.jpg)
Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter megerősítette a Kóka János által elmondottakat. Hozzátette: az SZDSZ arra törekszik, hogy egységes álláspontot képviseljen az ügyben.
Kóka János közölte: "a miniszterelnök a szombati beszédével világossá tette, hogy nem kívánja a koalíciós szerződésünkhöz tartani magát. Sokféleképpen lehet fogalmazni, de a lényeg egyszerű: Gyurcsány Ferenc azt üzente, hogy nem tartja érvényesnek a koalíciós szerződést." Hozzátette, hogy a koalíció sorsáról nem egyedül az SZDSZ dönt, a két pártnak közösen kell döntést hoznia arról, hogy akarnak-e együtt kormányozni.
Kóka János hangsúlyozta, hogy a frakció döntése nem személyekről szól, de méltánytalannak és tisztességtelennek tartják azt az eljárást, amit a kormányfő Horváth Ágnes menesztése kapcsán választott, de a miniszterelnöknek "ezzel nyílván saját lelkiismeretének kell elszámolnia." A szabad demokraták szerint Horváth Ágnes támadásával, akiből "a miniszterelnök politikai bűnbakot akar csinálni" Gyurcsány Ferenc saját kormányának egészségügyi programjára mondott nemet.
Kóka János annak a véleményének adott hangot, hogy reformok nélkül hiábavalóak lennének az elmúlt év erőfeszítései és így néhány év múlva újabb erőfeszítésekre lehet szükség. A szabad demokratáknak nincs okuk azt feltételezni, hogy amit Gyurcsány Ferenc elmondott, az nem a Magyar Szocialista Párt hivatalos álláspontja, egyéb értelmű megkeresés az SZDSZ-hez nem érkezett - válaszolt a liberális párt elnöke arra a kérdésre, hogy hajlandóak lennének-e Gyurcsány Ferenccel tárgyalni a koalícióról, vagy esetleg más szocialista politikust képzelnek el miniszterelnökként.
Kóka János cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a múlt héten a koalíciós egyeztetések során a miniszterelnök nyilvánvalóvá tette volna azt a szándékát, hogy meneszteni akarja Horváth Ágnest. Közölte, hogy őt szombaton tíz óra előtt néhány perccel hívta fel Gyurcsány Ferenc, aki akkor közölte vele, hogy meneszteni akarja Horváth Ágnest és azt szeretné ha a két párt közösen jelölne egészségügyi minisztert. Kóka János elmondása szerint ő akkor közölte a kormányfővel, hogy formailag és tartalmilag is elfogadhatatlannak tartja a döntést.
Formailag azért tartotta elfogadhatatlannak a felvetést, mert véleménye szerint egy ilyen fajsúlyú döntésnek koalíciós egyeztetést követően kell megszületnie, tartalmilag pedig azért, mert Horváth Ágnes a Gyurcsány-kormány egészségügyi reform menetrendjét hajtotta végre, nagyon sok esetben az SZDSZ számára nehezen vállalható kompromisszumokkal.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke hétvégén az előrehozott választás szükségességéről beszélt. Egy előrehozott választás esetén akár fél év is eltelhet, mire új kormánya lehet az országnak - közölte Lövétei István alkotmányjogász.
Lövétei István elmondta, alkotmányjogilag kétféle módon kerülhet sor új választásokra. Az egyik lehetőség az, hogy az Országgyűlés feles döntéssel határoz az önfeloszlatásáról; ekkor az államfő új választásokat ír ki.
A másik eset az, ha a miniszterelnök lemond, és 40 napig nem találnak olyan személyt, aki mögött a parlamenti többség fel tudna sorakozni egy bizalmi szavazáson. A 40 nap elteltével az államfő új választást ír ki.
Az átmeneti időben a korábbi kormány marad a helyén ügyvezetőként. Ez azt jelenti, hogy az új kormány felállásáig nem hozhat önálló hatáskörben kormányrendeletet, és nem köthet nemzetközi szerződéseket sem.
Egy esetleges kisebbségi kormányzás esetén a kormány hivatalban marad, ám ettől kezdve nem garantálható, hogy a törvényjavaslatokat a parlamenti többség megszavazza.
Háttér: Korán eldőlt Horváth Ágnes sorsa >>
Beleremegtek a piacok Horváth Ágnes kirúgásába
MTI