1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Gyurcsány Ferenc nemzetközi sajtótájékoztatóján azt mondta, nem örül az SZDSZ döntésének, és jobban szeretné a koalíció fennmaradását, mivel az jobban szolgálná az ország érdekét. Beszélt a szükséges reformokról is, és arról, hogy miképp lehet szakértői kormánya az országnak.
Gyurcsány Ferenc nemzetközi sajtótájékoztatóján azt mondta, nem örül az SZDSZ döntésének, és jobban szeretné a koalíció fennmaradását, mivel az jobban szolgálná az ország érdekét. Beszélt a szükséges reformokról is, és arról, hogy miképp lehet szakértői kormánya az országnak.

A miniszterelnök szerint a legnagyobb valószínűséggel egy nyitott egypárti szocialista kormány megalakulására van esély, amely mérsékelt, felelős reformpolitikát folytat, amelynek alapja a konvergenciaprogram.

Mint mondta, biztos abban, hogy ilyen politikához az SZDSZ és az MDF is támogatást nyújt. Azért nem mondhatok ennél többet, mert a végső döntést a koalíció felbontásáról az SZDSZ nem hozta meg - közölte a kormányfő.

Gyurcsány Ferenc megjegyezte: a reformpolitikának nem a szocialista párt az igazi ellenfele, hanem az, hogy az elmúlt két évben Magyarországon megszerveződött egy "vitathatatlanul rendkívül erős, jelentős támogatottságot élvező reformellenes politika". Hozzáfűzte: ez jelen van a parlamentben.

A kormányfő szerint a reformpolitika folytatása nem bátorság kérdése. Úgy vélte, a megvalósuló mérsékelt reformpolitika többet ér, mint az elbukó radikális reformok.

Megfogalmazása szerint vagy az a kormányfő, akivel a többséget adó pártok program alapon megegyeznek, vagy az, akit a kisebbségben kormányzó párt állít.

Véleménye szerint a "minden korábbinál nagyobb koalíciós feszültség" nem személyi vagy hatalmi jellegű viták miatt alakult ki az MSZP és az SZDSZ között, hanem azért, mert a kisebbik kormánypárt úgy érzi, túl sokat kellett feladnia a programjából és radikálisabb reformokra van szükség.

Lemondásom akkor jön szóba, ha az általam képviseltnél karakteresebb reformpolitikához nyit utat - fogalmazott Gyurcsány Ferenc.
Gyurcsány Ferenc nem tartotta valószínűnek, hogy április 30-a után az MSZP bármely más parlamenti párttal koalíciós tárgyalásokat kezdeményezzen.

Az MSZP elnöke szerint az előrehozott választások lehetőségét akkor lehet napirendre venni, ha a politika szereplői kiterítik kártyáikat, és konkrétan elmondják, mi a programjuk, mit képviselnek.

A kormányfő azt mondta, a legnagyobb ellenzéki párt népszerűségét nagyon harsány, nagyon radikális reformellenességéből szerzi. Reformellenes politikához utat nyitni pontos tartalmának ismerete nélkül történelmi felelőtlenség - tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: Magyarország számára érdektelen, hogy hívják a miniszterelnököt, a lényeg az, mit csinál vagy mit csinálna.

Egészségügy, felsőoktatás és adóreform - Gyurcsány szerint reformokra szükség van

A miniszterelnök az egészségügyben szükségesnek tartja a szektorsemleges finanszírozás feltételeinek megteremtését, annak érdekében, hogy a mainál nagyobb verseny alakulhasson ki a biztosítottakért az egyes szolgáltatók között.

Megjegyezte: a társadalombiztosítás jelenleg túlnyomórészt köztulajdonban lévő egészségügyi intézményeket finanszíroz, miközben már megjelentek a magánszolgáltatók.

Gyurcsány Ferenc szerint a szolgáltató oldalán úgy lehet fokozni a versenyt ha közelítik a közszolgáltatónak és a magánszolgáltatónak nyújtott finanszírozást.
Az MSZP elnöke kitért arra, hogy még nem zárult le az egészségbiztosítási pénztárakról szóló vita. Álláspontja szerint a jogszabálynak egy sor reformértékű eleme volt, például a fejkvóta alapú finanszírozás, amit egészen biztosan meg kell tartani.

A szocialista vezető közölte: olyan költségvetést, olyan lépéseket nem fog támogatni, amely eltérítené az országot a gazdasági egyensúlyi pályától.
A kormányfő az elmúlt két év egyik rendkívül fontos eredményének tartja, hogy a felsőoktatásban megvalósították az átjárhatóságot az államilag finanszírozott és a költségtérítéses képzés között. Hozzátette: ez az átjárás rendkívül szűk, 15-15 százalék.

A tandíj eltörlése kapcsán azt mondta, nyitott a rektori konferencia kidolgozás alatt álló javaslatára, amely lényegesen nagyobb arányban nyitja össze a két szférát. Így az állami finanszírozás nagyságának csökkentése nélkül, a hallgatók mindenkori teljesítménye döntené el, kiket finanszíroz az állam.

A miniszterelnök szerint a kérdés az, van-e jelentős többsége az Országgyűlésben - Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke vagy bárki más vezetésével - egy 2000 milliárd forintos kiadáscsökkentésnek. Szerinte ennyi pénzre van szükség a szerkezeti átalakításokra.

A parlamentben ehhez jelenleg nincs támogatás. Az MSZP nem szavazna meg egy 2000 milliárd forintos kiadáscsökkentő csomagot, én a párt elnökeként nem járulnék hozzá - jelentette ki a kormányfő.

Emlékeztetett arra, hogy a parlament egy 70-80 milliárd forintos átrendezéshez is csak szűk többséggel járult hozzá. Úgy vélte ugyanakkor, hogy egy érdemi ellenzéki kiadáscsökkentő csomaghoz "megszervezem a szocialista párt támogatását".

Gyurcsány Ferenc szerint a garancia arra,  hogy az MSZP nem kényszeríti őt bele egy választások előtti költekezésbe a párt egészének erős meggyőződése, az elnökség ugyanezt képviselő álláspontja, és az, hogy ez a feltétele minden további politikai szereplésének.

Gyurcsány Ferenc szerint az adóreform azt jelenti, hogy vagy jelentősen csökkentjük a társadalmi kiadásokat, vagy az adófizetők között jelentősen megváltoztatjuk a terhelést.

Kifejtette: egy minimális, ötszáz milliárd forintos teheráthelyezés, amely a vállalatok terheit csökkenti, a lakosság terheit növeli, háztartásonként évente 125 ezer forintos pluszterhet jelentene.

A kormányfő úgy vélte, ha a mai ellenzék legnagyobb pártja adná a kormányt, akkor "önfeladás nélkül reformprogramot nem valósíthatna meg". Vagy azt teszi, amivel az elmúlt két évben folyamatosan vádolta a kormányt, vagyis választási és kormányprogramja homlokegyenest más, vagy nem csinál semmilyen reformot.

Ha a költségvetésben van mozgástér, akkor azt adócsökkentésre kell fordítani - fogalmazott, megjegyezve: a különadó, az egészségügyi hozzájárulás csökkentésére gondol.

Gyurcsány döntött: kisebbségben is marad
Kuncze: ez egy előre bekészített csomag volt
Pénztártörvény: az első pofon az SZDSZ-től
A többség szerint Gyucsány nem húzza ki 2010-ig
Egy 10-est is szakíthat a kormánykoalíció?
Áprilisban mennek a miniszterek, végkielégítve

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG