.jpg)
Segíti-e, vagy épp ellenkezőleg, behozhatatlan hátrányba taszítja Európát, ha most a klímára koncentrál, közben más, nem annyira lelkiismeretes zónák elhúznak más ágazatokban? - jegyzet Segíti-e, vagy épp ellenkezőleg, behozhatatlan hátrányba taszítja Európát, ha most a klímára koncentrál, közben más, nem annyira lelkiismeretes zónák elhúznak más ágazatokban? - Márványi Péter jegyzete
Mindenképp fontos lépés, ha az Unió kormányfői ma Brüsszelben megállapodnak a klímaváltozás megelőzésére szolgáló százalékokban, de hogy ezeknek a százalékoknak valóságosan mennyi lesz majd az értékük, az sokáig nem dől még el - sokak gyanúi szerint.
Lehet ugyan kimondani, hogy 2020-ra az Unióban az összes energiafelhasználás 20 százaléka megújuló forrásokból származzon, de a hírek szerint ez csak úgy fogadható el jónéhány ország számára, hogy ők azért, amikor a húsz százalék konkrét leosztására kerül sor, majd érvényesítik a maguk úgymond speciális szempontjait. Magyarán lesznek kötelező és lesznek nem annyira kötelező előírások.
Mielőtt - amúgy érthető mód - az embert elfogná a harctéri idegesség és a jogos felháborodás, eszünkbe kell, hogy jusson, hogy hát mi magunk is, mármint Magyarország, bizonyos ügyekben éltünk és élünk a derogáció lehetőségeivel, ami annyit tesz a mi esetünkben is, hogy valamit mégsem kell akkor és olyan mértékben teljesítenünk. Csakhogy klíma-ügyben olyan időtávlatról van szó, ami már az új uniós tagok számára is lehetne elég perspektíva a követelmények teljesítéséhez, ráadásul amennyire tudni, azok, akik kibúvókkal járulnak csak hozzá a közös erőfeszítésekhez, egyáltalán nem biztos, hogy csakcsupán a szegényebb felzárkózók közül kerülnek ki.
És ha a cél világos is, a hozzá vezető eszközök nem teljesen világosak, Merkel asszony ugyan végtelenül optimista, de vajon igaz-e az a tétele, hogy a megújuló technológiákra fordított erőfeszítések meglódítják az uniós gazdaságot? Vajon segíti-e, vagy épp ellenkezőleg, behozhatatlan hátrányba taszítja Európát, ha most a klímára koncentrál, közben más, nem annyira lelkiismeretes zónák elhúznak más ágazatokban? Összehozható-e a két szempont, a környezetvédelem és a hosszú távú versenyképesség?
Izgalmas kérdés maga a fosszilis energiaforrások kiváltása, a környezetvédők ugyanis most már ettől is kezdik félteni a környezetet, nem lenne nagy buli úgy növelni a megújuló forrásokat, hogy ennek jegyében újabb erdőket taroljunk le Európában, Amazóniában vagy akárhol. Jelen pillanatban az Unió belső támogatási rendszere speciel még mindig inkább alányúl a fosszilis fajtáknak, ami persze természetes, hisz a lakosság is ezeket használja.
Mikor lehet majd ezt a támogatási rendszert átformálni? Milyen gyorsan születnek meg a döntések, mennyire lesznek majd valóban érvényesek? Azt hiszem, ennek a mostani brüsszeli csúcsnak az lesz az egyik legfontosabb tanulsága, hogy a megújuló energiához leginkább egy megújuló Unióra lenne szükség.
Mindenképp fontos lépés, ha az Unió kormányfői ma Brüsszelben megállapodnak a klímaváltozás megelőzésére szolgáló százalékokban, de hogy ezeknek a százalékoknak valóságosan mennyi lesz majd az értékük, az sokáig nem dől még el - sokak gyanúi szerint.
Lehet ugyan kimondani, hogy 2020-ra az Unióban az összes energiafelhasználás 20 százaléka megújuló forrásokból származzon, de a hírek szerint ez csak úgy fogadható el jónéhány ország számára, hogy ők azért, amikor a húsz százalék konkrét leosztására kerül sor, majd érvényesítik a maguk úgymond speciális szempontjait. Magyarán lesznek kötelező és lesznek nem annyira kötelező előírások.
Mielőtt - amúgy érthető mód - az embert elfogná a harctéri idegesség és a jogos felháborodás, eszünkbe kell, hogy jusson, hogy hát mi magunk is, mármint Magyarország, bizonyos ügyekben éltünk és élünk a derogáció lehetőségeivel, ami annyit tesz a mi esetünkben is, hogy valamit mégsem kell akkor és olyan mértékben teljesítenünk. Csakhogy klíma-ügyben olyan időtávlatról van szó, ami már az új uniós tagok számára is lehetne elég perspektíva a követelmények teljesítéséhez, ráadásul amennyire tudni, azok, akik kibúvókkal járulnak csak hozzá a közös erőfeszítésekhez, egyáltalán nem biztos, hogy csakcsupán a szegényebb felzárkózók közül kerülnek ki.
És ha a cél világos is, a hozzá vezető eszközök nem teljesen világosak, Merkel asszony ugyan végtelenül optimista, de vajon igaz-e az a tétele, hogy a megújuló technológiákra fordított erőfeszítések meglódítják az uniós gazdaságot? Vajon segíti-e, vagy épp ellenkezőleg, behozhatatlan hátrányba taszítja Európát, ha most a klímára koncentrál, közben más, nem annyira lelkiismeretes zónák elhúznak más ágazatokban? Összehozható-e a két szempont, a környezetvédelem és a hosszú távú versenyképesség?
Izgalmas kérdés maga a fosszilis energiaforrások kiváltása, a környezetvédők ugyanis most már ettől is kezdik félteni a környezetet, nem lenne nagy buli úgy növelni a megújuló forrásokat, hogy ennek jegyében újabb erdőket taroljunk le Európában, Amazóniában vagy akárhol. Jelen pillanatban az Unió belső támogatási rendszere speciel még mindig inkább alányúl a fosszilis fajtáknak, ami persze természetes, hisz a lakosság is ezeket használja.
Mikor lehet majd ezt a támogatási rendszert átformálni? Milyen gyorsan születnek meg a döntések, mennyire lesznek majd valóban érvényesek? Azt hiszem, ennek a mostani brüsszeli csúcsnak az lesz az egyik legfontosabb tanulsága, hogy a megújuló energiához leginkább egy megújuló Unióra lenne szükség.
A Mol-csoport azerbajdzsáni földgázkészletek kitermelésére vonatkozó kereskedelmi megállapodásokat kötött vegyesvállalati partnereivel. 
