1p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az előző négy évben az önkormányzatok vagyona és költségvetési bevétele közel duplájára nőtt, ennek ellenére közel harmaduk hitelfelvétellel növelte eladósodását - derül ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2002-2006 közötti időszakot átfogó vizsgálatából.

A jelentés szerint a helyi önkormányzatok könyvviteli mérlegben kimutatott vagyona 2002-2006 között 6.423 milliárd forintról 10.300 milliárd forintra nőtt, és a növekedés mintegy kétharmadát a korábban érték nélkül nyilvántartott ingatlanok 2003. évben elvégzett értékmegállapítása okozta.

A helyi önkormányzatok 2002-ben 2.570 milliárd forintból, míg tavaly 45 százalékkal több pénzből, 3.719 milliárd forint konszolidált költségvetési bevétellel gazdálkodtak.

Az ÁSZ megállapítása szerint az elmúlt négy évben a gazdasági programmal rendelkező önkormányzatok aránya pozitív irányban változott, a költségvetések évről-évre nagyobb arányban feleltek meg a jogszabályi előírásoknak, míg a munkafolyamatba épített ellenőrzés rendszere, színvonala kevésbé javult.

Az önkormányzatok mintegy fele - az "üvegzsebről" szóló törvény előírása ellenére - évek óta nem, vagy csak részben tett eleget a támogatások, és az 5 millió forint értékhatár feletti szerződések közzétételi kötelezettségének.

Az önkormányzatok tavaly 277 milliárd forintot adtak át nem szociális ellátásként különböző szervezeteknek és a háztartásoknak, viszont a számadások ellenőrzését közel tizedük nem végezte el, a rendeltetésszerű felhasználást pedig közel nyolctizednél nem ellenőrizték.

Az ÁSZ megállapította, hogy a költségvetési és a pénzügyi egyensúly javítására tett önkormányzati intézkedések hatására az év végére az ellenőrzöttek mintegy harmadánál a működési célú, közel kétharmadánál a felhalmozási célú költségvetési kiadásoknál volt hiány, és a hiányzó bevételt részben hitelfelvétellel pótolták, különösen a folyószámlahitel összege, tartóssága növekedett az elmúlt négy év alatt, így növelve eladósodásukat.

A kisebbségi önkormányzatok kiadásaikat évek óta jellemzően az önkormányzati testületi működés feltételeinek biztosítására, valamint a településen élő kisebbségek érdekeinek képviseletére, a nemzetiségi hagyományok ápolására fordítják - olvasható az összegzésben.

Az önkormányzatok a korábbi számvevőszéki ellenőrzések során tett javaslatok háromnegyedét hasznosították, így a kormánynak és az egyes minisztereknek tett javaslatok hatására érezhető javulás figyelhető meg az önkormányzatok gazdálkodásának kereteit meghatározó szabályozásoknál.

MTI

Az ingatlanok és az autók után fizetjük a legtöbb illetéket
Ingatlanadó: több bajt okozna, ha lenne
Szigorítanák az önkormányzatok hitelfelvételi lehetőségeit (hanganyag)

 

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG