
Az amerikai hitelpiaci problémák és a tőzsdék esése a szakember szerint nem befolyásolták jelentősen a magyar cégek értékelését. Részben azért nem, mert Magyarországon még mindig viszonylag kevés a hitelből finanszírozott cégfelvásárlás, így csupán néhány ügyletet nehezít meg a hitelek drágulása, illetve a bankok kicsit óvatosabbak lettek a finanszírozás mértékét illetően. Másrészt a külföldi szakmai befektetők továbbra is szívesen terjeszkednének egy viszonylag gyorsan növekvő piacon, és a kockázati tőke alapoknál is jelentős mennyiségű tőke halmozódott fel, amely befektetésre vár - mondta.
A magyar M&A piacon az eladó cégek azért jelennek meg, mert eddig egy másfajta környezetben növekedtek. Egy éretlen piacon gyors fejlődést tudtak felmutatni, de most már egy telített piacon kell egyre több versenytárssal megmérkőzniük a piacvezető pozícióért - emelte ki Toby Mansel-Pleydell.
Az iparág vezető szakemberei a konferencián egyetértettek abban, hogy az Egyesült Államokban az idén augusztusban kirobbant másodlagos jelzálogpiaci válság hatásai egyértelműen nyomot hagytak a vállalatfelvásárlási ügyletek struktúráin. A hitelezők jóval óvatosabbak lettek, mint korábban voltak, rugalmasságuk számos ügyfél és ügylet irányában csökkent, aminek következtében egyes tranzakciók csúsznak.
Az elmúlt években a hitellel történő kivásárlásokban a hitelek aránya gyakran indokolatlanul magas szintet ért el, a jelzálogpiaci válság azonban ráirányította a hitelező bankok figyelmét a kockázatokra. Ennek következtében a banki hitel arány a megszokott 80 százalékról az idei év végére 45 százalékra csökkent a cégfelvásárlási ügyletek során, s a szakemberek szerint érzékelhető mértékben megemelkedtek a finanszírozási költségek is.
Craig N. Butcher, a Mid Europa Partners partnere a konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatón úgy vélekedett, hogy a közép-kelet-európai piac változatlanul érdekes a befektetők számára, a konjunktúra folytatódni fog. Hozzátette: a térségben a legtöbb tranzakcióra a kis- és középvállalati körben kerül sor, ahol nem hat a hitelkrízis. Elmondta, két hete összeállítottak egy 1,5 milliárd eurós kockázati tőkealapot, 50-100 millió eurót szánnak egy-egy tranzakcióra.
A magyar könyvpiac legnagyobb cégfelvásárlása (hanganyag)
Settenkednek a borászok?
Bokros: a Lex Mol a magyar oligarchákat védi
Fantomveszély? Nem mindegy, mit ír alá!
Kilóra megveszik az amerikai cégeket
MTI