MTI
Stabil nagy befektetőkkel vesszük fel a kapcsolatot, állami alapokat próbálunk rávenni vásárlásra Szaúd-Arábiában, Oroszországban, Kínában és Norvégiában - mondta az ÁKK vezérigazgatója
Hosszú távú, stabil, nagy befektetőkkel vesszük fel a kapcsolatot, nagy állami alapokat próbálunk rávenni vásárlásra Szaúd-Arábiában, Oroszországban, Kínában és Norvégiában - mondta el az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. vezérigazgatója pénteken Pécsett, a Magyar Közgazdasági Társaság vándorgyűlésén. A következő célpont Kazahsztán.
Az ÁKK azon dolgozik, hogy a jövő év első felében megjelenhessen az iszlám vásárlóknak kínált magyar államkötvénnyel, "de gondolkodunk egy orosz piacra szánt kötvényben is". Pleschinger Gyula véleménye szerint az idén 4 milliárd euró összértékű nemzetközi állampapír-kibocsátások sikeresek voltak. A magyar adósságállomány szerkezetéről, a központi költségvetés és az államadósság finanszírozásának eseti és tartós elemeiről szólva kifejtette: a forintban vezetett adósságállomány finanszírozásában a legfontosabb befektetők a hitelintézetek és a biztosítók, illetve a pénztárak, míg a lakosság állampapír-vásárlása tíz év alatt tizedével csökkent. A nyugdíjpénztárak az utóbbi években már nem voltak jelentős állampapír-vásárlók, de az önkéntes pénztárak szerepe várhatóan növekedni fog.
Az ÁKK a postával együttműködve marketingkampánnyal kívánja erősíteni a lakossági vásárlásokat, a külföldi befektetők körét pedig igyekeznek stabilizálni, például nagy állami alapok megnyerésével. Az államadósság szerkezetét igyekszenek úgy optimalizálni, hogy az adósságszolgálat lehetőség szerint egyenletes legyen, kiszámítható és a lehetséges legkisebb kamatköltséget eredményezze. A következő három-négy év komoly kihívásokat hoz, mert jelentős devizahitelek járnak le 2015-ig. A kötvények visszavásárlásával és kötvénycsere aukciókkal igyekszik az adósságszolgálatot kezelni az ÁKK, 2012-ről például már valamivel több mint 400 milliárd forintnyi adósságot alakítottak át hosszabb lejáratúvá, idén pedig már a 2013-ban lejáró adósság törlesztéséből is sikerült mintegy 100 milliárdot későbbi évekre halasztani.
Az adósságkezelő olyan "befektetői mix" összeállítására törekszik, ami garantálja a folyó fizetési mérleg stabilitását, az árfolyamkockázat csökkentése érdekében pedig lehetőség szerint majdnem mindent euró elszámolásra változtatott át. Hozzáfűzte, hogy 2005-ben vezettek be egy olyan modellt, amit évente mintegy háromezerszer futtatnak le, hogy ideálisnak tekinthető adósságportfóliót érjenek el. A forintban kibocsátott állampapírok egyharmadát, nagyjából 4 ezer milliárd forint alatti összeget külföldi befektetők vásárolták meg, de ez óriási stabilitási kockázatot jelent, mert "bármilyen piaci hisztéria esetén" először a helyi valutákban kibocsátott papírokat adják el. Ez történt 2008-ban, amikor a 3500-3600 milliárdnyi kötvény egyharmadát dobták piacra, s ez "elég komoly zavarokat okozott, hogy meg sem álltunk az IMF-ig és az EU-ig".
Érdekességként említette, hogy a devizában vezetett adósságállományt nem lehet száz százalékban euró alapúra váltani, mert vannak még olyan, 2020-ban lejáró, de 1924-ben kibocsátott kötvények, amelyeket brit és amerikai vásárlóknak dollárban kell törleszteni, s mindez nagyjából 100 millió dollárt jelent. Pleschinger Gyula beszélt arról is, hogy a devizában vezetett adósságállomány egyharmada változó, másik kétharmada pedig fix kamatozású kötvény. Hangsúlyozta, hogy a forint és deviza adósság kamatai úgy alakulnak, hogy a kiegyensúlyozott lejárati szerkezet miatt, az adósság kamata lassan követi a piaci hozamok alakulását, a magánnyugdíjpénztáraktól átvett eszközök pedig még idén és jövőre is segítik az adósság finanszírozását.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Milliárdos magyar sikercégbe szállt be a Portfolion
14 perce
-
„A forinttal az előző kormány játszott” – az utca embere az euróbevezetésről
32 perce
-
Ezt tette a forint az euróval – sokakat meglephet az árfolyam
körülbelül 1 órája
-
Amerika magával rántotta Budapestet is
körülbelül 1 órája
-
Berobbant az állampapírpiac
2 órája
-
Két település is orosz kézre került Ukrajnában
3 órája
-
Rossz hangulat uralja a tőzsdéket: eséssel nyitott Amerika
3 órája
Mfor.hu Top24
- Medián: még erősebb lett a Tisza, zsugorodik a Fidesz
- Új budapesti szabadstrand nyílt a Dunán
- Kármán András fontos bejelentést tett a költségvetésről
- Teljesen új magyar–ukrán gazdasági megállapodást javasolnak a kormánynak
- Titkos határozatokkal osztott szét milliárdokat az Orbán-kormány
- Mától végigsöpör a bankszámlákon a drágulási hullám
- Kiderül, hogy mekkora hiányt hoztak össze Nagy Mártonék
Cikkek
Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek
Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek
Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek
Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek
A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek
Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek
A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke.
Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.
Privátbankár
Cikkek
A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek
Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
Heti top
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
- Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton 2026. június 30. 12:06
- „Ha jönnek az uniós pénzek, több munkánk lehet, mint az elmúlt három évben összesen” – Interjú 2026. június 27. 11:47
- Bitang nagy éjjeli légicsata: Ukrajna-Oroszország 154-419 2026. június 30. 13:13
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Vállalat
Milliárdos magyar sikercégbe szállt be a Portfolion
Stratégiai befektetőként csatlakoznak a Mobilfoxhoz.
14 perce
Részvény / Deviza / Áru
Ezt tette a forint az euróval – sokakat meglephet az árfolyam
Így alakult az euró, a dollár és a svájci frank árfolyama.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Beckhamék már nem csak sztárok, hanem milliárdos családi brand2026. július 1. 15:52 -
Rekordot döntött a milliárdosok száma – az AI-rali új vagyonokat gyártott2026. július 1. 15:37 -
A növekedés új minősége2026. június 30. 11:13 -
Kanye West közel 400 ezer dollárt költött egy születésnapi bulira2026. június 29. 06:07 -
Eltűnt 15 milliárd dollárnyi Hermès-részvény – luxuskrimi a csúcson2026. június 29. 04:50
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Az Orbán-kormány hagyatéka, a beruházások sorozatban a negyedik évben estek vissza a fiskális szigorítás és az uniós források elmaradása miatt
16:55
-
Az orbáni kuratórium teljesen kapitulál az új kormány előtt
16:08
-
Belehúznak az osztrákok a kerozingyártásba
15:05
-
Nagyot lépett előre a nemzetközi piacon az OTP
14:31
-
Újabb, immár a negyedik interkontinentális repülőjárat indul Budapestről
13:07
Turizmus Online cikkei
-
ECTAA: az uniós utasjogi reform alááshatja az utazási közvetítők szerepét
16:44
-
Járatnyitás Budapestről Szaúd-Arábia fővárosába
14:52
-
Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró
14:10
-
Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – meg is ünnepelték
12:55
-
Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra
12:39
A vidék hírei
-
Csökkent az Érsekkert tavának vízszintje, már dolgoznak a hiba elhárításán
14:22
-
Medián: a biztos szavazóknál már 73 százalékon áll a Tisza Párt
13:34
-
Legót vitt el a polgármester sárgarépa helyett – most már papírja van róla, hogy csaló, jogerősen elítélte a bíróság
11:44
-
Tour de Mátra 2026: három napon át forgalomkorlátozásokra kell készülni a Mátrában, lezárásokra és terelőutakra kell számítani
10:53
-
Hidegfront közelít záporokkal, zivatarokkal
07:57
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Ennyibe kerül most egy euró
2026. július 1. 07:45
-
Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon
2026. július 1. 11:32
-
Egyre nagyobb a baj Záhonynál, a kormány is közbeléphet
2026. július 1. 15:07
-
Hivatalos: új történelmi csúcson a lakossági vagyon, átrendeződtek a magyarok megtakarításai
2026. július 1. 05:51
-
Az orosz hadsereg ismét nagy támadást hajtott végre
2026. július 1. 10:51



