.jpg)
A novemberi várható kamatcsökkentést illetően a múlt hónapban még megosztott volt a piac. A november 19. és 21. közt végzett felmérésben résztvevő 29 elemző közül azonban már csak heten jósoltak negyed százalékpontos kamatcsökkentést a monetáris tanács hétfői ülésére, a többiek szerint változatlanul marad a 7,50 százalékos alapkamat. Egy másik, magyar devizakereskedők közt végzett felmérésben ugyanez a álláspont jutott nagy többségre. A 29 elemzőből ugyan 19-en az év végéig még számítanak egy csökkentésre, a jövő évi kamatszintre vonatkozó konszenzus azonban negyed százalékponttal feljebb csúszott, 6,5 százalékra, azaz az elemzők a kamatcsökkentési folyamat lassulására számítanak.
A kamatcsökkentés mellett szólhat érvként az elemzők szerint, hogy a belföldi bérek emelkedése a legutóbbi, szeptemberi adatok szerint lassabb volt a vártnál és hogy a harmadik negyedévben 11 éves mélypontra, 1 százalékra esett a magyar gazdasági növekedés. Ezek az adatok a korábban vártnál is gyengébb keresletre utalnak, ami elméletileg inflációcsökkentő hatású. Ennek ellenére az éves infláció októberben a tovább szárnyaló élelmiszerárak és a magas olajárak miatt a vártnál magasabb lett, és a korábbi csökkenést megfordítva a szeptemberi 6,4 százalékról 6,7 százalékra emelkedett.
November már a harmadik hónap, amikor az inflációs várakozások emelkednek, hosszabb távra is. Novemberben az éves infláció a konszenzus szerint 6,9 százalékra gyorsul és decemberben is ezen a szinten marad. Jövőre a várakozások szerint 4,9 százalék lehet az éves átlagos infláció, magasabb az októberben várt 4,6, és a szeptemberben várt 4,3 százaléknál. A 2009-es éves átlagos infláció konszenzusa szeptember óta 3,0 százalékról 3,3 százalékra nőtt, azaz az MNB 3,0 százalékos középtávú célja fölé.
Az utóbbi négy hónapban trendszerűen csökkentek a gazdasági növekedés ütemére vonatkozó konszenzusos előrejelzések. Az idei év egészére most 1,7 százalékos növekedést várnak az elemzők, háromtized százalékponttal kevesebbet, mint egy hónapja. Az év elején még 2,5 százalék volt a konszenzus. Az év utolsó negyedében a jelenlegi előrejelzés szerint már némi élénkülés indulhat meg, 1,6 százalék körüli szintre nőhet a növekedés üteme.
A jövő évi növekedésre vonatkozó konszenzus novemberben 10 bázisponttal csökkent 2,8 százalékra. Az árfolyam-előrejelzések stabil forinttal számolnak. A felmérés érdekessége, hogy az elemzők konszenzusa minden megkérdezett időhorizontra - 2007 végére, január végére és 2008 végére - ugyanazt a 255-ös euró elleni forintárfolyamot vetíti előre.
Belátható időn belül nem lehet, és nem is lesz eurónk?
"Gyurcsányista bábszínház": Járai keményen beszólt
Tőzsdezuhanás: meddig még?!
"Ha visszalépnek, akkor Magyarországnak lőttek"
Jobb a gödör, mint a lejtő?
MTI