1p
Két havi stagnálást és csökkenést követően nőtt az export és az import értéke is, a kérdés már csak az, hogy meddig tarthat majd a növekedés
Az augusztusi adatok szerint az export és az import is növekedeni tudott, a 10,9 és a 8,4 százalékos bővülés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2011 augusztusában az export és az import volumene kéthavi stagnálás után 10,9, illetve 8,4 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához képest. Felmerül azonban a kérdés, hogy az európai és a német gazdasági növekedés lassulása milyen mértékben lesz hatással a magyar külkereskedelmi mutatókra. Választ várhatóan a következő hónapok adatai adnak majd.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) erőteljes pozitív fordulatként értékelte az augusztusi külkereskedelmi adatokat, figyelembe véve a világgazdasági romló tendenciákat, a minisztérium szerint ez rendkívül pozitív hír. Az NGM az év hátralévő részében további lassú egyenlegjavulást vár 2010 azonos időszakához képest, habár külkereskedelmi szektorunk jelentős mértékben függ az európai reálgazdasági trendektől.

A kivitel  és a behozatal élénkülése elsősorban a járműgyártáshoz kapcsolódó termékek (villamos gépek, villamos készülékek és műszerek, általános rendeltetésű ipari gépek, energiafejlesztő gépek és berendezések,  továbbá gumigyártmányok) kereskedelmének köszönhető, de az importban az energiahordozók is jelentős szerepet  játszottak.


Külkereskedelmi termékforgalom havonkénti alakulása (folyó áron)
Forrás: KSH/Privátbankár

Az első nyolchavi kivitel értéke 14 150 milliárd forint (52 milliárd euró), a behozatalé 12 880 milliárd forint (48 milliárd euró) volt, a kivitel volumene 12, a behozatalé 10 százalékkal haladta meg az előző évi szintet. A külkereskedelmi mérleg aktívuma 1269 milliárd forintot (4710 millió eurót) tett ki, 330 milliárd forinttal (1282 millió euróval) többet, mint 2010 azonos időszakában.

A 2011. január–augusztusi forgalom forintban mért árszínvonala importban 2,6, exportban 1,6 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. A cserearány 1 százalékkal romlott. A forint a dollárhoz viszonyítva 8,4, míg az euróhoz képest 1,7 százalékkal értékelődött fel.

Továbbra is a járműgyártás a húzóágazat

A legnagyobb részarányú gépek és szállítóeszközök árufőcsoport kivitelének és behozatalának volumene 11, illetve 7 százalékkal bővült 2011. január–augusztusban. A nyári hónapokban regisztrált visszaesés, stagnálás után az augusztusi export volumene már jelentősen, 9 százalékkal emelkedett, az importé viszont alig haladta meg a bázisét. A vizsgált időszakban kétszámjegyű volumenbővülés jellemezte a két húzó termékkör, a közúti jármű, valamint az általános rendeltetésű ipari gép mindkét irányú kereskedelmét, ezen belül az utolsó hónap forgalma − a közúti jármű exportja kivételével − még dinamikusabban nőtt. A híradás-technikai, hangrögzítő és -lejátszó készülék exportvolumene június, az importé május óta nem éri el az előző év azonos időszaki szintet.

A heterogén összetételű feldolgozott termékek kivitelének volumene 17, a behozatalé 14 százalékkal volt több, mint 2010. január–augusztusban. A gyógyszerek és gyógyszerészeti termékek kivitele több mint negyedével, a behozatala hatodával bővült. Az árucsoport kereskedelmének júliusi mérséklődését követően − tavaly ezt a hónapot érintette az orosz gyógyszer-kereskedelmi törvények ideiglenes keresletfelhajtó hatása − az augusztusi export és import már kisebb élénkülést mutatott. Átlagot meghaladó mértékben nőtt a járműiparhoz szorosan kapcsolódó termékek, a szakmai, tudományos és ellenőrző műszer exportja, illetve a gumigyártmány mindkét irányú kereskedelme.

Jelentős mértékű az energiahordozók importja

Az energiahordozók importvolumene az év első nyolc hónapjában 7 százalékkal volt több, mint 2010 azonos időszakában. A kőolaj és kőolajtermék behozatalának volumene 13 százalékkal emelkedett, ezzel szemben a természetes és mesterséges gázé 16 százalékkal volt kevesebb az előző évihez képest. Az utóbbi árucsoport június óta már markánsan növekedett.

Az élelmiszerek, italok, dohánytermékek exportvolumene 3, az importé 10 százalékkal bővült. Az árufőcsoport kivitelében legnagyobb részarányt képviselő gabona és gabonakészítmény exportvolumene március óta jelentősen alatta maradt a bázishavi szintnek, így az időszak egészében 11 százalékkal esett vissza. Dinamikusan növekedett az élő állat, a kávé, a tea, a kakaó, a  fűszer export-, illetve a hús és húskészítmény mindkét irányú forgalma.

Exportunk bővülése az ázsiai piacok irányában jelentős

Az Európai Unióba irányuló kivitel és az onnan érkező behozatal volumene 2011 első nyolc hónapjában 11, illetve 13 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Külkereskedelmi mérlegünk aktívuma az unió egészét nézve 52 milliárd forinttal nőtt: ezen belül az új tagállamok esetében 206 milliárd forinttal javult, míg a régi tagállamok vonatkozásában 154 milliárd forinttal romlott az egyenleg.

Az EU-n kívüli országokba irányuló export volumene dinamikusan, 18 százalékkal bővült, ezzel szemben az importé csupán 3 százalékkal haladta meg a bázisszintet. Az export elsősorban Ázsia irányában bővül dinamikusan, az előző év azonos időszakához képest 33 százalékkal nőtt a kivitel értéke az ázsiai régió felé. Külkereskedelmi forgalmunk hiánya 555 milliárd forint volt, 278 milliárd forinttal kevesebb, mint 2010 első nyolc hónapjában. Az ázsiai országok vonatkozásában a passzívum jelentősen, 473 milliárd forinttal mérséklődött, míg az EU-n kívüli európai országokkal szemben az egyenleg 188 milliárd forinttal romlott.

Privátbankár

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG