.jpg)
Bush elnök azzal kapcsolatban fejtette ki álláspontját, hogy az aznap nyilvánosságra hozott adatok szerint tavaly az utolsó negyedévben a várakozásoknál sokkal lassabban nőtt a gazdaság, és nagyobb munkanélküliséget rögzítettek.
Az elnök igyekezett megnyugtatni az amerikaiakat, hogy a kormányzat lépéseket tesz a gazdasági bajok orvoslására. Emlékeztetett, hogy a közelmúltban a kongresszus által elfogadott, 150 milliárd dollárt meghaladó összegű ösztönző csomag pénzt juttat a fogyasztók kezébe, és munkahelyteremtő beruházásokra serkenti a vállalkozókat. Az elnök úgy vélekedett, hogy egyelőre nincs szükség újabb gazdaságélénkítő csomagra.
A kereskedelmi minisztérium adatai szerint az amerikai GDP a tavalyi utolsó negyedévben 0,6 százalékos ütemben növekedett éves szintre számolva. Ez a második hivatalos becslés - még egy lesz -, azonos az első becsléssel, de az elemzők feligazítást vártak, legalább 0,7 százalékra. A harmadik negyedévben a gazdaság éves szinten még 4,9 százalékkal erősödött; az egész évi növekedés átlagosan 2,2 százalékos volt, 2002 óta a legkisebb ütemű.
A lakóingatlan-piac lehangoló teljesítményt nyújtott: éves szinten 25,2 százalékkal kevesebbet költöttek az Egyesült Államokban házépítésre a negyedik negyedévben, ami 26 éve a legnagyobb csökkenés.
Bush úgy látja, hogy az üzemanyagárak növekedése - az előző nap egy gallon benzin ára elérte a 4 dollárt - bizonytalanságot szül. Továbbra is bízik azonban az erős dollárban és abban, hogy az amerikai gazdaság alapjai erősek - hangoztatta az amerikai elnök, akinek a optimizmusát a legtöbb elemző nem osztja.
Ben Bernanke, az amerikai központi bank, a Fed elnök egy csütörtöki szenátusi meghallgatáson elismételte, hogy szerinte nem várható stagfláció. "Nem hiszem, hogy az 1970-es évekhez hasonló helyzetben volnánk, arra számítok, hogy az infláció mérséklődni fog" - mondta, hozzátéve, hogy az elkövetkező években folytatódni fog az amerikai gazdaság növekedése. Kifejtette ugyanakkor, hogy túl kell lépni azokon a rövid távú intézkedéseken, amelyek csak a nem elsőrendű jelzálogpiaci termékek okozta zavarok kiküszöbölését célozzák, hosszabb távú megoldásokon kell gondolkodni. Azt mondta, a kisebb, regionális bankok közül egyesek megbukhatnak, de "a legnagyobb bankok tőkemegfelelési mutatói továbbra is jók, és nem számítok semmilyen komoly problémára".
Elemzők a Fed enyhítő politikájának folytatására következtettek abból a kijelentéséből, hogy a Fedet "aggasztja az infláció, de számos kockázatot kell egyensúlyba hoznia". - A jelenlegi infláció főleg olyan árupiaci árak következménye, amelyek a világpiacon alakulnak ki. Úgy gondolom, hogy ezek az árak valószínűleg stabilizálódni fognak, vagy nem nőnek tovább olyan ütemben, mint eddig. Ha ez lesz a helyzet, akkor az inflációnak csökkennie kell, és akkor lehetőségünk lesz kezelni a gazdasági lassulást és a pénzügyi piacok jelentős problémáit - mondta Bernanke.
A demokrata elnökjelölt-aspiránsok versenyét vezető Barack Obama szenátor szerint George Bush elnök téved, amikor tagadja a recesszió közeledtét. Az amerikai gazdaság "a recesszió küszöbén áll" - jelentette ki egy csütörtöki kampánygyűlésen a texasi Austinban. Az illinois-i szenátor értékelése szerint hibás az a gazdaságpolitika, amelyet Bush eddig képviselt, és amelyet a republikánus jelöltség várománya, John McCain szenátor folytatni kíván.
Bush bírálta a két demokrata jelöltaspiránst, amiért felül akarják vizsgálni az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodást (NAFTA). Az elnök szerint a demokrata aspiránsok csak politikai haszonszerzésből hangoztatják, hogy kilépnének az amerikai-kanadai-mexikói szabadkereskedelmi egyezményből. Hillary Clinton és Barack Obama szenátorok nem mondták, hogy Amerika egyoldalú kilépését szorgalmazzák, de jelezték: ezzel fenyegetnének, hogy elérjék a megállapodás kereteinek újratárgyalását Mexikóval.
Szánalmas számok Amerikából
Európa nem tudja elkerülni a lassulást
Válságos valóság: még nem látszik az alagút vége
Ha romlik a helyzet, a Fed vágni fog
MTI