Szóval egy demonstratív akció következményeiben esetleg épp a céljaink ellen dolgozik. Mindez pedig semmi mást nem jelent, mint azt, hogy a dolgok bonyolultabbak, összetettebbek, mint ahogy azt az ilyen akciók szervezői sugallják nekünk. Ugyanez a csapat nyilván dühödten tiltakozna például az ellen, hogy energia-termelésünket fokozottabban állítsuk át atom-erőművekre, mert az atomerőművek ellen - egyáltalán minden nukleáris tevékenység ellen - könnyen lehet mozgósítani, még akkor is, ha sokak szerint ez lenne a hosszú távú megoldás.
A Zengőre nem volt szabad radart telepíteni, most már kiderült, hogy a Tubest sem engednék a zöldek, pedig egy kósza rakéta vagy harci gép csúnyább környezetszennyezést okozhat, mint egy fehér gömb a hegytetőn. A környezetvédők megakadályozzák, hogy épüljön az M0-ás, így aztán a magyarországi átmenő kamionforgalom összes szennyezése rázúdul kétmillió emberre. Budakalász zöldjei nem egyeznek bele az új Duna-híd folytatásaként épülő útba, tehát az új Duna-híd forgalma Budakalászt fogja boldogítani, ráadásul nem a körgyűrűn tempósan átmenő, hanem a házak közt dugókban pöfögő járművek formájában.
Emlékszem, a hetvenes években Londonban egy családnál laktam, és a háziasszony egyszer rám szólt, ne folyassam a vizet, mert szárazság van Nigériában. Az emberiségnek féken kell tartania a bajokat okozó felelőtlen tevékenységeket, de nem árt hozzákeverni a jogos tiltakozásokhoz némi racionalitást. Hogy ne váljon a környezetvédelem demagóggá, vonalassá, sőt, a legrosszabb értelemben áram-vonalassá.
Márványi Péter jegyzete
Jegesmedvék és pingvinek a gazdasági minisztériumnál
Saját fegyverével futamították meg a Greenpeace-t
Itt a megoldás a magas fűtésszámlára - elefántfű
Most akkor több gáz vagy atomerőmű?