.jpg)
Árulkodó a Soproni és a Dreher magyar gyártású sörök besorolása is. Mindkét gyár nagy nemzetközi cégek birtokában van, a megkérdezettek többsége viszont a Soproniról úgy tudja, magyar, míg a Dreher csak hatoduk szerint hazai. A felmérést végző intézetek egy kitalált márkával tesztelték, mekkora jelentősége lehet a magyar hangzású elnevezésnek a nemzetiségi besorolás során. A “hortobágyi krémdesszert” az előzetes várakozásoknak megfelelően meg is kapta a magyar címkét.
A kutatás azon túl, hogy ismerős márkák besorolására kérte a 15 év feletti válaszadókat, azt is megpróbálta felmérni, milyen előnyökre számíthatnak a magyarként azonosított termékek, és milyen elvárásaik vannak ezekkel szemben a fogyasztóknak. Nagy volt az egyetértés a megkérdezettek körében, hogy mindenképpen arra törekednek, hogy magyar terméket vegyenek. Állításuk szerint így is cselekednek mindaddig, amíg a hazai árucikket nem érzik gyengébb minőségűnek a külföldi konkurencia termékénél. A magyar név azonban kötelez. A megkérdezettek nagy többsége ugyanis elvárja, hogy az országban készítsék el reklámfilmjüket is.
Általánosságban nem feltétlenül érezzük rosszabbnak a hazait, és hajlandóak lennénk akár támogatni is a saját gazdaságunkat mindennapi forintszavazatainkkal. Ugyanakkor nehezebben azonosítja be a fogyasztó, mitől magyar egy márka, leginkább a tradíció ad támpontot ezen a téren. A név szerepe pedig vélhetően jelentősebb, mint ahogy azt a válaszadók gondolják.
A megkérdezettek a hagyományosan erősebb hazai iparágakban feltételezik a saját brandet, így például műszaki cikkek esetén jobban megbékélnek egy nemzetközi produktummal. A fogyasztó értékeli, sőt megtisztelőnek veszi, ha egy márka ügyel a kultúránkra, akár névválasztással, vagy hazai(nak tűnő) reklámokkal. Utóbbinál talán a látszat meggyőzőbb is lehet számára, mint a puszta tények - olvasható a TNS Hungary piackutató és az OmnicomMediaGroup közös tanulmányában.
A magyaroknál még mindig a láblógatás a nyerő
.Magyar valóság: lépten-nyomon átvernek minket
Vásári vásárlók: kedvezményre játszanak
Még mindig boltba járunk vásárolni
Egyből kiszúrjuk, ha valami akciós
Kocsival, kártyával többet költ a magyar