.jpg)
Mészáros hangsúlyozta, hogy a programba bekerülő vállalatokról és a kibocsátás ütemezéséről a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. dönt, a tanács tanulmányokat készíttet és biztosítja, hogy a javaslatról társadalmi, szakmai párbeszéd folyjon, majd április végéig javaslatot tesz a kormánynak a program alapvető elemeiről. Mészáros Tamás ide sorolta a részvétel feltételeit, a kedvezmények körét, illetve a határidőket is.
Mészáros Tamás kifejtette: a programban részt vevő cégek megnevezése a kormány hatásköre; elhangzottak már cégnevek és ehhez képest - ahogy fogalmazott - a fejében is van még további egy-két vállalat, ám a kijelölésbe a tanács nem szól bele. Hozzátette: a kiválasztás viszonylag gyorsan megtörténhet, a tényleges részvénykibocsátás azonban hosszú előkészítést igényel. Példaként megemlítette, hogy befektetési bankot kell választani, és az országos terítésre nyilvános tendert kell lefolytatni.
A tanács ezentúl hetente kétszer ülésezik, az első megbeszélés jövő kedden lesz. Az alakuló ülésen részt vett Gyurcsány Ferenc is, a kormányfő - Mészáros Tamás ismertetése szerint - vázolta a program célját. A testület elfogadta a munkatervét, amely szerint a háttértanulmányok folyamatos megvitatásával április elejére, közepére olyan javaslatot állít össze, amelyet társadalmi vita után április végén a kormány elé terjeszthet.
A testület elnökén túl a tanács tagja: Szalay-Berzeviczy Attila, a BÉT elnöke, Pongrácz Tibor az ÁPV Zrt. felügyelőbizottságának volt MDF-es tagja, Hardy Ilona, a monetáris tanács tagja, Borsik János (OÉT munkavállalók), Pataky Péter (OÉT munkavállalók), Dávid Ferenc (VOSZ OÉT munkaadók), Németh Ferenc, a Nemzeti Civil Alapprogram Tanács elnöke, Garai István, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület elnöke, Tóth János, a Gazdasági Szociális Tanács elnöke, Jankovics György, a Nyugdíjasok Országos Szövetségének elnöke, Kupa Mihály volt pénzügyminiszter, valamint Vértes András, a GKI Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Külső szakértők: Sárközy Tamás, Mohai György, Csikós Bálint, Fellegi Tamás és Rotyis József. Az állandó meghívottak közé tartozik Ficsor Ádám, Fenyő György, Markó Andrea, Iván Gábor, Tátrai Miklós, Molnár Csaba, Szuper József, illetve a kormányzati kommunikáció képviselője.
1,6 milliárd a népszerűsítésre
A kormány az idei költségvetés általános tartalékából újabb 1 milliárd 625 millió forint átcsoportosításáról döntött, ennek java részét az Új Tulajdonosi Programmal kapcsolatos tájékoztatásra fordítják - a döntést a Határozatok Tára közli.
Az Új Tulajdonosi Programmal kapcsolatos tájékoztatási stratégia kidolgozására és megvalósítására 1,6 milliárd forintot kíván fordítani a kormány. A maradék 25 millió forint az EU koszovói polgári műveletéhez tervezett 20 fős magyar kontingens kiküldötteinek a személyi és egyéb költségeit fedezi.
A határozat végén a kormány felkéri az állami vagyonért felelős a pénzügyminisztert, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. útján intézkedjen az Új Tulajdonosi Program tájékoztatási stratégiájának a kidolgozásáról és megvalósításáról.
Kezdjen spórolni állami vállalatra - részletek!
Gyurcsány megnevezte a szóba jöhető cégeket
Egyelőre csak találgatunk, mely cégekben vehetünk részvényt (hanganyag)
Veres: Nem tervezünk ingyen osztogatást
Hosszú távon jól fialna Gyurcsány ajánlata?
Bevásárolhatjuk magunkat az állami cégekbe?
MTI