1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

A szocialista párt működésének egészét érintő, nagy, belső szociológiai felmérést végeztek a közelmúltban, és az elemzések azóta gyakorlatilag el is készültek
A szocialista párt működésének egészét érintő, nagy, belső szociológiai felmérést végeztek a közelmúltban, és az elemzések azóta gyakorlatilag el is készültek - közölte a párt elnökhelyettese

A vizsgálat céljáról szólva Juhász Ferenc elmondta: "megtudni azt, hogyan vélekednek a mieink, a tagság a vezetőségről, hogyan találkoznak az érdekek, mi a motiváció szocialista párton belüli szerepvállalásra, milyen értékek kötik össze a helyi szervezeteket".

Hozzátette: a felmérés gyakorlatilag befejeződött, és az elkészült anyagból "szemmel látható az, hogy a szocialista párt közép elitjének a megítélése a szocialista pártról némiképpen eltér attól, mint amit egyébként a szocialista párt tagjai mondanak".

Szerinte ez már önmagában is eléggé izgalmas kérdés ahhoz, hogy helyben is végiggondoljuk, mit és hogyan csináljanak. A szocialisták ezért az elkövetkező hónapban minden megyében, különböző fórumokon leülnek és gondolatokat cserélnek a felmérés adatairól.

"Azt reméljük, hogy helyben elindítunk egy olyan gondolkodást, amely konkrét cselekvési programban jelenik meg, hogy holnaptól kezdve milyen módon, milyen irányba fókuszálva, mit fogunk csinálni" - hangsúlyozta az elnökhelyettes.

Veress József, az MSZP Békés megyei elnöke a sajtótájékoztatón fontosnak nevezte, hogy a "több mint harmincegynéhány ezer" párttag önmaga mennyire érti azt, hogy ő valóban cselekvő részesévé válhat a politikai folyamatoknak. Szerinte nagyon sokan érezték az elmúlt "tizenévek" során, hogy egy kicsit kívül kerültek a valós folyamatok irányításából. Mint mondta, a mostani folyamatok leglényegesebb eleme az lehet, hogy menyire tudja egy "átlagos párttag" azt érezni, van szava, önálló mozgási lehetősége, ugyanakkor önálló felelősége is abban, hogyan tudja a helyi közélet ügyeit alakítani, segíteni, jobbá tenni.


Lendvai: Össze kell kapaszkodnia a pártnak
 
Az MSZP-nek most össze kell kapaszkodnia, ilyenkor meg kell fontolni, hogy kifelé hogyan nyilatkozunk - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője.

"Katit a baloldal féltése vezeti, nem személyes rossz szándék", de ezzel együtt én sem örültem több nyilatkozatának - mondta a kormánypárti politikus kérdésre válaszolva, Szili Katalin házelnök elmúlt hetekben tett nyilatkozataival kapcsolatban.

A százfős hallgatóság egy része kifogásolta az Országgyűlés elnökének nyilatkozatait, azt rótták fel neki, hogy nem először tesz ilyet, pedig "már nem elsőbálos kislány". Volt aki úgy vélte, hogy Szili Katalin azóta kritikusabb, mióta nem választották meg köztársasági elnöknek.

Lendvai Ildikó azt mondta: az aggodalom jogos, mindnyájan aggódnak az alacsony népszerűségi adatok miatt, de még nincs a meccs lejátszva. Attól, hogy valakit a féltés vezet, még hibázhat - fűzte hozzá. Mint fogalmazott, a politikában kalkulálni kell a kimondott mondatok hatásával is. Most összekapaszkodásra van szüksége a pártnak, ilyenkor az embernek meg kell gondolnia,  jogos kritikáját kifelé hogyan fogadják - tette hozzá.

Elmondta: a hétfői elnökségi ülésen arra kérték a házelnököt, menjen el többször a testület ülésére, amelynek állandó meghívott vendége, és ott mondja el előbb a véleményét.

Lendvai Ildikó beszélt a Fidesz által kezdeményezett népszavazásról is. Úgy vélte, a baloldali választóknak is el kell menniük szavazni, és akármilyen kellemetlen, nemmel kell szavazni a vizitdíj, a tandíj eltörlését javasló kérdésekre. Mint mondta, nem jó taktika, ha valaki otthon marad, mert a népszavazási szabályok nem részvételi küszöbről szólnak, hanem arról, van-e egybehangzó kétmillió szavazat. Ha elmegy kétmillió fideszes, és a baloldali szavazók közül senki sem megy el, akkor a népszavazás érvényes lesz - figyelmeztetett.

Lendvai Ildikó az egészségbiztosítás átalakításáról szóló törvényjavaslatról azt mondta, van esély arra, hogy jó rendszer jöjjön létre.

A frakcióvezető szerint az ország közérzete ma rosszabb, mint amit a gazdaság helyzete, vagy akár a megszorítások indokolnának. A Bokros-csomag 25-30 százalékkal csökkentette az életszínvonalat, az elkeseredettség mégsem volt akkora, mint most, amikor 5 százalékkal csökkent az életszínvonal. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az öt százalék is sok lehet. Lendvai Ildikó mindezek okát abban látja, hogy a Bokros-csomag alatt nem volt annyi a változás, mint most.

"Rendet kell tenni az MSZP-ben!"
Elindult a Fidesz népszavazási kampánya
Nem érdekli az embereket a népszavazás?
Jól kiosztották egymást a parlamentben

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG