Hajthatatlan az EKB: maradt a kamat
Jean-Claude Trichet bankelnök sajtóértekezletén azt ígérte, hogy továbbra is "nagyon alaposan odafigyelnek" a fejleményekre; az EKB szakzsargonjában ez azt jelenti, hogy továbbra sem akarnak változtatni a kamaton.
Általában legközelebbi kamatemelést jelent, ha a bankelnök "erős éberséget" ígér, illetve kamatcsökkentést, ha a körülmények "gondos szemlélését" tartja időszerűnek.
Az euróövezetben az EU statisztikai hivatalának előzetes becslése szerint februárban is 3,2 százalékos volt a tizenkét havi infláció - több mint hatéves csúcson -, annyi, mint januárban. Ez a leggyorsabb ütem a közös statisztika 1997. januári bevezetése óta. Decemberben 3,1 százalékos volt a tizenkét havi infláció.
A piaci elemzők megosztottak, de mind nagyobb kisebbség kamatcsökkentést vár az év közepén, különben az euró erősödése megfojtja az euróövezeti gazdaságokat, miután mind a Fed, mind a Bank of England meredeken enyhített az utóbbi időben. Egyelőre azonban az EKB vezetői hajthatatlannak mutatkoznak.
A kamatcsökkentésben reménykedő piaci várakozások elszakadtak a valóságtól, mondta az Európai Központi Bank (EKB) igazgatótanácsának tagja - Bundesbank elnöke -, Axel Weber néhány napja, sőt, csaknem nyíltan kamatemeléssel fenyegetőzött, ha az idei béremelkedés meghaladná az inflációt. Mondta ezt annak ellenére, hogy az infláció túlnyomórészt külső eredetű az energia és az élelmiszerek drágulása miatt, a lakossági fogyasztás viszont krónikusan gyenge az euróövezetben, főleg Németországban, miközben a vállalatok profitja és hitelellátása rekord ütemben nő.
Az EKB legutóbb tavaly június elején emelte alapkamatát, 2005. december óta nyolcadszor, ismét negyed százalékponttal 4,00 százalékra, azóta nem mozdult.
Nem nyúlt a kamathoz a Bank of England
Nehéz helyzetbes sodorta az infláció az EKB-t (hanganyag)
Külön utakon az EKB (hanganyag)
MTI