Kiszabadulhat-e Portugália a tőkepiac fogságából?

A sárkány persze előszeretettel feni a fogát a gyengébb, sápadtabb királykisasszonyokra. Miért éppen Portugáliára is?

Portugália nagyjából ugyanazokkal a problémákkal küszködik, mint Magyarország: az Império Portugues, a portugál világbirodalom fokozatosan a kicsi Portugáliává apadt, ahogyan Magyarország is egyszer csak elveszítette gazdasági-kereskedelmi "gyarmatbirodalmát", a Szovjetuniót és a KGST-t.

Az 1974-es "szegfűs forradalom" szabadon engedte a portugál gyarmatbirodalom maradékát, a dél-afrikai Angolát és Mozambikot. Megmaradt azonban a birodalmi méretű államapparátus és annak összes költsége, tetézve a gyarmati nyersanyagokra alapozott ipar összeomlásával és egymillió, Afrikából hazamenekült állampolgár eltartásának terhével.

Megoldásul egy ideig némi szocializmussal kísérleteztek. Azzal viszont Portugália - a hetvenes évek nagy visszaesése után - rálépett a lassú gazdasági növekedés, a krónikus tőkehiány, az árszabályozás és ártámogatás, a rejtett munkanélküliség, az államosítások miatt tovább duzzadó közigazgatási és gazdasági bürokrácia útjára. Már az 1980-as években a korábbi többletek helyén rendszeresen nagy államháztartási deficitek keletkeztek, és folyamatosan nőtt a közadósság: 1974 és 1988 között négyszeresére, a GDP majdnem 75 százalékára dagadt.

Mindaz sújtotta Portugáliát, ami az 1980-as évek végére a kelet-európai gazdaságokat is tönkretette, csak az alapvető bajokat némileg enyhítette és kendőzte, hogy Portugália 1986-ban belépett az EK-ba, és áramlani kezdett a közösségi támogatás. Ez sem akadályozhatta azonban, hogy a kormányzati adósság már 2005-ben ismét meghaladta a GDP 60 százalékát, és az EU-bizottság becslése szerint tavaly megközelíthette a 83 százalékot.

A sárkány pedig figyel. A mai gazdaságtudományban nincs egyetértés abban, hogy az EU és az IMF kitűzte célszámok - a legföljebb 3 százalékos államháztartási hiány és a legföljebb 60 százalékos kormányadósság a GDP-hez képest - vajon mennyiben fejeznek ki kőbe véshető gazdasági ésszerűséget, avagy mennyiben önkényes "hasszámok", ha pusztán önmagukban szemlélik őket.

Csakhogy a sokmilliárd befektető és hitelező pénzét kezelő alapok sokmillió ügyintézője nem tudományos kutató, még csak nem is bankár. Az alapkezelők a tevékenységüket szükségképpen néhány alapvető, előre megadott számhoz igazítják - olyan ez, mint a pilóták sillabusza, ("checklist") felszállás előtt. Amelyik ország teljesíti a tesztlap számait, kap pénzt, amelyik nem teljesíti, az nem kap vagy csak túl drágán kap. Ez nem összeesküvés: a befektetők pénzét kezelő alapok egyszerűen nem járhatnak el másképp, csakis úgynevezett prudenciális szabályzataik szerint.

Az IMF is hitelből segít

A tőkepiacok eluralkodása - gyakorlatilag a hitelkínálat és a nemzetgazdaságok jövedelemtermelő képessége közti aránytalanság - pedig nem a mostani válság terméke, épp ellenkezőleg. Az Európai Unió átlagában a tőkepiac mérete - a részvények és az adósságot megtestesítő értékpapírok év végi piaci tőkeértékében és a bankok év végi mérlegfőösszegében mérve - már 1995-ben az össz-GDP 3,24-szerese volt. Az arány 2001-re 6,52-szeresre nőtt, és az  elmúlt évtizedben már alig változott: 2007-ben a GDP 5,49-szeresét, majd a pénzügyi válság első teljes éve, 2008 végén a 17,134 billió dolláros össz-GDP 5,1-szeresét tette ki a tőkepiac 87,35 billió dolláros értéke az EU-ban.

A világ teljes tőkepiaci kapitalizációja a 2007-es csúcson 194 billió dollár volt az 1990-es 43 billió helyett - a világ-GDP 343 százaléka az 1990-es 201 százalék helyett. A fejlett országokban a növekedés többé-kevésbé hasonlóan alakult, viszont a felzárkózó országokban felgyorsult, és a válság nyomán is kevésbé esett vissza, illetve kevésbé lassult a McKinsey Global Instutite elemzései szerint. Ami megváltozott: a tőkepiaci globalizáció, vagyis a nemzetközi tőkeáramlás a válság nyomán több mint 80 százalékkal csökkent, és csak lassan tér magához. Ettől bizonytalanabbak az árfolyamok, és jócskán megnőtt a tőke költsége egyes országok számára - a rosszul teljesítők számára.

A sárkány végül is nem jó és nem rossz, csak van. Kis, gyenge országok ígéretei nem elégítik ki: a  portugál kormány garanciája helyett átfogó nemzetközi garanciát követel a portugál törlesztésre. Végül is senki sem jár rosszul. Az EU és az IMF is hitelből segít: az általa 3,5-4 százalékos hozamra fölvett pénzt körülbelül 5 százalékon adja tovább Portugáliának adósságtörlesztésre, viszont Portugália csak 9-10 százalékra kapna pénzt lejáró adósságai refinanszírozására. Az IMF, az Európai Bizottság és a tavaly alapított euróövezeti megmentési alap (EFSF) adósosztályzata ugyanis a lehető legjobb, "AAA" szintű minden hitelminősítőnél. A piacról kötvények formájában fölvett hitelért így nem fizetnek sokat, de ez a biztonság ára a szabályozott magánbefektető alapok számára. Ezt a garanciát a tőkepiac mindenütt kikényszeríti, ahol a "checklist" bizonytalanságot jelez, boldogan búcsút intve az portugál hozam délibábjának.

MTI