
Elmondta, hogy januárban Washingtonban találkozik a magatartását megváltoztató, a tömegpusztító fegyverek gyártásáról lemondott Líbia külügyminiszterével. Hozzátette: erősíteni kívánja a két ország viszonyát, és keresni fogja a lehetőséget, hogy az arab országba látogathasson.
A transzatlanti viszony az első Bush-adminisztráció 2001-es hivatalba lépése óta nem volt olyan kitűnő, mint most - hangsúlyozta. Kiemelte, hogy a Németországgal és Franciaországgal ápolt "erős kapcsolatok" nagymértékben hozzájárultak az együttműködés légkörének javításához. Arról is beszélt, hogy az Egyesült Államok a NATO-val közösen oldja meg a problémákat, s erre példaként említette az észak-atlanti szövetség afganisztáni szerepvállalását.
Mianmar kérdésében kifejtette: Amerika újból erőfeszítéseket tesz az ENSZ Biztonsági Tanácsában, és Kínával is egyeztetni fog a katonai juntára történő nyomásgyakorlás érdekében, hogy az tárgyaljon a demokratikus ellenzékkel. Rice kitért Tajvanra is, és közölte: az Egyesült Államok ellenzi azt a tervet, hogy népszavazást tartsanak az ENSZ-be való belépésről.
Ugyancsak pénteken Robert Gates védelmi miniszter arról beszélt, hogy a jelenlegi iraki feltételek "valószínűleg" lehetővé teszik majd az amerikai csapatok részleges kivonásának jövő nyárig történő megkezdését. Reményét fejezte ki, hogy a kivonás "ugyanabban az ütemben" folytatódhat a második félévben, és 2008 végéig a csapatok nagysága 10 dandárra (mintegy 100 ezer főre) csökkenhet. Az iraki csapatcsökkentés annak függvénye, milyen ütemben tudják átvenni az iraki erők a biztonsági feladatok ellátását, és milyen mértékben lesz képes a bagdadi kormány az ország irányítására. Nem zárta ki, hogy kisebb csapatkivonás történhet Afganisztánból is.
Gates arról is beszélt, hogy az al-Kaida terrorszervezet Pakisztán távoli, az afgán határhoz közeli térségeiben újraszervezte önmagát, és támadásokat intéz a pakisztáni kormányerők ellen. Ennek azonban egyelőre nincsen érezhető hatása Afganisztánban.
A miniszter washingtoni sajtóértekezletén bírálta a kongresszust, amiért az afganisztáni és iraki háborúhoz kért összegnek csupán a felét - 70 milliárd dollárt - hagyta jóvá. A Pentagon vezetője szerint az amerikai kormányzat kevés előrehaladást ért el kitűzött célja, a guantánamói fogolytábor bezárása érdekében, amelyben terroristagyanús személyeket őriznek.
Bush neve szitokszó lett a kampányban
Történelmi szignó Bushtól
MTI