.jpg)
Göndör István elmondta: az eltérés oka, hogy a képviselők jövedelmében a költségtérítés meghaladja az ötven százalékot, 51 és 70 százalék között van.
A törvényjavaslat elfogadása után - folytatta a kormánypárti képviselő - amennyivel nőni fog a képviselők jövedelme, olyan mértékben nő az általuk befizetett járulék is. Göndör István szerint a kétharmados támogatást igénylő előterjesztésről való döntésnél azt kell mérlegelniük a képviselőknek, hogy maradjon ez az állapot, amikor a képviselőknek kiváltságos helyzetük van, a nettó keresetük nagyobb, mint a bruttó jövedelmük, és nem fizetnek utána járulékokat, vagy befizetnek minden adót és járulékot ugyanúgy, mint bárki más az országban.
A frakcióvezető-helyettes azt mondta: a jövőben a képviselői jövedelem tiszteletdíjból, illetve parlamenti tisztségek függvényében megállapított pótlékból állna, amit a mainál lényegesen kisebb kulcsokkal számolnának. Göndör István elmondta: képviselő, attól függően, milyen távolságra lakik a fővárostól, kapna alapdíj-kiegészítést is, ami a mainál lényegesen kisebb lesz. Hozzátette: új elem a javadalmazásban, hogy honorálják, ha egy képviselőnek a választókörzetében 30-nál több település van.
Mint mondta, a képviselők jövedelme a jövőben a jelenlegi, azaz 220 ezer forint háromszorosa, 660 ezer forint lenne.
A frakcióvezető-helyettes közölte: az ötpárti egyeztetésen a módosító indítványokat vitatták meg, szó volt arról, hogy a gazdasági összeférhetetlenséget kiterjesszék az önkormányzati, a megyei önkormányzati képviselőkre is. Elmondta: egy SZDSZ-es módosító indítvány azt tartalmazza, hogy az önkormányzati képviselők ne lehessenek önkormányzati vállalatok igazgatósági és felügyelő bizottsági tagjai. Göndör István közölte: szó volt arról is, hogy az összeférhetetlenséget külön törvényben szabályozzák.
A Göndör István és Balogh László (mindketten MSZP) által benyújtott, az országgyűlési képviselők javadalmazásának átláthatóságához és összeférhetetlenségük szigorításához szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája szerdán kezdődik a parlamentben. Az előterjesztés szerint országgyűlési képviselő nem lehetne polgármester. A képviselők azt szeretnék, ha az elfogadott törvény 2008. január 1-én lépne hatályba.
Az egyeztetésen részt vett Hankó Faragó Miklós (SZDSZ) és Hock Zoltán (MDF). A fideszes Répássy Róbert kimentette magát.
A Fidesz tiltakozik
A Fidesz visszautasít minden olyan kormányzati kezdeményezést, amely közös gödörbe taszítaná a pártot a jelenleg hatalmon lévőkkel - mondta Orbán Viktor, hozzátéve: nem fogadják el a képviselői fizetések jelenlegi mértékének háromszorosra emelését.
Az exkormányfő fontosnak nevezte, hogy csak olyan döntéseket támogassanak a parlamentben, amely a következő kormány működésének erkölcsi alapjait nem aknázza alá. A hatalmat gyakorlók nem kérhetik az emberektől, hogy elviseljék a reálbérek csökkenését, miközben a saját fizetésüket többszörösére emelnék - közölte a Fidesz elnöke.
Orbán Viktor úgy fogalmazott: ha a kormányzati képviselők akarják, a saját fizetésüket emeljék fel, mert "nekik már úgyis mindegy", de az ellenzéki politikusok fizetését szigorúan tilos megemelni.
Daróczi Dávid kormányszóvivő közölte: silány dolog, és joggal háborítja fel az embereket, hogy egyes parlamenti képviselők mindent elkövetnek saját kiváltságaik fenntartása érdekében. Orbán Viktor ugyanis a politikusi mutyizást védi, amikor hazudik a képviselői fizetésekről - tette hozzá.
Emlékeztetett arra: Gyurcsány Ferenc valójában azt javasolta, hogy a parlamenti képviselők keresete ne nőjön, viszont legyen átlátható, ki milyen jogcímen, mennyi pénzt visz haza. Megtiltaná továbbá, hogy a honatyák számla nélkül, kvázi zsebbe kapjanak pénzt, ezt a pénzt inkább legálissá tenné, amivel azonban el is kellene számolni - idézte fel Daróczi Dávid.
A kormányszóvivő megfogalmazása szerint Orbán Viktor parlamenti képviselőként pontosan érti ezt. Ezért nehéz magyarázatot találni arra, ha ennek ellenére is elutasítja, hogy a politikusok végre rendet tegyenek a saját házuk táján - mondta.
Ötpárti igen a közpénzek szabályozására
A bérminimum miatt várhatók a legnagyobb csörték
Gyurcsány 800 ezres képviselői fizetést szeretne
Ellenőrizhetetlen tízmilliók a képviselőknek
Szegény miniszterek!
MTI