.jpg)
Aszódi Attila a lehetséges alternatív energiaforrások közül a vízenergiát emelte ki, amely a szélenergia kihasználása szempontjából is alapvető lenne. Ez a stabil energiaforrás ugyanis háttérkapacitásul szolgálhat az időjárás szeszélyessége miatt változékonyan termelő szélkerekekhez.
Az igazgató más megújuló energia fajták közül legfeljebb még a biomasszát tartja érdemi lehetőségnek. Álláspontja szerint elsősorban nem az erdei biomasszára kell támaszkodni, hanem energiaültetvényeket kell telepíteni. Aszódi Attila kritikát fogalmazott meg a napenergia kihasználásával kapcsolatban. Utalt arra, hogy amíg az atomenergiából előállított áram kilowattóránként 8-9 forintba kerül, addig a napenergiával termelt több mint 100 forintba.
Sami Tulonen, a brüsszeli atomenergiaipari lobbiszervezetként működő Foratom igazgatója beszámolt arról, hogy az Európai Unió energiapolitikájának felülvizsgálatával egyre inkább felértékelődik az atomenergia szerepe. Az éghajlatvédelmi célok, az energiafüggőség csökkentése, és a versenyképesség szempontjából egyaránt előnyös a nukleáris energia - emelte ki.
Megjegyezte, hogy a világ 31 országában működő 435 reaktor nélkül évente 700 millió tonna szén-dioxiddal több kerülne a légkörbe, ami Európa teljes autóflottájának kibocsátásával egyezik meg.
A lakosság ellenzi az atomenergia használatát
A tengeri szélenergiáé a jövő?
Itt a megoldás a magas fűtésszámlára - elefántfű
Most akkor több gáz vagy atomerőmű?
Megoldás-e egy új atomerőmű az energiafüggőségre?