Az EU szerint Magyarország is átállt a Nabuccohoz
A Nabucco-terv az orosz gáztól való túlzott európai függés oldásának terve, hiszen a vezeték a Kaszpi-tenger térségétől Törökországon át vezetne Európába. Jelenleg Oroszországból érkezik az EU-ban felhasznált gáz egynegyede. Andris Piebalgs energiaügyi biztos a van Aartsennel közösen tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy most már a korábban kétségeit hangoztató Magyarország is a Nabucco mellett van.
Beszámolt arról, hogy osztrák részről kérés érkezett Brüsszelhez, engedélyezzék, hogy a vezeték építésében részt vállaló cégek kedvezményesen juthassanak majd hozzá a Nabuccón érkező gázhoz. Az ilyen kedvezmény az EU szabályai szerint engedélyköteles, és Piebalgs e kérésben is annak bizonyítékát látja, hogy a tervezet "sínre került". Az Európai Bizottság, az EU legfőbb végrehajtó testülete "tanulmányozni fogja" a kérést, tette hozzá.
Van Aartsen volt holland külügyminiszter, akit Brüsszel a Nabucco-terv megvalósításának összehangolásával bízott meg, hangsúlyozta: a Nabucco nem oroszellenes terv, de az EU kétségtelenül el kívánja kerülni, hogy hosszabb távon monopolhelyzetben levő szállítótól függjön.
Piebalgs ehhez hozzátette: az oroszok soha nem örültek a Nabuccónak, de az utóbbi időben hangnemet váltottak, és azt mondták: "rendben, ha ti ebbe az irányba léptek, akkor mi lépünk a Déli Áramlattal". - Az orosz hozzáállás tehát a Nabuccóhoz immár nem ellenséges, miként az volt egy-két évvel ezelőtt - vélekedett az EU energiaügyi biztosa.
Kóka megtörné az oroszok uralmát
MTI