.jpg)
"A jelenleg 100 dollárhoz közelítő olajár rémisztő, de ha közgazdaságilag is megvizsgáljuk, akkor kiderül, hogy az ezredfordulón egy dollárért még 310 forintot kellett adni, ma viszont csupán 173 forintot, ami azt jelenti, hogy számunkra reálárfolyamon a hordónkénti olajár 56 dollár alatt van" - magyarázta Hegedűs. A tavalyi 65 dolláros hordónkénti átlagárat és az idén várható 72-73 dolláros átlagárat tekintve, és ezt összevetve a dollár/forint árfolyam változással, akkor az is látható, hogy amíg az olaj ára 12 százalékkal emelkedik, addig a dollár 14 százalékkal gyengül, azaz "sajátos drágulásról beszélhetünk" - mondta a GKI Energiakutató ügyvezetője.
Fáj nekünk a benzinár, de a kormány nem enyhít |
Mindezek ellenére vitathatatlan, hogy a folyamatosan növekvő olajkereslet, amelynek fő hajtóereje Kína és India évi 10-15 százalékkal növekvő energia-, illetve üzemanyag-felhasználása, továbbá az USA-ban tapasztalható készletfelhalmozás, amelynek hátterében a várhatóan szigorúbb tél áll - időről-időre 100 dollár fölé, akár 105-120 dollár közé hajthatja fel az olajárakat - fogalmaz Hegedűs Miklós.
A GKI Energiakutató Kft. ügyvezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy a 100 dollárhoz közelítő, vagy esetleg azt átlépő áron lehet, hogy csak kis mennyiségek cserélnek gazdát. A nagy vásárlók viszont kivárják a nyereségrealizálás utáni helyzetet, amikor bekövetkezhet az árcsökkenés, feltéve, ha nem alakul ki valamilyen válsághelyzet a nemzetközi politikában, vagy egyes érzékeny országokban, elsősorban Pakisztánban.
Amennyiben a külföldi befektetők megjelenését a kitermelésben hosszabb távon sem pártolják az olajtermelő arab országok, illetve Oroszország, akkor a kínálat tovább szűkülhet. A nagy kérdés az, hogyan reagálnak majd a felhasználók: pótlólagos források után néznek, takarékosabb energiafelhasználásra térnek át, vagy továbbra is pazarló módon élnek - tette hozzá.
Olajár: rövid áttekintés
Az amerikai referenciafajta szerdán 98,62 dolláros, az északi-tengeri Brent 95,15 dolláros új csúcsra hágott a legközelebbi határidőre.
Egy hordó = 159 liter |
Az 1970-es 1,67 dolláros nyersolajár az 1973-as arab-izraeli háború okozta olajválság következtében 10,73 dollárra szökött fel, majd fokozatos emelkedés után az 1979-es iráni forradalom hatására 17,25 dollárra ért.
1980-ban az újabb olajválság miatt már 28,64 volt egy hordó olaj legmagasabb ára, ami a következő években még tovább emelkedett: 32,38 dollárra. Némi mérséklődés után 1986-ban hatalmasat zuhant az olajár, a mélypont 13,53 dollár volt. A Kőolajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) válsága, a piaci részesedésért folyó harc miatt 1986 és 1988 között húsz dollár alatt maradt az ár.
1990-ben ismét 22 dollár fölé kúszott a hordónkénti ár Irak Kuvait elleni inváziója és az azt követő öbölháború következtében. A kilencvenes években ismét húsz dollár alatt mozgott az ár, 1998-ban 12,28 dollárra süllyedt a túltermelés és az ázsiai gazdasági válság következtében, 1999 decemberében pedig már tíz dollár alatt jegyezték a nyersanyag hordóját.
Ezután meredeken emelkedett a kőolajár, 2000-ben már a 27 dollárt is meghaladta.
2003-ban, az iraki háború után ismét harminc dollár közelében járt a hordónkénti olajár, s folyamatos emelkedéssel 2004 októberében 40 dollár fölé, 2005-ben 60 dollár fölé (augusztusban csaknem 70 dollárra) szökött az olaj szabadpiaci ára. További folyamatos emelkedéssel 2006-ban hetven dollár fölött mozgott az ár, a csúcsot nyáron érte el 78 dollárral, az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta 60 dolláron zárta a tavalyi évet a londoni tőzsdén. Ez év elején kevéssel hatvan dollár alatt jegyezték a kőolaj hordónkénti árát Londonban és New Yorkban.
Bernanke: Marad a piaci turbulencia
Káosz: Kínában elfogyott az üzemanyag
Olajár: 10 dollárral feljebb került a léc!
Az olajár lassítja az ipart (hanganyag)
MTI