Államadósság-csökkentés: utoljára Bokrosnak sikerült

Az államháztartás adóssága a rendszerváltáskor a GDP 73%-át tette ki, 2001 végére viszont csak az 51%-át - innen következett a lejtmenet, aminek árát most meg kell fizetnünk - összegzi a magyar államháztartás helyzetet az elmúlt két évtized tükrében a GKI Gazdaságkutató szerkesztőségünkhöz eljuttatott tanulmánya.

Az államháztartás adóssága a rendszerváltáskor a GDP 73%-át tette ki, ami eleve igen magas szintet jelentett. Az ezt követő első szakaszban 1989 végétől 1994 végéig emelkedő tendencia érvényesült: az adósság 90%-ra emelkedett. A gazdasági visszaesés és a költségvetési alkalmazkodás késlekedése, továbbá a bankkonszolidáció és forint leértékelődése az adósságot kritikus szintre tornászta fel.

Az államadósság csökkentése szempontjából az „aranykor” a második szakaszt végig meghatározó Bokros csomaggal kezdődő 1995-2001-es időszak volt.  2001 végére 52%-ra esett az adósság mértéke, de 1997 végén is már csak 62% volt. A magas infláció dinamikus gazdasági növekedéssel párosult és ehhez viszonyítva kézben tartott maradt az államháztartás hiánya. A privatizációs bevételek felhasználása is segítette az adósságcsökkentést.

A magyar államháztartás mérete (a gazdaság méretéhez képest) mintegy 6 százalékponttal nagyobb a hasonló fejlettségű országok, illetve a többi visegrádi ország átlagánál. Az eltérés közel fele – a magas államadósságunk miatt – a jóval nagyobb magyar kamatkiadásnak tulajdonítható, de az elsődleges kiadásaink is magasabbak a régiós versenytársainknál Részletek >>>

A harmadik szakaszban 2001 vége és 2007 vége között folyamatos adósságemelkedés történt, 2007 végén 66%-ra. (Ez azonban erőteljesebben két hullámban, 2002-ben és 2005-2006-ban következett be.) Ilyen módon végbement a korábbi államadósság csökkenés több mint az egyharmadának a „visszanövése”. Az államháztartási hiány ebben az időszakban volt a legmagasabb, ami a mérsékelt infláció miatt a korábbiaknál sokkal lassabb folyó áras GDP emelkedéssel párosult.

Az államháztartási hiánynak a 2000. évihez viszonyított, 2002-2007. évi átlagos GDP arányának növekedésében statisztikailag a kiadások emelkedése játszotta a fő szerepet (+ 3,2 százalékpont) és ehhez képest az adócentralizáció csökkenése (- 1 százalékpont) csak másodlagos volt.

De mire ment a pénz?

Az államháztartási egyensúly e szakaszban bekövetkezett romlását nagyrészt az eladósodás növekedése finanszírozta. A többlet-eladósodással bevont, az államháztartáson keresztül beáramló források útja különösen a társadalmi juttatásokban részesülő háztartásokhoz (mindenekelőtt a nyugdíjasokhoz), a közszférában foglalkoztatottakhoz, az úthálózat építéséhez, a gázár- és lakás-támogatások kedvezményezettjeihez, valamint adócsökkentések formájában az adófizetők széles köréhez vezetett, de az önkormányzatoknál is érzékelhető mértékű kölcsön felhasználás történt.

A negyedik szakaszban 2007 végétől 2010 végéig az adósságráta 80%-ra emelkedett . Ez alapvetően a világgazdasági válság következménye: a GDP emiatt bekövetkezett visszaesése, a lehívott, de fel nem használt IMF-EU hitelekből képzett finanszírozási tartalékok növekedése és az árfolyamveszteség. Ebben az időszakban is folytatódott az önkormányzatok erősödő eladósodása.


Az államadósság fontosságára nézve is meghatározó, hogy a nálunk képződő hazai megtakarítási szint tradicionálisan alacsony, messze nem elégséges a hazai pénzügyi rendszer forrásigényének kielégítésére. Ezért az államadósság finanszírozásához, továbbá a lakossági és a vállalati hitelezéshez is jelentős arányban külföldi megtakarítások bevonására volt és van szükség. Kifejezetten az államadósságot nézve jelenleg annak mintegy 43%-a áll fent devizában, de a külföldi befektetők forintban is vásároltak állampapírokat. Így végső soron a magyar államadósság 57%-át jelenleg a külföld finanszírozza, ami korlátozza a gazdaságpolitika mozgásterét.

Privátbankár - Zsiborás Gergő