1p
"Test-Achats" - ez az a kifejezés, melyet most a legtöbb európai biztosító vezetője hallani sem akar, és ami hatalmas kihívás elé állítja az európai biztosítási piacot. A nemi különbségek lebontását előíró európai határozat áremelkedést gerjeszthet az életbiztosítások piacán, Brüsszel cserébe viszont lebontaná a tagállamok közti határokat
"Test-Achats" - ez az a kifejezés, melyet most a legtöbb európai biztosító vezetője hallani sem akar, és amely hatalmas kihívás elé állítja az európai biztosítási piacot. Viviane Reding (képünkön) igazságügyi biztos tárgyalt is a szektor szereplőivel - a biztosítóknak ugyanis antidiszkriminációs lépéseket kell bevezetniük, ami leginkább az életbiztosításokat drágíthatja meg 2012-től.

Az Európai Unió alapvető jogai között megtaláljuk a nemi megkülönböztetés tilalmát, amely nem volt kompatibilis az EU-ban működő biztosítók termékeinek beárazási gyakorlatával. Ezt persze Brüsszelben is jól tudták, csakhogy egy 2004-es irányelv, az un. Gender Direktíva lehetővé tette a biztosítók számára, hogy nemek szerinti tényezők alapján megkülönböztethessék termékeiket - és ez természetesen meglátszott az árakban.

A belga fogyasztóvédelmi szövetség , az Association Belge des Consommateurs Test-Achats ASBL azonban feltette a kérdést: biztos, hogy ez így rendben van?

A belgák az Európai Bírósághoz fordultak, amely március 1-én meghozta régóta várt ítéletét: ezentúl nem lehet majd beárazni a nemi különbségeket, hiszen a nemi megkülönböztetés tilalma, mint alapvető európai jogi iránymutatás felülírja a későbbi irányelvben megfogalmazott kivételeket is. A Gender Direktíva 5. paragrafusa 7 évet élt, az irányelv maradt ugyanis, csak a kivételeket soroló részt semmisítették meg a bírák..

Korszakadék az EU-ban

A verdikt szerint 2012. december 21-éig át kell állnia a biztosítóknak, vagyis az addig kötött szerződésekben még szerepelhet különböző árazás. Az EB ítélete szerint a nemi diszkrimináció nem jelenhet meg a biztosítási termékek díjában vagy egyéb szolgáltatásokban, ugyanez érvényes a juttatásokra is. Majd egy év türelmi időt kaptak a biztosítók, hogy átálljanak az új, "uniszex" árképzésre. Ebből vélhetően nem lesz probléma, idő van bőven, az Európai Bizottság pedig folyamatosan egyeztet a szektor képviselőivel az antidiszkriminációs lépésekről.

Áremelkedés következhet - de nem mindenhol

A belga fogyasztóvédők amúgy nem az autós biztosítások díjából indultak ki, bár nyilván sokan erre gondolnak a hír hallatán. A probléma forrását a klasszikus életbiztosítások jelentették, a legtöbb uniós tagállamra igaz ugyanis, hogy a férfiaknak többet kell fizetniük, hiszen nagyobb kockázatot is jelentenek, mint a nők - a kockázatközösség szempontjából. Európában a legnagyobb ugyanis a különbség a férfiak és nők születéskor várható élettartama között: csaknem 7 év az eltérés. Ez pedig olyan tényező, amit egy klasszikus kockázati életbiztosítás esetében a biztosítók magától értetődően figyelembe vettek, sőt, nagyon fontos árképző tényező volt - eddig. Pont ott nem vehetik ezt az igen fontos adatot tehát figyelembe a biztosítók, ahol a legnagyobb az eltérés.

Az egyéb biztosítások díjában nincs akkora különbség, bár a női autósok Európa-szerte többet fizetnek, mert a statisztikák szerint ők többet baleseteznek egyszerűen. Az árkülönbség azonban elenyésző. Már csak azért is, mert a biztosítók egyre több szempontot vesznek figyelembe a díjak kalkulálásakor, az autós biztosításoknál pedig ebből a szempontból vannak fontosabb tényezők is. Az életbiztosításoknál, mint a fenti ábra is mutatja, a férfiaknak kell jobban a zsebükbe nyúlniuk, de a unit-linked termékeknél sok cég áttért már az uniszex díjszámításra - ez igaz Magyarországra is.

Ez pedig azért lényeges kérdés, mert ahol az eltérés nagy, ott valószínűleg nagyobb mértékű díjnövekedés várható majd 2012 decembere után. Illetve még azelőtt is, a bíróság által szabott határidő előtt is dönthetnek úgy a társaságok, hogy áttérnek, vélhetően a piac szereplői közül sokan élni is fognak ezzel. Az áremelkedés érzékenyen érintheti a magyar piacot, ahol az életbiztosítások majd negyede tulajdonképpen befektetés, vagyis unit-linked szerződés. Az adókedvezménytől megfosztott, a válságot éppen kiheverő életbiztosítások jövőre újabb pofont kaphatnak.

A magyar életbiztosítási piac számokban (2011. első félév)

Adatok: MABISZ

A Bizottság kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a bírósági ítéletnek megfelelő átalakítások megfelelően menjenek végbe. Viviane Reding igazságügyi biztos a múlt héten tárgyalt erről a szektor képviselőivel.

A Bíróság ítélete a Test-Achats ügyben végleges és kötelező érvényű. A Bizottság feladata most az, hogy biztosítsa annak megfelelő végrehajtását és egyúttal a jogbiztonságot. Ennek érdekében a Bizottság irányelveket dolgoz ki az év végéig, hogy a biztosítási szektor felkészülhessen az ítélet 2012 végi életbe lépésére – hangsúlyozta a múlt heti találkozó után Reding.

Az együttműködés nem véletlen, az Eurostat egy 2010 jelentése szerint (mely 2006-os statisztikai adatokra támaszkodik), az EU-ban több mint egymillió embernek ad munkát a biztosítási szektor, mely a GDP növekedéshez is jelentősen hozzájárult. 2006-ban a szektor 5230 milliárd eurót invesztált az európai gazdaságba, ami elképesztő számadat. Az egyes tagállamok között nagy az eltérés, ami az európai biztosítási piac fejlődésének szempontjából nem előnyös. Brüsszelben erre is keresik a megoldást.

A biztostótársaságok összesített mérlegfőösszege az adott EU-tagállam GDP-jéhez viszonyítva

Forrás: Eurostat

Az Európai Bizottság októberben készül bemutatni egy jogszabályjavaslatot opcionális európai szerződési jog bevezetésére, mivel úgy gondolja, hogy a szerződési jogbeli különbségek akadályozzák a határokon átnyúló kereskedelmet: mind a kkv-k mind a lakossági ügyfelek határokon átnyúló szolgáltatásvásárlását, mint az azokat nyújtó biztosítótársaságokat.

A Bizottság ezért párbeszédet kezdeményez a biztosítási szektorral az opcionális európai biztosítási szerződési jog lehetséges hozzáadott értékéről, mellyel kapcsolatban már 2012-ben elkezdődhetne a munka.

Privátbankár - Zsiborás Gergő

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG