Quaestor: Beragad az infláció
Az elemző szerint a költségvetési egyenleg a kormány által tervezettnél jobban is alakulhat az idén a bevételi oldal felültervezettsége miatt.
A pénzügyi tanácsadó cég 2008-ra 2 százalékos GDP növekedéssel és 5,5 százalékos éves átlagos inflációval számol. Előrejelzésében a GDP arányában 5 százalékos államháztartási hiány szerepel, és az év végére a jelenlegivel megegyező 7,5 százalékos alapkamatot vár - mondta Háda Bálint.
Az elemző szerint az inflációt több olyan külső tényező befolyásolja, például az élelmiszerek és az energia drágulása, amelyekre a hazai gazdaságpolitikának nincs ráhatása.
A forint ingadozási sávjának eltörléséről a szakértő úgy vélekedett: szükséges lépés volt, és az időzítése is helyes volt. Az intézkedés fokozta az MNB inflációs célkövető rendszerének átláthatóságát, ugyanakkor nem befolyásolta a külföldi befektetők kamatvárakozásait, és valószínűleg nem menti meg a jegybankot a kamatemeléstől.
A magyar részvénypiacról szólva az elemző emlékeztetett, hogy a négy legnagyobb blue chip vállalat összesített nyeresége csökkenést mutatott 2007 negyedik negyedévében, vagyis a BÉT-ről továbbra is hiányzik a növekedési sztori.
A globális tőkepiacokat továbbra is az amerikai recessziós félelmek tartják nyomás alatt. A lakás- és hitelpiaci válság sem mutatja a konszolidáció jeleit, sőt egyelőre nem lehet tudni, hogy a válság milyen mértékben terjed át más szektorokra. A Fed a gazdasági növekedés helyreállítására koncentrál az intézkedéseiben, de eközben elveszhet a kontroll az infláció felett.
A Quaestor várakozása szerint a Fed még márciusban újabb 75 bázispontos kamatcsökkentést hajt végre, és az év közepére 2-2,25 százalékra csökkenhet az amerikai irányadó kamat.
A mi inflációnk még a "jobbak közül való"
London: túléli a forint - és Gyurcsány is...
Meddig ül karba tett kézzel a jegybank?
MTI