
És itt érdemes egy pillanatra megállni, és végiggondolni valamit, ami érdekes mód mintha inkább fűződött Pavarotti, mint a másik két tenor, Carreras, Domingo vagy bármelyik más operasztár nevéhez: az opera főképp Pavarotti révén lett ismét olyan népszerű Európában és Amerikában, mint amikor még a fodrász-segédek és a zöldségesek is áriákat fütyültek a műhelyben és a piacon, és nem slágereket. Sőt, a tenorok a világ más, az európai operától addig nem igazán fertőzött tájain, például Ázsiában is sokmindenkivel megszerettették Verdit, Rossinit és a többi szerző muzsikáját.
Közben kétségtelenül valami átalakult, és ezt sokan kifogásolták is a magas művészetek magas köreiből: hát persze, hogy az énekesek az operairodalom legnépszerűbb, vagy legkönnyebben népszerűvé váló mazsoláit szemelgették ki maguknak ezekre a koncertekre. Kétségkívül benne voltak ebben okosan végiggondolt üzleti megfontolások, bizony ekkor kezdett visszatérni a komolyzene a profitábilis tényezők közé a kiadók és a hangverseny-szervezők világában.
Mások szerint azonban Pavarotti és társai valóságos hidat teremtettek az elit zenekultúra és a nem túlságosan kultúrált tömegek között is, akik eleinte csak a virtuóz éneklésre, majd a fülbemászó dallamokra, de később magára az operára lettek fogékonyak, miközben hálásan fogadták a beat-korszak slágereinek klasszikus opera-stílusban történő előadását.
Különösen berzenkedve figyelték egyes muzsikus társak, ahogy Pavarotti vezényletével az opera kilépett az operaházak falai közül. London, Hyde Park: 150 ezer ember, Párizs, az Eiffel torony környéke 300 ezer, New York, Central Park: 500 ezer, igen, félmillió néző Pavarotti gigantikus szabadtéri koncertjein.
Az olasz zseni bebizonyította, nemcsak a rockzene tudja megmozgatni az embereket, miközben épp ő volt, aki szívesen énekelt olykor duettet a rock sztárjaival is. Ez a nyitottság talán, ami a hangja mellett megkülönböztette a többi opera-sztártól, amellett, hogy rajta látszott leginkább, hogy a teljesítmény mellett mekkora öröm szépen szépet énekelni. Öröm: ez a nyitottság mellett egy másik kulcsszó. Talán szomorú mód összefügg korai halálával is, hiszen amíg tehette, semmiféle örömöt nem tagadott meg magától, beleértve a finom ételek örömét: tőle származik a legendás szöveg, miszerint az a legjobb fogyókúrás torna, amikor az ember eltolja magától a megrakott asztalt.
De nem mindig tolta el. Pavarotti nemcsak a zene hanem az élet szeretetét is hirdette már a puszta megjelenésével, derűjével, épp ezért olyan furcsa és tragikus, hogy társai közül épp neki kellett elsőként elbúcsúznia először a színpadtól, aztán az élettől is.
Korábbi jegyztetek:
Ted, te szemét!
Közveszélyes anakronizmus
Jön a válság? Nézz az égre, és megtudod
Különböző megoldások az égi áldásra
Pusztítás, fosztogatás után: vanak még nyílt sebek