1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

A szakszervezetek által bejelentett időpontban, hétfőn 13.00 órakor véget ért a BKV-dolgozók figyelmezető sztrájkja - közölte Gulyás Attila, a VTDSZSZ elnökhelyettese.
A szakszervezetek által bejelentett időpontban, hétfőn 13.00 órakor véget ért a BKV-dolgozók figyelmezető sztrájkja - közölte Gulyás Attila, a Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnökhelyettese.

Az elnökhelyettes elmondta, hogy a metró- és HÉV szerelvényeket a munkavállalók már korábban előkészítették, hogy azonnal munkába tudjanak állni a sztrájk befejeztével. Lassabban áll majd helyre a buszközlekedés, mivel a buszok a telephelyekről indulnak, ezért el kell telnie 1-2 órának, hogy fennakadásmentes legyen a forgalom - tette hozzá.

Gulyás Attila szerint a dolgozók nagyon fegyelmezettek voltak sztrájk ideje alatt, ezt jelzi az is, hogy amikor az véget ért, mindenki azonnal munkába állt.

Hangsúlyozta: a munkáltató jobban járt volna, ha elfogadja a szakszervezetek előzőleg a sztrájk idején nyújtandó elégséges szolgáltatás mértékére tett 10 százalékos ajánlatát. A BKV-sztrájk alatt, a cég alvállalkozóival együtt, a normális szolgáltatás mértékének csak 7 százaléka üzemelt.

A közlekedési vállalat leállása nem bénította meg a főváros életét, néhány órás komoly nehézséget az okozott, hogy a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete - ahogy a szervezet elnöke, Gaskó István fogalmazott - "véletlenül" a jó előre bejelentett BKV-sztrájk idején folytatta egy rövid időre saját, február elsején kezdett és azóta többször felfüggesztett sztrájkját. A bizonytalanul közlekedő vonatok miatt reggel hét órától kora délelőttig óriási dugókban, csak araszolva tudtak a gépkocsik bejutni Budapestre, ahol a belvárosi részeken ezzel egy időben szinte hétvégi volt a forgalom.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta: a kialakult közlekedési dugók a mentőknek komoly nehézséget okoztak, azonban minden balesethez időben odaértek. A reggeli műszakváltás rendben lezajlott, ami annak köszönhető, hogy már vasárnap este megszervezték a kollégák eljutását a bázisokra mikrobusszal, személyautóval.

Néhány fővárosi iskolában nem volt tanítás, máshol rövidített órákat tartottak a sztrájk miatt. A munkahelyek felkészültek a munkabeszüntetésre: előre megszervezték a munkát, így nem volt fennakadás.

Nem érte atrocitás a sztrájkoló BKV-alkalmazottakat a munkabeszüntetés alatt - közölte Gulyás Attila. A szakszervezeti vezető elmondta, hogy tudomása szerint a munkáltató betartotta a törvényt, "nem követett el a sztrájkolókkal szemben törvénytelenséget, és ez fordítva is így van, vagyis a sztrájkolók sem akadályozták azokat a munkavállalókat, akik dolgozni akartak.

A szakszervezetek és a közlekedési vállalat vezetősége közötti tárgyalások hétfőn délután 17.00 folytatódnak annak érdekében, hogy tovább egyeztessenek az érdekképviseletek követeléseiről. A szakszervezetek elsősorban a tervezett csoportos leépítések ellen tiltakoztak a hétfői munkabeszüntetéssel, de hangsúlyozták, hogy a vállalat gazdasági helyzete a "24. órában" van. Úgy látják: hamarosan elkezdődik a vállalat széthullása, felaprózása, a munkafolyamatok kiszervezése, a telephelyek eladása, ami megint leépítésekhez vezet majd.
   
Megtriplázódott a budapesti forgalom

A taxitársaságok a rendelések sokszorosát kapták, így egyesek csak jelentős késéssel tudtak teljesíteni a megbízásokat, mert a forgalmi dugók az ő közlekedésüket is akadályozták. Sok társaságnál már a diszpécserszolgálatok elérése is gondot okozott.
   
A kórházakban minden dolgozó időben beért, az ügyeletek átadás-átvételében nem volt fennakadás - nyilatkozták kórházi vezetők. A betegek közül csak néhány előjegyzett vidéki beteg jelezte, hogy nem tud elmenni a rendelésre, ők más napokra kértek időpontot.


Az MSZP nem kezdeményezi a sztrájktörvény módosítását


Csak az Országos Érdekegyeztető Tanácson (OÉT) született megállapodás alapján lehetne módosítani a sztrájktörvényt - mondta Filló Pál, az MSZP szakpolitikusa; a képviselő szerint pártja nem kezdeményezi a jogszabály módosítását.

A napi helyzet alapján nem szabad módosítani a törvényt, ez nagyon súlyos politikai hiba lenne - közölte a szocialista országgyűlési képviselő.

Filló Pál elmondta: nem hiszi, hogy a sztrájktörvény módosítását egy politikai pártnak kellene elindítania. Hozzátette: egy ilyen jogszabályt csak úgy lehetne módosítani, ha kikérik az OÉT véleményét és a politikai erők is megállapodnak róla.

Szerinte a jogszabály kapcsán számos kérdés van, amiben együtt kellene gondolkodni. Megjegyezte: valóban súlyos a dolog, hiszen hosszabb távon az országnak komoly gazdasági problémákat okozhat egy közlekedési sztrájk.

Az MTI kormányzati forrásból úgy értesült, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén időről-időre szóba kerül a sztrájktörvény módosítása. A munkaadók többek között módosítanák a jogszabály elégséges szolgáltatásokra vonatkozó passzusait, pontosabban határoznák meg a rendelkezéseket. A munkavállalók azonban megfelelőnek tartják a jelenlegi szabályozást. A kormány hajlik a jogszabály felülvizsgálatára, de csak akkor, ha a szociális partnerek megállapodnak róla.


Fidesz: Demszky miatt tart itt a BKV

Tarlós István Demszky Gábort főpolgármestert tartja felelősnek a BKV jelenlegi helyzetéért. "Ami a BKV-nál most van, az nem néhány hónap, nem is egy-két év, hanem Demszky Gábor tizenhét éves működésének eredménye" - mondta Tarlós István.

Arra a kérdésre, hogy miként kellene a változtatni a sztrájktörvényen az elégséges szolgáltatás hiányos szabályozása miatt, Tarlós István úgy vélte, a városvezetés szemléletén kellene változtatni. "Lehet itt törvényi hiányosságokra hivatkozni, de ami a BKV-nál van, az tizenhét év eredménye" - tette hozzá.

Tarlós István emlékeztetett arra, hogy a BKV adósságát Medgyessy Péter kormánya konszolidálta 2002-ben, azonban azóta a fővárosi MSZP-SZDSZ koalíció nem tett semmit, annak ellenére, hogy legkülönbözőbb források, többek között a fővárosi Fidesz is figyelmeztetett a BKV-problémáira.

"A főpolgármester nem viselkedhet úgy, mint egy előkelő idegen, tizenhét éve van hatalmon, neki kellett volna minimális realitásérzékkel vagy odafigyeléssel elérnie, hogy a BKV ne jusson idáig" - fogalmazott Tarlós István, aki szerint Demszky Gábor képtelen volt átlátni a BKV-vel kapcsolatos helyzetet, nem tudta vagy nem akarta felmérni a problémákat, még a 24. órában sem".
 
Egykor repülrajtot vesz a metró és a HÉV
BKV-sztrájk: sokan a volánt választották
Ha majd a jelzőlámpák is sztrájkolnak...
A sztrájk miatt nem késik a pénzes postás

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG