1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Késik az új orosz Superjet 100 típusú repülőgépek kiszállítása, jelentette be Alekszej Fjodorov, az orosz állami Egyesített Repülőgépgyártó Holding elnöke.
Késik az új orosz Superjet 100 (SSJ) típusú repülőgépek kiszállítása, jelentette be Alekszej Fjodorov, az orosz állami Egyesített Repülőgépgyártó Holding (UAC) elnöke, ezzel első ízben ismerve el a késedelmet, de nem tudta megmondani, mennyit kell a megrendelőknek várni.

A Kommerszant című orosz gazdasági lap keddi számában azt írta, hogy a kísérletek sorozata és a különféle engedélyek, igazolások beszerzése - ami az SSJ esetében még el sem kezdődött - általában egy-másfél évet emészt fel. A lap arra is rámutatott azonban, hogy egy másik gép, az AN-148 első ízben már 2005-ben felszállt, de a szériagyártás megkezdését csak idén év végére tervezik.

Az SSJ első repülését tavaly nyárra tervezték, aztán késő őszre halasztották, és a Kommerszant értesülése szerint most idén április-májusra tervezik, vagyis ez máris egy év késést jelent, bár a lap által megkérdezett elemzők szerint ilyen hatalmas fejlesztés esetében másfél-kétéves lemaradás tűrhetőnek számít. Az szakértők többek között az Airbus A380 és a Boeing 787 Dreamliner típusú gépeket említették példaként: az előbbi első darabját bő másfél, az utóbbiét féléves késéssel kapták meg megrendelői.

Az SSJ az utóbbi évek legnagyobb vállalkozása az orosz repülőgépgyártásban, tervezett költsége 1,4 milliárd dollár. A prototípus szeptemberi bemutatóján Szergej Ivanov első miniszterelnök-helyettes azt mondta róla, ez lesz az első orosz személyszállító repülőgép, amely megfelel a nemzetközi normáknak.

A legnagyobb megrendelőnek, az Aeroflotnak szerződése értelmében novembertől havonta egy gépet kellene kapnia, az SSJ-vel akarja ugyanis felváltani már rég nullára leírt Tu-134 típusú repülőgépeit. A szerződés a lap forrásai szerint kimondja, hogy az Aeroflot a szállítás késése esetén naponta és gépenként 12 ezer dollárt, de egy gépre összesen nem többet mint 1,5 millió dollárt követelhet, és öt repülőgép hat hónapnál hosszabb késedelme esetén követelheti a szerződés felbontását és a 15 millió dollár kifizetett előleg és kamatai visszatérítését. A társaság azonban szóvivője szerint még nem kapott értesítést a késedelemről.

A brazil Embraer és a kanadai Bombardier gyárak modelljeivel versenyző, regionális rendeltetésű, 75-95 személyes kategóriába tartozó SSJ 100 kifejlesztése 2001-ben kezdődött, katalógusára felszereltségétől függően 23,4-28,9 millió dollár. Az értékesítést három éve kezdték meg, és eddig a 95 férőhelyes alaptípusra 73 szerződést kötöttek: harmincat rendelt az Aeroflot, opcióval további 15 gépre, 10-re az FKL Pénzügyi Lízing Társaság, 15-re az AirUnion, hatra a DalAvia, tízre az ItAli és kettőre az Armavia kötött szerződést.

Az SSJ 100 típusú gépek karbantartására az orosz Sukhoi (Szuhoj) és az olasz Alenia Aeronautica közös vállalatot alapított.

Az oroszok felé bővít a Malév
Orosz kapcsolat: Szuhoj gépeket vállal a Malév

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG