.jpg)
Más típusú feljelentések jellemezték a hetvenes-nyolcvanas éveket, a mélylélektani mozgató a „dögöljön meg a szomszéd tehene is” kultikus jelszava lehetett. Vagyis megindult a magyar társadalomban az adott keretek közt különösen feltűnő polarizálódás, egyesek valamitől gazdagabbak lettek, rózsadombi ház, nyugati kocsi, balatoni nyaraló, mások meg nem lettek gazdagabbak, és ezek a mások irritálva érezték magukat az egyesektől.
A kilencvenes években az én tudomásom szerint nem volt olyan rettenetes feljelentési hullám, ugyanis szinte mindenki belevetette magát a keleti vadkapitalizmus örvényeibe. És noha a feljelentés itt már a szabad verseny sajátságos eszközévé kezdett volna felnemesedni, azért nem éltünk meg mégsem olyan gigantikus feljelentés-özönt, mert alig akadt vállalkozó, aki merte volna vállalni a versenytárs feljelentését, miközben ő ugyanolyan feljelenthető eszközökkel élte túl a turbulens éveket, mint akit feljelentett volna.
A BSA és az APEH szerint viszont a mostani újra gerjedő feljelentési kedvet az magyarázza, hogy például ha egy cég megvesz egy drága szoftvert, és azzal dolgozik, míg a másik cég nem veszi meg ugyanazt a szoftvert, hanem letölti és feltöri, az a két cég pénzügyi helyzete között már érzékelhető különbséget indukál. Persze, most is bőven előfordul, hogy a feljelentés például egy elbocsátott alkalmazott édes bosszúja.
De sok esetben valóban a versenyhelyzet kiegyenlítése az indok, mert komoly felmérések tanúsága szerint ma már a hazai üzleti világ túlnyomó része azt szeretné, ha akkor is megmaradnának a piaci esélyei, ha tiszta eszközökkel működik. És egyre többeknek van elegük abból az állapotból, amit a zseniális Sándor György így foglalt össze prófétikusan még a hetvenes években egy futóverseny példázataként: „Egyenlő pályák, egyenlő esélyek - én biciklivel megyek.”
Márványi Péter
Korábbi jegyzetek:
Szükségállapot a hollywoodi filmiparban
Légi szex az ágyban? Ugyan már!
Magyar autópálya-kultúrálatlanság
Ferihegy: kicsi zajnak is nagy a hangja