Mi kell az uniós pénzek csapolásához?
A miniszter kiemelte: elengedhetetlenül szükséges az is, hogy a korrupció alacsony szinten álljon, mindezek igazak Magyarország esetében is.
Bajnai Gordon elmondta: a 2007-ben jóváhagyott több mint 3250 pályázat együttes támogatási összege mintegy 87,8 milliárd forint, ezek együttesen hozzávetőleg 210 milliárd forint összegű beruházást generálnak.
A miniszter ismertette: a 2004-2006 közötti időszakban összesen több mint 19.600 aláírt és jóváhagyott projektre 712 milliárd forintot fizettek ki a pályázóknak, ami a rendelkezésre álló források 87 százalékát jelentette, ezzel Magyarország az unióba belépő 12 új tagállam között az első helyen áll.
A 2007-2013 közötti uniós költségvetési időszak vonatkozásában a kormány eddig 350 kiemelt projektet hagyott jóvá, amelyek elsősorban turisztikai, infrastrukturális beruházásokról szólnak, egy részük pedig humán erőforrás-fejlesztésre koncentrál.
Bajnai Gordon aláhúzta: a következő évben szükséges az adóreform elindítása ahhoz, hogy Magyarország versenyképessége növekedjék, különösen a környező országokkal összehasonlítva, ezért szükséges a társadalmi juttatások megreformálása, a magyarországi élőmunkára jutó terhek újragondolása is.
A II. Nemzeti Fejlesztési Terv kapcsán a két kiemelt feladat a növekedés és a foglalkoztatás problémájának együttes megoldása, a gazdaság újbóli növekedési pályára állítását központi célként tűzte ki a kormány. A gazdasági növekedést segíti hosszú távon az is, hogy a kormányzat meghirdette az Új Tulajdonosi Programot, amellyel egy-két éven belül a magyarországi tőzsdét is szeretné felpezsdíteni.
A hallgatóság kérdéseire válaszolva Bajnai Gordon cáfolta azt, hogy az ország vonzereje csökkent volna a külföldi befektetők körében. Ezt részben azzal indokolta, hogy tavaly a világméretű versenyképességi rangsorban Magyarország jelentősen javított helyzetén.
Természetesen sok a tennivaló - mutatott rá a miniszter -, ennek érdekében például a kormányzat jelentősen felgyorsította a magyarországi vállalatalapítást, annak időtartama nagy mértékben lecsökkent. Bajnai Gordon hangoztatta: míg tavaly egy új cég létrehozása Magyarországon 37 napot vett igénybe, addig ma egy napig tart. De július 1-jétől egy órára csökken, amelyet csak Észtország és Írország fog megelőzni az unióban, ahol mindössze 55 percet vesz igénybe egy új vállalkozás elindítása.
Betonhoz is jól jön az uniós támogatás (hanganyag)
4-es metró: foggal-körömmel az uniós pénzekért
Brüsszelből megsimogatták Magyarországot
MTI