.jpg)
Soós Adrianna a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal főigazgató-helyettese elmondta: az egy évvel ezelőttihez képest 9,5 százalékkal több regisztrált álláskereső főként abból adódik, hogy több inaktív személy regisztráltatja magát, valamint kifutóban vannak a korábbi európai uniós támogatással megvalósuló, elsősorban képzési programok, azokban kevesebb álláskereső vesz részt. Addig ugyanis, amíg egy képzési program résztvevői, nem szerepelnek a regisztrált álláskeresők között.
A főigazgató-helyettes ismertette, hogy októberben csaknem 37 ezer álláshelyet jelentettek be a munkáltatók a szolgálatnak, így a korábban bejelentett és még betöltetlen álláslehetőségekkel együtt 68 ezer munkalehetőségre közvetítettek ki álláskeresőket. A hónap végén 29 ezer álláshely maradt betöltetlen.
A külföldiek magyarországi munkavállalásáról szólva elmondta: lényegében ugyanannyi külföldi állampolgár rendelkezett érvényes munkavállalási engedéllyel, regisztrációval, zöld kártyával az idén a harmadik negyedév végén, mint egy évvel korábban. Ez körülbelül 66.900 külföldi munkavállalót jelent. Az arányokban viszont vannak változások. A Romániából érkező engedéllyel rendelkező munkavállalók létszáma 3000-rel csökkent, az Európai Unión kívüli országokból viszont 2500-zal többen rendelkeztek engedéllyel. A magyarországi munkavállalás iránt főként a magyar nemzetiségűek érdeklődnek, ez igaz Romániára, Ukrajnára, Szerbiára, Szlovákiára.
A harmadik negyedév végén engedéllyel rendelkezők közül 28.000 a román állampolgár, 17.000 az Európai Unión kívüli országból érkező, akik főként az ukrán, szerb állampolgárokat jelentik, 19.000 pedig az Európai Unió Magyarországgal együtt csatlakozó országainak állampolgára, de gyakorlatilag a teljes létszámot a csak regisztrációra kötelezett szlovák állampolgárok teszik ki.
Változás még az is, hogy 4500-zal több a zöld kártyával rendelkezők létszáma mint egy évvel korábban, így már 5200 külföldi állampolgár rendelkezik a szabad munkavállalásra jogosító dokumentummal. Az új zöld kártyások döntő többségét a román állampolgárok teszik ki, mert Románia európai uniós tagságával azok akik már egy éve legális munkaviszonnyal rendelkeztek, kiválthatták a zöld kártyát.
A sajtótájékoztatón Székely Judit a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára ismertette az úgynevezett Zászlóshajó program célkitűzéseit. A program lényege, hogy az Európai Unió segítségével hozzájáruljon a leghátrányosabb helyzetben lévő 47 kistérség felzárkóztatásához. A programmal csaknem 1 millió állampolgár életkörülménye, foglalkoztatási viszonya javul.
Mint az államtitkár elmondta: egyes kistérségekben az ország legkedvezőbb helyzetű településeivel összehasonlítva a munkanélküliségi ráta tízszeres mértékű. Ezért a különösen hátrányos helyzetű területeken különféle szociális jellegű foglalkoztatási lehetőségeket kínálnak majd, arra törekednek, hogy a tartósan munkanélküli felnőttek családjaiban a gyermekek kiutat találjanak ebből a helyzetből.
A program nagy gondot fordít az adott települések foglalkoztatásában döntő szerepet játszó kis cégek lehetőségeinek javítására. Már eddig is jó eredményeket hozott a helyi erők a foglalkoztatás javítása érdekében történő összefogása, az úgynevezett foglalkoztatási paktumok létrehozása. Ezekben a paktumokban intézményesen működnek együtt a helyi munkaügyi kirendeltségek, az önkormányzatok, a munkáltatók, a képzési intézmények, a szakszervezetek, a civilek. A program számít további ilyen paktumok sikeres szereplésére.
Paktumot kötnénk munkaügyben
Miért stagnál a munkanélküliség? (hanganyag)
100 ezres differencia a munkanélküliek számában (hanganyag)
MTI