Bírósági ügy lehet a Mol közgyűléséből
A lap szerint az OMV a közgyűlésen elfogadott határozatok megsemmisítését akarja, és annak bírósági kimondását, hogy a magyar vállalattal kapcsolatban álló részvényesek a jövőben ne szavazhassanak, illetve ne kaphassanak osztalékot. Az osztrák cég mindemellett különleges auditor bírósági kinevezését is el akarja érni az e részvényesek és a Mol között fennálló kapcsolatok részleteinek felülvizsgálatára.
| Lakásvásárlás akár 0% önerővel, június 30-áig jelentősen csökkentett egyszeri költséggekkel! |
A Financial Times felidézi, hogy a közgyűlésen leadott szavazatok rendszerint 80 százalék körüli arányban a Mol igazgatótanácsát támogatták. Jóllehet az OMV-nek 20 százaléka van a magyar cégben, szavazati jogának felső korlátja az egyéni részvényesekre megszabott 10 százalék. A lap a közgyűlés után, május elején több befektetőt idézett, akik azt mondták: a szavazati többségeket az is növelte, hogy egyes részvényeseket megakadályoztak a szavazásban.
| Érik a balhé: az OMV nekimegy a Molnak |
Az OMV csak játszik a Mollal?
A Molról kérdezték az OMV-t a részvényesek
Elutasította a bíróság az OMV keresetét
OMV: csak a brüsszeli döntés után ülnének tárgyalóasztalhoz a Mollal (hanganyag)
OMV: ez a Mol-vezérek szegénységi bizonyítványa
A Mol visszautasítja a vádakat
MTI
Az OMV várhatóan hétfőn induló jogi keresetével a Mol éves közgyűlésén meghozott határozatok bírósági megsemmisítését akarja elérni - írja a Financial Times
Indul a téli menetrend Ferihegyen.

