.jpg)
Habár a befektetők számára kedvezőbbnek tűnhet ez az adó, az Európai Unió versenyképességét nem javítaná, ha a tagországok többsége bevezetné - tette hozzá.
Az MTI azon kérdésére, hogy Magyarország számára kedvező lenne-e az egykulcsos adórendszerre való áttérés, Kovács László személyes véleményeként elmondta: Magyarországon adóegyszerűsítést lehetne végrehajtani az adók összevonásával, egyúttal stabillá, kiszámíthatóvá kellene tenni az adórendszert. Ezzel egy időben csökkenteni kellene az élőmunkára rakódó terheket. A pénzt a fogyasztás, a vagyon és a környezetszennyezés fokozottabb adóztatásával lehetne behozni - fűzte hozzá.
Magyarországon március 6-án indult társadalmi vita Gyurcsány Ferenc adó- és járulékcsökkentési javaslatairól. Egy március közepén tartott egyeztetés után a kormányfő elmondta: az adórendszer érdemi és jelentős egyszerűsítésével valamennyi adótanácsadó, illetve adószakértő egyetért, akiknek többsége a négy százalékos különadó megszüntetését és a munkáltatókat terhelő társadalombiztosítási járulékok csökkentését javasolja.
Az egykulcsos adórendszernek a kormányfő szerint rendkívül sok előnye van, ugyanakkor Magyarországon, ahol a minimálbér adómentes, az egykulcsos adó bevezetésével az átlag alatt kereső sokaság havonta 5-6 ezer forintot veszítene.
Közigazgatási reformot akarnak az önkormányzatok
Kákosy: Reformok nélkül nem tudunk nőni
Gyurcsány: Több embert kell adózásra bírni
Nincs esély az egykulcsos adóra?
MTI