1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Gyurcsány Ferenc az MSZP országos pártértekezletén úgy fogalmazott: legsúlyosabb személyes felelősségének azt tartja, hogy 2006 tavaszán-nyarán nem közölte az országgal, hogy több dologban tévedtek a kormányzás során, több dolgon változtatni kell, és ehhez segítséget kér.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint vesztésre áll a nemzeti progresszió ügye a szociális populizmussal szemben. A szocialista párt elnöke az MSZP szombati budapesti országos pártértekezletén úgy fogalmazott, legsúlyosabb személyes felelősségének azt tartja: 2006 tavaszán-nyarán nem közölte az országgal, hogy több dologban tévedtek a kormányzás során, több dolgon változtatni kell, és ehhez segítséget kér.

Meg akartam spórolni ezt a szembenézést,
mert azt hittem, a kormányzással felül lehet írni. Igazi politikai, és lehet, hogy történelmi tévedés volt - tette hozzá a szocialista politikus.

A tanácskozás elején tartott vitaindítójában Gyurcsány Ferenc azt is elmondta: a szocialista pártnak is felelőssége van abban, hogy 2002-ben elhitették az emberekkel, néhány száz nap alatt meg lehet oldani a szociális problémákat. "Mi voltunk azok, és személyesen én magam is részt vettem ebben a döntésben, aki a 2006. január 1-jén bevezetett megalapozatlan adócsökkentést támogatta" - fogalmazott az MSZP elnöke.

Mint hozzátette, az emberek jogosan kérdezhetik meg, most akkor melyik párt az MSZP: amelyik bevezette a 13. havi nyugdíjat és emelte a családi pótlékot, vagy amelyik bevezette a vizitdíjat.

Újra kell szervezni a nemzeti progresszió erőit és programját, ez a következő évek programja
- mondta Gyurcsány Ferenc. Ez nemcsak a kormányzást és a szocialista pártot érinti, hanem az egész országot, az egész társadalmat, az MSZP kapcsolatait, együttműködéseit - emelte ki a miniszterelnök-pártelnök.

Gyurcsány Ferenc szerint a jövőben a kormányzást mind az MSZP, mind az SZDSZ részéről kevesebb hangzatos kijelentésnek kell jellemeznie. Vitaindítójában az MSZP politikusa a koalíciós partnerről szólva azt is mondta: azt üzeni liberális barátainak, hogy szálljanak le a magas lóról.

Gyurcsány Ferenc beszédében arra hívta fel a küldöttek figyelmét, hogy tartani kell magukat az eddigi költségvetési politikához, ami nem ad lehetőséget arra, hogy osztogassanak a választások előtt, hiába fogják ezt kérni tőle.

Semmitmondóan reagált az SZDSZ
Fidesz: Gyurcsány bárkit beáldoz, hogy ő maga túlélje
A miniszterelnök hangsúlyozta: a koalíciós megállapodás nem szentírás, én is úgy gondolom, hogy két év elmúltával újra kell gondolni. A koalícióval nem lehet játszani, a koalícióval nem lehet zsarolni. Gyurcsány Ferenc az SZDSZ-re célozva úgy fogalmazott: "nem lehet úgy viselkedni, mint egy megbántott szerető. Ez eddig nem volt szokás, határozottan azt kérem, hogy ne is legyen".

Gyurcsány Ferenc szerint a sikertelenséget és a frusztrációt egyik koalíciós fél sem oldhatja fel azzal, hogy a másikon köszörüli a nyelvét.

A miniszterelnök hozzátette: véleménye szerint az egészségügyi reformpolitika mögött elfogyott a támogatás, új megoldásokra van szükség, amelyeket egy új miniszter hitelesíthet, ezért azt javasolta, hogy a koalíciós partnerrel közösen jelöljenek másik tárcavezetőt Horváth Ágnes helyére. A miniszterelnök elmondta, ezt közölte már Kóka János SZDSZ-elnökkel és Horváth Ágnessel is.

"Miközben meg kell köszönni mind a két miniszternek, amit tett, lássuk be ezen reformpolitika mögül a szükséges támogatás, bizalom olyannyira kiment, hogy egymást elismerve új megoldásokat kell találnunk, és egy ezeket hitelesítő minisztert" - mondta. Hangsúlyozta, az egészségügyben nem tudnak valódi változást elérni, ha a tartalmat és a vezetőt nem változtatják meg.

Mint fogalmazott, "a háta közepére nem hiányzik" egy konfliktus az SZDSZ-szel, ezért azt kéri a koalíciós partnertől, hogy megértéssel fogadják ezt a döntést.

Emlékeztetett arra, hogy 2004-ben egy szabad demokrata miniszter leváltása okozott koalíciós konfliktust, és őt már több szempontból is összehasonlították Medgyessy Péterrel, de "nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba belelépni".

Gyurcsány Ferenc úgy látja, a koalíciónak abban igaza volt, hogy elkerülhetetlen az egészségügyi reform, és abban is, hogy ennek nekiállt. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem elég reformelkötelezettnek lenni, úgy kell csinálni, hogy az emberek értsék is, mi történik. Ne az legyen az alapvető élményük a betegeknek, hogy a reform rendetlenséget, bizonytalanságot, káoszt, helyenként minőségromlást jelent - hangoztatta.

Véleménye szerint az egészségügyi reform nem volt pontos, kellően megtervezett változások sorozata, nem kapta meg a kellő figyelmet, ami egy ilyen nagy rendszer átalakításához szükséges. Az átalakítást időnként "refomblablával és reformgőggel" takarták el - fogalmazott.

A miniszterelnök úgy látja, most az átalakítás okozta konfliktust és bizonytalanságot kell rendezni az egészségügyben. Nem élezni kell a feszültséget, hanem megoldásokat kell hozni, nem kioktatni kell az egészségügyet, hanem megbeszélni a konfliktusokat. Nyugalom, rend, biztonság kell, hogy következzen - jelentette ki a kormányfő. Mint mondta, ez összefügg azzal is, hogy le lehet és le kell zárni az egészségbiztosításról szóló vitát.

Gyurcsány Ferenc álláspontja szerint a pénztártörvény korrekciójára van szükség, de úgy, hogy ez ne jelentse a reformok, az eredeti célok feladását, ugyanakkor tudomásul véve, hogy az ország többsége tele van kétellyel. Úgy kell szolgálni a biztosítási oldal reformját, hogy közben az emberek ezzel azonosulni tudjanak, a mostani pénztártörvény pedig erre nem alkalmas - szögezte le.

Bejelentette, a következő napokban az MSZP olyan ajánlatot tesz, amely teljesíti ezeket a feltételeket.

Gyurcsány szerint hazudott az Index
Járai már megmondta Simornak: ez így nem lesz jó!
Gyurcsány: Az embereket nem érdekli a koalíciós szerződés
Az SZDSZ kikéri magának, hogy zsarolja az MSZP-t
"Az MSZP-SZDSZ koalíció nincs kőbe vésve"
Tárki: 49 százalékkal vezet a Fidesz
Az SZDSZ szerint más is lehet a magántőke mellett

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG