1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

A Lépj egyet előre program első szakaszához hasonlóan az idén indított második szakaszban is igen sok az érdeklődő, eddig már 22 ezren jelentkeztek
A Lépj egyet előre program első szakaszához hasonlóan az idén indított második szakaszban is igen sok az érdeklődő, eddig már 22 ezren jelentkeztek, közülük 9.500 személynél már jóváhagyták a támogatást is - közölték a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalnál.

Az első szakasz keretében 2006 februárja és 2007 vége között 15.661, döntő részben szakképzetlen személy jutott hozzá ingyenesen
az adott régió munkaerőpiacán leginkább keresett szakmákhoz. Az első szakaszhoz 4,8 milliárd forintot használtak fel, az újabb szakaszra a következő két évben 10,6 milliárd forintot fordíthatnak. A terv, hogy körülbelül 22 ezer, főként ugyancsak szakképzetlen álláskereső és munkavállaló szerezzen a jobb elhelyezkedés érdekében szakképzettséget. A program mindkét szakaszának finanszírozásában szerepet vállalt az Európai Unió.
   
A jelenlegi második szakasz külön is ösztönzi a csak nyolc általános iskolai végzettséggel, vagy azzal sem rendelkezőket a szakmai vagy felzárkóztató képzésekben való részvételre. Az ilyen képzettségi szintnél a jelentkezők minden 150 órányi tanfolyami idő után a minimálbér nagyságú ösztöndíjban részesülhetnek. Azok, akik az alapfokú iskolánál magasabb végzettséggel rendelkeznek, csak a tanfolyamok végén, sikeres vizsga esetén jogosultak erre az ösztöndíjra.
   
A képzésekre a tanfolyamokat szervező képző intézményeknél lehet jelentkezni, a jelentkezéseket ezek az intézmények továbbítják a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalhoz. A program tanfolyamai állítólag azért is sikeresebbek a többi képzésnél, mert egyrészt a jelentkezés nem követel bonyolult adminisztrációt, másrészt a szervezők az átlagosnál jobban igazodnak a résztvevők időbeosztási és egyéb egyéni igényeihez.
A második szakaszban olyan szakképzettséggel már rendelkezők is jelentkezhetnek, akiknek a szakmája elavult, és piacképesebb szakmát szeretnének elsajátítani. Felsőfokú végzettségűek képzését viszont a program nem támogatja.
   
A második szakaszban az elsőhöz hasonlóan olyan szakképzéseket támogatnak, amelyekre az adott régióban a legnagyobb a munkáltatói igény. Az egyes területeken eltérő a munkaerőpiac szakmai igénye, a képzéseknek ehhez kell igazodniuk.
   
Gondot jelent, hogy a tanulni vágyók nem mindig veszik figyelembe az adott térség munkaerőigényét, és néhány szakmára koncentrálódik a jelentkezők nagy része. Ezért például átmenetileg már most leállították néhány szakmában a további jelentkezéseket, mert betelt az előirányzott keret. Az eddigi jelentkezések elbírálása után derül ki, hogy marad-e még szabad keret ezekre a szakmákra. Az építőipari szakmákra annak ellenére, hogy nagy a munkáltatói kereslet, kevés a jelentkező.
   
Léphet, aki akar
Megint több ezren léphetnek előre

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG