hogy jövőre muszáj lesz több pénzt adni az embereknek
Az APEH sem szereti, ha a nevében fenyegetőznek
Földön, vízben, levegőben: kukucskál az APEH
MTI